Daniell III/6. - Maccsata

 A fürdőszobában hirtelen elhalt a vízcseppek vad, heves zubogása. Nem kell, hogy lássam, a halovány hangfoszlányokból tökéletesen tudom, éppen mit csinál. Mezítláb tocsog a nedves kövön. Ide hallom, ahogy telitalpas léptei nyomán toccsan a szétpacsázott víz. Törölköző, fogkefe, nedves fürdőlepedős dörzsölés hajszárítás címszó alatt... Majd kicsapódik a fürdő ajtaja és gőzbe burkolva megjelenik Daniell.

Ágyban fekve ért a hirtelen kapott gyönyör dózis. Szemem megkapta a túlfűtött jelenetet, ahogy a tüzes zuhanytól felhevült pirosas bőrét megérintette a szoba levegője. Cirógatása nyomán libabőrök serkentek, majd futottak végig az egész testén. Szerelmem túlzott kéjjel felsóhajt, hogy maratoni benttartózkodása idején tüdejébe gyűjtött forrón párás levegő átadhassa helyét a hálónkban elterülő légnek. Jólesően, már-már mintha túlzott élvezettel illatozná a levegő frisségét, akárha nem tudna betelni vele.

Szemem megérinti a haját, végigpásztáz víztől most egész sötétbarnásan csillogó hullámhegyeken, akaratlanul is követve egy kósza cseppecskét, ami szökve indul el egyik vállára kacsázó hajtincse végéből, hogy rövidke felfedező utat téve pőre bőrén, megpihenjen hidegtől keményen hegyeslő mellbimbóján...

Kellett egy pillanat. Egy szikrányi másodperc arra, hogy agyamból töröljem a képet s vele a vágyat, hogy ráhajolva nyelvem ellopja a kóborolni vágyó szökevényt, majd gonosz játékot játszva kipróbáljam, tudom-e fokozni hegyességét. Aztán ahogy hajába túr és újabb vízcseppek százai suhannak végig már szárazra törölt testén, csak nyelni tudok, bár azt is akárha vattapamacsok tucatjait vacsoráztam volna és fenséges menümet hintőporral öblögettem volna le. Kiszikkadt nyeldeklésem szánalmas próbálkozás arra, hogy megnedvesítsem a torkom. A sivatag homokdűnéi nyelőcsövemhez képest víziváros locspocsos hangulatát idézik. Hogy már az is hatással van rám, ahogy a haját szárítgatja? Ahogy ujjai közül siklanak a nedves selyem tincsek? Tán merné bárki azt állítani, hogy e kis közjátékot bámulva, ahogy ez a karcsú tünemény polcmagasra pipiskedve próbálja lepecázni a kiszemelt darabot, amiben aludni szeretne, azzal katlanná fűti a belsőm és ereimben bugyborékolva kezd forrongani a vér? Az még csak a negyedét sem sejtheti, mit érzek. Kalapál a szívem, de nem mint egy kisebb falióra faragott manócskái csapdossák a mini kovácsüllőt. Úgy veri a tamtamot, mint a betont öldöklő gépmadár. Ilyenkor félek, hogy meghallja vagy látni véli, hogy bőröm alatt lüktet testem motorja.

- Szeretnék egy sámlit. Mit szólsz?

- H... ?

Mozog a szája... Biztos beszél...

- Nem vagyok kicsi, de ezekkel az égbenyúló polcrendszerekkel felélesztgeted a kisebbségi komplexusom.

És ágaskodik még egyet. Mocskos kis vezércsel. Nem gondoltam, hogy bedobja. A csuromvíz törölköző, súlyától megzuhanva, figyelmen kívül hagyva a rögtönzött kis csomót, amit Daniell alkotott rá még megjelente előtt, egyszer csak engedelmeskedve a gravitációnak lehullott és szétterült a padlón. Szemeimmel azt a szőnyegre érkező frottírt figyeltem, pillanatokig még felnézni sem merve fixíroztam a talajt, aztán vesztemre szemem látóterébe került a bokája. És húzott. Követnem kellett vonalait. Feljebb. A finoman izmos vádlikig, majd világos combok érzékien formás vonalán keresztül haladva még magasabbra, kerek, szinte tenyerem alá kívánkozó almagömbölyű popsijáig. Tovább, tovább, tovább... Csípőjét csodálva, fiúsan karcsú, szinte kamaszforma derekán időzve... Szabályosan kígyózó gerince mentén haladva, egészen odáig, hol alabástrom bőre elbújik a sötéten borostyánló vízesés alatt... Önkéntelen remegve búcsúzott az addig tüdőmben görcsösen bennfogott levegőkorty. A torkomon hevesen felfelé áramló lég magával húzott egy vágyódó szusszanást.

Hallotta. Szinte láttam, ahogy arcán felvillan a kaján kis mosoly. Teljesen tisztában van azzal, hogy józanságomtól fosztogat. Hogy lassan úgy kívánom, hogy ha jelen pillanatban testéért a fél vesémet akarná, körmeimmel kaparnám ki neki, csak hadd kapjam meg. Hadd halljam aranytorkából gyönyöre hangjait, hadd merüljek el benne, hadd érezzem a forróságát... De. De! De ez most itt egy harc!

Próbáltam gondolatban arcomat csapkodni a gyorsabb észheztérést elősegítendő. Egy harc, amiben nem szabad alul maradnom, bár erőst úgy látszik, homlokomon kezd kirajzolódni a vesztesnek járó véset, de még koránt sincs vége. Még csak most kezdődik. És ha bár szinte ajkaimon érzem annak a hószín bőrnek érzékébresztő ízét, zsongató illatát... Most higgadtnak kell maradnom. Na jó. Nem ringatom magam képzetekbe. De lelkem rajta, bőszen próbálok ellenállni és ebben kitűnő segítségem harcunk kirobbantója. Az ok! Az ággyal szemben helyezkedő asztalka... alatt a macskakosár!

Rákaptam tekintetem és vágyam máris másodlagossá redukálódott. Már nem is éreztem, hogy öltájban gipszbe öntöttek. Sokkal inkább lettem mérges, mérges, mérges és nem legutolsósorban még egy kicsit mérges is.

A dög. A négylábú aljasság, a szőrös kétszínűség... Ott szuszogott a kosarában. Abban a kosárban, amit eddig figyelemre se méltatott és amibe napokig próbáltuk beleimádkozni... Most édesen szuszókál, mint egy csecsemő és állítom, ennek egyetlen oka, hogy Daniell ide behozta neki.

És ezzel el is érkeztünk a csata kiváltó okához.

Amíg én gyanútlan végeztem rituális tisztálkodásomat, készülve arra, hogy miután megszabadultam az egész napi munka rám ragadt szötymőjétől, az edzőterem zuhanyzójának idegen szagától, a kint poros nyomaitól, tisztán és némiképp felfrissülve kényelmesen elnyúljak, teszem azt Daniell felett. Ehelyett… Mi vág gyomron a rá várakozás izzító és türelmetlenséggel fűszerezett percei alatt? A kilátás.

Én mit sem sejtvén bohókásan azon fantáziáltam, a jobb vagy a bal fülét kívánom-e előbb harapdálni. Körbe-körbe nézelődve tallózgattam azon, varázsoljak-e egy csepp kis romantikát a szoba levegőjébe, míg nincs velem. Gyújtsak-e gyertyát, melynek árnyéka fényjátékot vetne a falra s édes gyümölcsillattal bolondítaná meg a levegőt, vagy hozzak-e be valami neki tetsző italt, hátha kedve támad valami finomságra... Szóval amíg én azon ábrándozgattam, mivel járjak kedvében az én szívem szerelmének és gondolatban már kigyertyáztam egy szívecskét a kis asztalka tetején... Amikor a tekintetem kissé alább siklott...

Szóval belopta a macskát. Ki tudja, lehet, hogy már tegnap is ott volt? Fáradt voltam, úgy zuhantam el, mint egy darab kibaltázott villanypózna. Arra nem emlékszem, hogy hogy vergődtem el az előszobától a lepedőig!

- Megvan! - kiáltotta el magát diadalmasan és feltornázta az eddig halászott alvóalkalmatosságot. Hm. Ez is a terv része lehet, mert az a választott darab egy lenge trikószerűség volt. Magára öltötte és ahogy láttam, alulra semmit nem tervezett. Szóval egyszer csak ott termett előttem eme alibi ruhában. Nem is tudom, minek vágta le ez a kutatok cirkuszt. Tipikusan olyan darabot öltött magára, ami sikítja, hogy csak ideiglenes viselésre szolgál. Jó, hogy nem pingálta az elejére: „záros határidőn belül leszaggatandó”. Foggal, körömmel, kinek mi esik jól. Okos kis aljasság, de én átlátok rajta! Az már egy másik dolog, hogy hal még ilyen szívesen nem bukott volna a csalira, mint ahogy én kívántam Daniellt magam alá rángatni, de... Szemem előtt szőrség lebeg... és a Harc!

Rám mosolyogott, felhívásként, hogy ünnepeljem vele a szekrényszörny ellen vívott győztes küzdelmét, de nem, én nem tettem meg. Csak néztem meredten. Mindent vagy semmit. Középutat nem tudok. Vagy odanyúlok, magamra marom és jöjjön a meztelen fülledtség, a macskafajzatnak meg adok popcornt a korhatáros mozizáshoz, vagy hideg, rezzenéstelen arccal bámulom, ameddig még képes vagyok érzéketlen jégcsapot játszani. Utóbbit favorizálom. Egyelőre legalábbis. Bár tartok tőle, hogy hidegségem tart még vagy... három-négy másodpercig.

- Hát veled meg mi van? Ecetet ittál, amíg zuhanytam? Hol van a mosolyod?

- Elvitte a cica... - közöltem a tényállást, de úgy látom, nem értette. Vagy nem akarta érteni.

- Morc.

- Daniell. Azt hiszem, van itt egy dolog, ami megvitatásra szorul.

- Nem megvitassunk semmit - villogott rám, majd vetődött. Az ágy rugói hangtalan tűrték hirtelen testsúlyát.

- Daniell...

- Ryu! - kacagott és közelebb négykézlábalt a süppedős fekhelyen.

- Daniell, figy...

- Ryu.

- Daniell, kérlek sz...

- Ryuhüü - dalolászta a fülkagylómba, majd meglepetésemre már nem lágyan csiklandozó leheletét éreztem, hanem nyelvének nedves nyomát.

- Beszélni akarok veled.

- Jó. Beszélj. Hallgatlak - susmusolt, majd újra lecsapott. A kis, puha húsdarab fülcimpámmal kezdett játszadozni, egyre szervezettebb és kidolgozottabb támadásokat intézett érzékeim ellen. Fülem mögötti érzékeny részt nyalogatva játszogatott, mintha nem tudná, miről vágynék vele szót váltani.

Szememet kimeresztettem és minél jobban koncentráltam az asztal alatt pofátlankodó illetéktelen behatolóra, annál kevesebb erőfeszítésembe került Daniell kis akciójának figyelmen kívül hagyása.

- Szólj, ha meguntad a nyali-falit és beszélhetünk. - Száraz közlésem talán kicsit meglepte - teszem hozzá, engem legalább annyira -, ezért felhagyott a hirtelen meghódítási kísérlettel, ártatlan pofikát öltve rám fókuszált… - Éljen. Akkor most végre beszéljük... - …két pillanatig. Nem volt vége a shownak. Gondolt egyet, karcsú lábait átdobva rajtam ölembe pattant, majd visszalökött a párnák közé. Lágy, finom mozdulattal leengedte válláról a trikó egyik pántját.

- Nem akarsz te beszélni semmiről sem - közölte, majd messzire hajítva az eddig kajtatott ruhadarabot, rám hasalt.

- Macska - mordultam fel.

- Mics?

- Ki.

Meztelenül nyúlt végig a testemen. Fél perc alatt a fürdőköpenyem alá kígyózott.

- Hmm... Finom meleg a bőröd.

- Aljas húzások tömkelegét követed el egymás után, Daniell, és ez így nem fair... - sóhajtottam, mikor ölét körkörösen kezdte enyémnek dörgölni. Majd kezét közénk csúsztatta.

- Hűha... - villantott rám gonoszul.

- Macska!

- Nem tudtam, hogy így hívod. Még nem mondtad.

- Daniell...

- Tőlem lehet macska, ha ez a vágyad. Akkor... Cicc… cicc - cirógatott hosszú-hosszú ujjaival és nem kellett neki sok. Elérte a kis szaros, szinte pillanatok törtrésze kellett csupán, hogy keze alatt betont játszak, de bármennyire is... khm... magasra ágaskodott bennem a vágy, valahogy testem tartott agyamban annyi vért, hogy ne feledhessem egy pillanatra se...

- Macska van az asztal alatt!

- Jaj, csitt már! Itt fogom a farkad és te a ciccről akarsz kvartyogni? Koncentrálj másra. - Számra kapott. - Rám! Rámrámrám...

Pillanatnyi viszont csókot kihasználva felülkerekedtem rajta s mire egyet pislogott már én magasodtam fölé. Fordult a kocka.

- Ha azt hiszed - szorítottam csuklójánál fogva az ágyhoz - hogy bármit is csinálunk úgy, hogy ez a kis szőrpamacs itt bent vakarássza magát, akkor pofára esés lesz, kincsem, de orbitális. No szex, amíg az ott vedlik az asztal alatt!

- Most mi bajod? - fújtatott és kitépve lábát terpeszemből, derekamra kulcsolódott és megpróbált vele közelebb rántani. - Lámpaláz? - vergődött tovább.

- Mit működsz? - felvont szemöldökkel néztem erőfeszítéseit, de ő csak teljes beleéléssel satuzta a derekam, mindeközben vad rángatózást produkált. – Szaloncukor akasztó a 220-ba. Nem érzed az erőviszonyokat, életem?

Igyekeztem minél unottabb pofát felvenni. Aztán hibát vétettem. Bedőltem a belefáradást szimuláló trükkjének, így váratlanul ért a hirtelen lendület. A kis szemét rántott rajtam egyet és én elhasaltam rajta.

- Most így jó? Összenyomlak. Palacsintafiú.

De nem válaszolt. Erőlködéstől kipirult arccal pihegett, szemei kutatták a pillantásom, ajkai résnyire nyíltak. Szuszogott, levegőt akart... és azt hiszem, engem.

- ..Rrrryu...

Meg kell állapítanom, tévedtem. Két macska van a szobában. Daniell dorombol. Akkora szemekkel pillog, tekintete olyan fülledt, párás erotikát áraszt, hogy talán még a hitében megingathatatlan bibliaimádó is vad cölibátus-szegésbe kezdene érte. Elhajítaná a rózsafüzért, reverendája szállana tova és ő laza szaltót vetve Daniellre ugrana.

De én... Én is megtenném, ha lelki szemeim előtt nem vibrálna ama fikció, hogy a négylábú borzalom, miután összekaparta a mocskát a macskavécének hívott műanyagkaszniban, szépen belábal a pihe-puha szőnyegpadlóra és ujjai közül, tappancsszőrei segítségével szépen elegyengeti a vécéje tartalmát a hálóban. Aztán jövök én, kilépek tisztán, frissen, utcaszagtól megszabadított testemmel a fürdőből... És macskaürüléken lejtek be az ágyba!

Na, Nem. Nem. Pontosan ez az a gondolat, ami nem engedi, hogy ezek között a feszes combok között olyasmit kövessek el, amit rendre megteszek, teszem hozzá mélyreható lelkesedéssel.

Tudja, hogy nem kell sok... Forró a bőre. Néz, nézeget. Ajkaiba harap... Kis piszok disznó. De én tartom magam!

- Csücsök, lejtheted itt nekem a hétfátyol táncot, kelletheted magad teljes harci díszben, akkor sem lesz ciróka-maróka, amíg azt a büdös... az állatodat ki nem paterolod a mi kis magánszféránkból. Nem hancúrozunk a négylábú előtt.

Gonoszka grimasz a jutalmam, amiért lelepleztem a tervét. Hát nem kellett hozzá hű, de megerőltetnem az agyam. Kínálgatja itt azt a felettébb gusztusos kis testét, cserébe meg elvárja, hogy itt altassuk azt a kis bolhafészket.

- Cica ki - közöltem szabatos és roppant tartalmas követelési listámat.

- Szeret minket.

- Szeressen a másik szobából.

- Perec nagyon-nagyon tiszta macs.

- Persze, gyöngyöm. Tiszta. Hogyne. Végül is csak a nyelvével nyalogatja a popsiját, ha dolgát végezte. Arról nem ejtve szót, hogy időközönként szőrgumókat krahácsol fel. Hmm. Biztos az sem azért van, mert egyéb testrészeit is a nyelvével nyálazza „tisztára”, mint fajtársai, hanem mert szőrt termel a gyomra. Azon kívül, bár meglehet, hogy a vécéjében sétafikál, de persze, miután elhagyta a neki fenntartott roppant higiénikus mellékhelységet, rögtön hipós fürdőt vesz és szinte sterilnek mondható tisztasággal lép be a lakásba.

Néz rám. Agyában kattognak a kerekek, csípős nyelve próbál visszavágni. Őrli-őrli, emészti...

- Szép a szemed.

- Ó! Kedves tőled. Hasonlóképp érzek én a tieid iránt. De. Ennél valamivel nyomósabb indokra lesz szükség, ha ide akarod telepíteni a szőrcsomót.

- Beteg vagyok. Az orvos macska-pollennel behintett levegőt írt elő és mivel még nem találták fel a macsxigénes kamrát, ezért házilag kell előállítani a kellően cicces légteret.

- Megfájdult a fejem – közöltem, majd lehemperedtem róla. - Ez fájt. Fizikailag fájt.

- Ryuuu... - nyaffantott fel.

- Danyyyyy - utánoztam, de gurgulázó nevetésbe fulladt próbálkozásom. Felé fordultam. Oldalra biccentve nézegettem. Eltette a ledér langyos fiúcska magánszámát és most igazi babonázó tekintettel bűvölt. - Mondd, Csücsök - kapott tőlem egy mosolyt ajándékba, s amit én kaptam a játékos kedvességre... Szürke. Hideg szín. Miért érzem mégis forrónak? Égetően perzselőnek? Hisz vihar gomolyag, kéklő márványosság. Hurrikán, zavarosan színtiszta fergeteg... És mégis oly puha, hív és szeret, hogy még egyet pislog, pillanatra elbújik, majd újra előtűnik röpke másodpercre, s mikor másodszor elvész, én vele veszek.

Kóstolom a száját. A heves mozdulatra összekoccannak a fogaink. Az éles hangra kiráz a hideg, de a testemben támadt, szájától felszökkent lázam elfedi az érzést. Mentolba morajlik íze, s mégis sajátja édességét érzem a nyelvemen. Nyitott tenyerem a mellkasára simítom. Még mindig ég a bőre, fojtott lélegzettel várja a további érintésemet. Érzékenyebb, mint szokott. A forró zuhany elintézte nekem, hogy alig kelljen ujjbegyeimmel megcirógatnom s az apró simogatásra a hófehér, most mintha nap csípte foltos karcsúság olyan intenzitással reagáljon, hogy én magam is belereszkessek. Ezek a hangok... amik a torkából felszínre szakadnak... ezekhez a bűvölő foszlányokhoz képest a selyem durva daróc.

- Daniell... - súgtam a vörösre harapott, nedvesen biggyedő ajkak közé. - Valamit valamiért.

- Hmm? - nézett rám kérdőn, lángoló vörös pofijával.

Hirtelen mozdulattal testem alá vontam. Áhító sóhaj szakadt ki ajkai közül. Nem gondoltam, hogy kívánhatom még jobban, még fájdalmasabban is, de ettől az érzékeimet ingerlő szűköléstől...

Csípőjét felfelé tornázva, enyémhez préselve próbált hozzám tapadni, még közelebb. Annyira keservesen vágyott érinteni, érezi, hogy talán rám áhítozó mozdulatai sokasága késztetett gonoszka játékra. Karjait felmartam a vállamról s gyengéd erőszakkal préseltem a párnára. Nyakát ízleltem, ádámcsutkáját nyelvem hegyével nyaltam végig, állát haraptam, s ő sóhajtozott, szelíden próbálta kihúzni kezét játékos bilincsemből, tán hogy hajamba túrva mutathassa, hol kíván szeretve lenni. Nem engedtem, hogy megtegye.

- Dany marad - suttogtam direkt rekedten a kerek kis fülkagylóba. - Marad - marcangoltam kicsit erősebben a meggyötört fülecskét. Aztán már máshol habzsoltam. Száját kóstoltam körbe-körbe, nyelvemmel játszva nedvesre vörös húsát. Én csókoltam. De ahányszor az ő csodásan édes szája próbált kísérletet tenni a viszonzásra, ahányszor nyelve akart az enyémhez érni, én elhúztam a sajátom. Kétségbeesetten nyögött a kezeim között. Nem engedtem magamhoz. Ajkaim elkalandoztak a mellkasán, játszottak a köldökével, ötletszerű puszikkal hintettem a hasát...

Csapdába ejtett szerelmem vágytól keservesen zihált. Próbálta elérni, hogy kényeztessem tovább, hogy ne álljak meg, de belém bújt a kisördög. Minél jobban láttam elveszni őt, annál jobban éledt bennem a vágy. Hirtelen mozdulattal rántottam le köntösöm övét és ügyes hurokkal a csuklói köré kanyarítottam, majd átvetettem az ágytámla faragott résein.

Döbbenten pattant fel a szemhéja és meredt értetlenül a feje fölé varázsolt kezeire, majd mikor egyetlenem felfogta a helyzetet, olyan pír futott végig az arcán, hogy nem tudtam nem megkacagni.

- Mi van, kis kötözött soni? - böktem az orrára s ő tovább pironkodott. - Most pedig Lewis Daniell-san törleszteni fog nekem.

- M…mi...?

De én csak mosolyogtam rá kajánul, mint ahogy a krokodil gusztálja a búvárvacsorát, majd ugyanolyan lendülettel visszabuktam a testére.

Ráérősen harapdáltam. Fogaim közé csippentettem a hegyes kis bimbót s bármennyire rágcsálta a száját, hogy képes legyen dacos némasággal tűrni, időről-időre, ahogy araszoltam lefelé, ki-kicsusszant egy szó morzsalék.

- ...Ry...

- Ne fáraszd magad, életem. Hosszú az éjszaka. Tartogasd a hangocskádat másra... - dugtam a nyelvem a köldökébe és nyüszítését hallva kijelenthettem, ez tetszik neki.

- Perverz... - szűrte fogai között, mikor ujjammal komótosan sétálgatva, apró köröket írva megérkeztem az öléhez.

- Én? - villantottam rá kölyökkutyát meghazudtoló ártatlansággal verdeső pilláim.

- Ishigorou Ryu egy diplomás perv... ahhaaa…

Hoppá-hoppá...

- Hogy mi?

- ...hhhm.

- Nem értelek. Hogy mit?

- ... hnnn...

Tenyeremet rásimítva markoltam, majd egyetlen heves mozdulat után tovább siklottam a combjára.

- Kegyetlen... játék...

- Nem értünk egyet. Ez nem kegyetlen - hajoltam az ágyéka fölé. - Ez a kegyetlen.

Apró, leheletnél halványabb csókot adtam vágya tövébe. Majd feljebb, újabb alig-nedves érintést kapott. Elállt a lélegzete, mikor végre ajkaim közé vettem. Hallottam, ahogy szuszog, ahogy várja a pillanatot, mikor kapja meg a számat, mikor lehet az övé a mozdulat, amiért remeg. Nyelvemmel szaladtam körbe. Tudtam, hogy néz. Magamon éreztem a tekintetét s éppen ezért benedvesítettem az ajkaimat, vettem egy mély levegőt, hogy érezze testem nekikészül... Majd felkaptam a fejem és rámosolyogtam.

- Látod, Daniell? Ez a kegyetlen. - Kényelmesen elnyúltam rajta és újra nyakát nyammogva búgtam neki. - Látod-látod... Ez tényleg kegyetlen.

Halovány puszi az állcsontjára. Finom, puha, akár a szőrmeprém, simította végig csupasz oldalam. Másik oldalt is kárpótoltam. A puhaság a combomig haladt. Szépen végigzongoráztam ajkai alatt. A szőrme visszafordult és csiklandozott, melegen, mint...

A felismerés, ami ekkor hasított belém, sok mindent hozott magával. A rohammódban bekövetkezett lankadás volt az első számú következmény. Majd sorra a hidegrázás, a hányinger, a viszkethetnék, majd végül a Daniellről levetődés...

Macska dörgölőzött az oldalamhoz!

Felugrottam, mint... Pont, mint akinek a fenekéhez dörgölte magát egy rohadt dög majdnem szex közben!

Daniellre dülledtem. Saját szám marcangolása fájdalmas volt, de ha nem harapdálom önnön húsom, akkor most teljes torkomból ráüvöltöttem volna. Bágyadt, teljes értetlenségben úszó pillantással kérdően csodálkozott rám. Hófehér, foltosra kóstolt teste vágytól lázasan, s döbbenettől zavartan hevert és nem értette miért... Majd ő is kapott a hízelgésből. A pofátlan dög, aki bele merészelt rondítani szerelmünknek éppen a kellős közepébe, hozzá is oda dörgölte a bundáját.

Szinte hallottam, ahogy Danynek koppant.

- Basszus, Ryu... Saj...

- Ne! - csaptam előre a kezeimet, mintegy Daniell-stopként. - Ne szólj egy szót sem! Inkább hallgass! Leszarom, hogy hova teszed azt a szőrős négylábút! Nem érdekel, hogy tünteted el, de vágd ki innen azt a dögöt! Mire visszajövök, nem akarom itt találni! Mert ha mégis itt lelem, az ablakon fog kirepülni!

Pár percre rá, mikor már a forró víztől kellemesen eltompultam, s a békesség álarcán keresztül szemléltem a dolgot - köszönhető ez a narancs illatú párának, amit a fürdőolaj varázsolt körém, izom lazult, agygörcs oldódott, macska nyomatot elmosta a víz - már egészen máshogy láttam a dolgot. Jó, még mindig iszonyodva rázkódtam, ha az jutott eszembe, hogy nemi életem közönségre lelt a négylábú személyében, de... Mellette csöppet talán... Darabokra szaggat a lelkiismeret-furdalás.

Kiabáltam vele. Pedig nem akartam. Kiszaladt. Egy pillanat alatt felment az agyvizem. Semmi bajom nekem az állatokkal, feltéve, ha rács mögött, üvegfallal elválasztva, tévében vagy esetleg az udvaron tanyáznak. Tudom. Akkor sem kellett volna kiabálnom vele.

Vízbe nyúlva simítottam hátra a hajam. Hagytam arcomon végig folyni a langyos cseppeket. - Franc bele. - Nem így akartam. Olyan szemétállat érzésem van magammal kapcsolatban. Bár tagadhatatlanul igazam volt bizonyos dolgokban, azért...

- Bejöhetek? - kopácsolt az ajtón ujjaival és már bent is volt.

- Persze. Gyere - vizeztem újra az arcom. - Gyere csak be, Dany.

- Jó, azért megkérdeztem, mert még letűzokádod itt a hajam - nevetgélt, majd mezítlábán beljebb lejtett, immár tényleg alváshoz öltözve. Pólója lógicsált a válláról, rajta a furcsán kockás emberféleséggel... Bár párszor felmerült bennem, hogy ha a fején az egy antennabigyó, akkor valószínűleg robot lehet a különös lény... Mindegy. Szóval immár póló és rövidszáras alsónadrág feszült rajta. - Azt hittem, megvacsorázol majd engem - guggolt a kád mellé.

- Ne haragudj.

- Te ne. Kitettem a macskát.

- Sajnálom, Daniell, nézd, nem tehetek róla, de én képtelen vagyok egy állattal egy helyiségben aludni. Zavar. Nem érzem tőle jól magam. Én megértem, hogy te meg a négylábú össze vagytok nőve, de a kedvemért nem tennéd meg, hogy éjszakára kicsit lazábbra engeded a láncot?

- Nem szereted Perecet.

- Szeretem. Távolról.

- Aha.

- Tényleg. Kedvelem. Csak... Ne jöjjön a közelembe, de egyébként oda vagyok érte meg vissza.

- Legalább úgy utálod azt a macskát, mint ahogy ő téged.

- Jó. Beszéljünk őszintén, életem, az úgyis úgy megy nekünk. Ő és én nem bírjuk egymást. Úgy vélem, ez valamiféle féltékenység a részéről. Az a kis... szóval Perec őfelsége nem bírja a képem.

- Talán mert utálod?

- Ő kezdte!

- Mi?

- Terrorizálja a halat!

- A halat... Szerencsétlennek még neve sincs.

- De van neki. Csak nem mondom meg. De nem ez a lényeg. A macskád utál engem, mert elloptam drága szívszerelmét - itt széljegyzetbe levésném, hogy ez te lennél, egyetlenem -, és ezért lépten-nyomon megpróbál borsot és más gonoszat törni az orrom alá, még ha ez neki igen magasan található pont is. Megoldja. Egy dolog, hogy a cipőmbe hordja a tápszert, hogy direkt akkor lépdeli fel a vizes tálját, amikor én állok ott, mert imádja nézni, ha utána kell ganéznom, hogy kipecázza az ingeimet a szennyestartóból, hogy azon durmoljon... De ez nem elég! Még a halamra is fáj az a hegyes kis fogazata. Aztán mindennek tetejébe most még az ágyunkba is bemászni méltóztatik.

- Anyaaa, meghúzták a hajam! Ryu, te most árulkodsz?

- Nem! Csak közöltem, hogy a szőrcsomó szeret alám pakolni.

- Tényleg van neve a halnak?

- Van.

- Elmondod?

- Nem.

- Perec kedves macska és a szíve mélyén imád téged.

- Igen, a szívem mélyén én is intenzíven érzek iránta.

Jobb kezével a hab alá merült. Körözött a vízben, majd megállt a hasfalamon, és...

- Ne undok.

Belecsípett a bőrömbe!

- Au! Piszok disznó! Tudod mit, te kis pofátlan dög, ez fájt nekem. Ma nem csak a négylábú sátánivadék alszik az előszobában, hanem majd mész vele te is szunyókálni a padlóra! - kaptam el a víz alatt aljaskodó ujjait.

- Hehe, nyafka.

- Majd adok én neked nyafkát, pisis! - hunyorogtam rá, majd olyat tettem, amire tán még gondolni sem mert... Berántottam a vízbe.

Ügyesen kanalaztam be, így azelőtt, hogy észbekapott volna, mire készülök, már rajtam hevert. Jobb kezét egy ravasz húzással kettőnk közé szorítottam, a balommal az övét tartottam, így a rajtam hátaló Daniell szinte tehetetlen állapotba került, míg nekem még mindig volt egy szabad jobbom.

- Gebasz, mi? - nevettem, magamra öltve a gonosz énem személyiségét. - Most ki vagy szolgáltatva nekem, de rútul. Kis teknősbéka háton. Bezony.

- Ma... már kétszer taliztam ezzel a furi feleddel, Ryu, nem akarsz dokihoz menni?

- Én vagyok a doki.

- Nem hiszem, hogy cicik kellenének neked... Én inkább olyan agyturkászfélére gondoltam, aki szépen megfejtené, hogy kiskorodban nem kaptad meg a brumimacit, ezért fogdalod le a kezem ma egész nap. Vagy… Fronttal jön a szorongathatnék?

Olyan helyre csúsztattam az egyetlen szabad kezem, amit megérezve bent ragadt tüdejében a bolondos kis eszmefuttatása.

- Hol hagytuk abba? - nyaltam a füle mögé. - Hm, életem?

Hátranyomta a fejét. Vállam gödrében éreztem cirógatni nedves haját.

- Valahol... arrafelé, igen...

- Itt? - markoltam finoman az ölére, s annak ellenére, hogy bőre és tenyerem között ott volt a nedves pamut, amit kaptam, az egy vérforraló sóhaj volt.

- Ott... Ottott...

- Jól van - suttogtam a fülébe, miközben ujjaim megindultak rajta. - Nem szeretek félmunkát végezni.

Segített, hogy megszabadítsam a csuromvíz ruháktól, laza mozdulattal landoltak a padlón. Halkan nyögdécselve, szaggatott szuszogással lélegzett a nyakamba. Pillanatokra éreztem orrát a fülcimpámon, száját az állkapcsomon simítani, de legtöbbször csak a homlokát nyakamnak döntve szuszogott, míg kényelmes tempóban dolgoztam rajta.

- Daniell - búgtam alig hallhatóan - Nem akarsz felállni?

- Hogy... érted...?

Finoman megforgattam magamon. Rajtam hasalt. Mosolyogva harapdáltuk egymás száját, szeme csintalanul fénylett. Huncut szürkeség.

- Szeretlek kényeztetni a kezemmel.

- Szeretem a kezedet.

- De a számmal még jobban imádok hozzád érni.

- Jár ilyen valakinek, aki macskát akart csempészni a paplanod alá? - susmorgott.

- Nem. Jól látod a helyzetet.

- Hát akkor? Mivel érdemeltem ki?

- Semmivel. Abszolút önző célok vezérelnek.

- Oh.

- Bizony.

Megfogtam a csípőjét, ujjaim feszes bőrére tapadtak. Imádom az érzést, ahogy tenyerembe simul a ruganyossága. Finoman formált, fiús izmok és az egész Daniell mégis annyira férfi. Ezek a vállak, amiket csókolok, szépen gömbölyödnek s ennek dacára férfiasan szélesek.

Megmozdítottam felfelé. Számmal mellkasáról kóstoltam le a vízcseppeket. Kúszott ki a kádból, testéről arcomra cseppentek a langyos gyöngyök. Kicsókoltam köldökében megülő nedvességet. Még egyszer érintettem csípőjén a butuska dudort, bőrét domborító csontokat, s már felettem magasodott. Térdével a kád szélén támasztott, másik lábával oldalam mellett helyezkedett el. Végigsimítottam a combjait, a márványfehér bőrt, amin ha fázik, halványzölden rajzolódnak ki a cérnavékony erecskék. De most nincs hidege, most tejfehér. Fenekére csúsztattam a tenyerem, kezem alá simult, mintha oda teremtették volna. Gyöngéden markoltam közelebb. Egész testemben vágyat lobbantott egyetlen sóhajával, abban a pillanatban, mikor ajkaim közé csusszant. Tisztán hallottam légvétei szaporaságát, ahogy ujjai nekifeszülnek, meg-megcsúsznak a párás csempén. Engedelmeskedtem csípője egyre csak gyorsuló tempójának, hagytam, hogy kedve szerint kapja meg a számat. Kezemmel segítettem, bíztattam, hogy tegye, ahogy jólesik, ahogy birtokolni vágyja az ajkaimat.

Zihált. Gátlástalan, torokból felszakadt nyögés hagyta el az ajkait. Gyönyörkeltő hang. Érzékeimnek kéjes balzsam minden sóhaja. Önkéntelenül emeltem rá a tekintetemet, hogy legalább egy pillanatra lássam az arcát. Alulról figyeltem bódultan, ahogy borostyán fürtjei szétdúltan hullnak az arcába, vízcseppektől bohó csigákba kavarog a mézszín rengeteg. Könnyezi rám a kihűlt cseppeket.

Saját száját harapja, ajkait marcangolja. Izzadtságcseppek folynak végig a halántékán, kivörösödött nyaka vonalán. Csempét támasztó karjára hajtja a fejét és a szeme csukva, görcsösen összeszorítva.

Istenem... Ha én is képes lennék festeni... Nincsen szebb látvány, mint Daniell a gyönyör küszöbén. Feltámadt bennem az érzés, hogy vele akarom a pillanatot. Meglepetten fújtatott, mikor kiengedve ajkaim közül átcsusszantam lábai között és felállva a hátához simultam.

- Sajnálom - nevettem.

Nem kaptam választ, csak méltatlankodva reszkető szuszogást. Hátranyúlt. Kezemet, mivel éppen arrébb hajtottam tarkójáról fürtjeit, hogy kóstolhassam hattyúnyakát, gyors mozdulattal emelte le a válláról. Combjai közé vezette. Balommal krémért nyúltam, kényelmesen masszíroztam körbe-körbe az édes illatú zselével.

- Ryu...

- Mondd.

- Elég... Gyere már... - kapott hátra és hajamnál fogva a nyakára rántott. Engedelmesen haraptam, szívtam, gyötörtem a tiszta fehérséget, vörösre szeretve a hószín területet.

- Hova rohansz?

- Ne csináld...

Szinte látom, ahogy összehúzza azt a halovány szemöldökét, ráncolja a homlokát, száját fodrozza...

- Ráérünk, nem?

- Nem... Ryu... Nem...

- Ne vágtass, Daniell. Néha állj meg egy kicsit és figyelj. Nézd meg, mi az, ami mellett elnyargalni készülsz. - Ujjaimmal kicsit mélyebbre csusszantam a testében. Éreztem, ahogy végigfut rajta a forróság, ahogy összerándul. Elcsukló hangját legszívesebben dobozba zárnám, hogy kinyitva akkor halljam, amikor csak vágyom rá. Vele borzongtam. Imádom az érzést. - Ha eléd teszik a világ legfinomabb süteményét, te fogod és befalod egy harapásra az egészet?

Suttogásomra csak bizonytalan feleletcsonk érkezett.

- Én...

- Nem - mozgattam ujjaimat még mindig ki-be. Számmal játszadoztam az ezüstfüggőkkel, néha-néha fülét is érintve. - Szépen haladsz, falatról falatra. Kiélvezed minden egyes pillanatát. - Mellbimbójával játszottam, oldalát simítgattam... - Hogy érezz minden ízt. Ne csak egy gyors szempillantás legyen. Élvezd. Nyelved hegyén vizsgálva minden bódító falatkát, nehogy kimaradjon egyetlen kábító összetevő is.

- Ryu...

- Nehogy tovarohanj az érzékeidet kényeztetni hivatott, mámorítóan finom részeken - súgtam a fülébe két apró harapás között.

- Kérlek...

- Hogy emlékezhess minden egyes másodpercére. Miért fosztanád meg magad tőle? - Puszit leheltem a tarkójára. Majd még egyet. - Érted?

- Nnnigen...

- Kiélvezni az ajándékot, amit kaptál. Tartson, ameddig csak lehet.

- Ryu! Ne csináld ezt... velem...

- Te is ilyen vagy, Daniell. Pont ilyen.

- Én...?

- Olyan finomság, amit vétek meggondolatlanul habzsolni. A bőröd - csókoltam a válla hajlatába. - Ebből az ízből nem elég - majd centivel arrébb araszoltam. - Nem elég, Daniell. Soha. Emiatt a sápadt bőröd miatt vagyok mindig szomjas. A tested érintésének hiányától lázas.

- Ryu... Könyörgöm neked...

- Könyörögj. A hangod... A hangodtól elönt a forróság... Könyörögj, Daniell.

- Nem... bírom tovább...

- Talán... - de ez már a saját torkomból is reszketegen tört a felszínre - már én sem...

- Kérlek!

- Akarsz? - leheltem a fülébe. Finoman igazítottam magam közel, de az utolsó mozdulatot nem kapta meg tőlem.

- Igen!

- Benned?

- Igen...

- Mennyire?

Nem válaszolt. Hátranyúlva egyetlen mozdulattal rántott magába és én engedelmeskedtem neki. Összerándult a teste, gerincét ívbe feszítette a hirtelen jött kéj. Éreztem, hogy nem bír rajta uralkodni. Néztem a csempén fogást kutató kezeket, a koromfeketére pingált körmöket a párás kőnek feszülni. Elfehéredett ujjbegyeit. Pedig meg se mozdultam. Ez az egyetlen inger elég volt ahhoz, hogy tenyeremet megtöltsék a ragacsos cseppek. Magamon éreztem minden rezdülését, lüktető izmait, pulzáló egészét... Nem kellett volna sok, hogy kövessem. De még nem. Még nem...

Puhán simogattam tovább, újra élesztgettem vágyát, s teste engedelmesen reagált hívásomra. Pár perc játékos cirógatás után, azt hiszem... talán kicsit mindkettőnkön úrrá lett a szenvedély.

Vadul löktem. A hűvös csempének szorítva, derekát markolva, vállának gömbjét harapva. Ahányszor felvinnyogott alattam, annyiszor hagyta el az én torkomat is féktelen, már-már túlzó hörgés... Azt tette, amit minden alkalommal. Elvette az eszem... Egyszerűen képtelen voltam magamnak parancsolni... Ilyenkor nem megy. Az illat, az íz, a hang… Ahogy hátranyúlva markolja a combom... Ahogy a feneke az ölemnek ütődik... A szűk forróság... Kéjtől rekedt, fülledt hangfoszlányai... Daniell. A tudat, hogy odaadja magát nekem. Az én Daniellem.

Egy utolsó mozdulat. Csípőm végső, féktelen taszítása... Megremegett és nevemet küldte a helyiség homályába, s az én ajkaimat az övé hagyta el… és elmúlt a pillanat. Karjaimat fontam köré, tartottam, míg a vágy utolsó hullámai átrohantak rajtunk. Éreztem, hogy kell neki, hogy fogjam, hisz remegett, lába meg-megcsúszott a kád sikamlós peremén. Én sem álltam biztosan, de tartottam. Magaméhoz szorítottam heves szeretkezésünktől verejtékes testét, s nem engedtem. Még percekig...

- Hogy mi? - meresztettem görögdinnyényi szemgolyókat, míg ő döbbenetemtől kapott röhögőgörcsében rajtam hempergett. Végtelen jóízűt rötyögött, nagylábujjával még mindig a csapot babrálva, hagyva engem a furcsálkodás csúcsán trónolni.

- Állati lehet a fej, amit vághatsz! - próbálta hátratekerni magát a hasamon hátaló szőkeség, de én sem vagyok elveszett figura. Elbújtam a kíváncsiskodása elől a saját haja mögé.

- A kedvemért elismételnéd még egyszer, hogy mi is vagy te, Daniell?

- Lakásavató-melléktermék.

- Akkor jól értettem.

- Tudod, anyuék becuccoltak, tartottak egy „hűdeújházunkvan” partit, aztán a vendégek túl korán leléptek, és a kilenc hónapra rá érkező végeredményt itt tekintheted meg - mutatott végig sajátmagán büszkén, megpacsálva a víz felszínét. - Házavató ajándék. Később állandó bajforrás. Ez lennék én.

- Utóbbi rangot miért bitorlod? - kérdeztem, miközben habot maszáltam el a mellkasán.

- Anyucék megszenvedtek velem, ameddig az éveim száma nem érte el az ujjaimét. Kézujjaimét - kacagott fel jóízűen. Szeretem, ahogy nevet. Egy évi vidámságkoncentrátum. Gyógyszerként kéne árusítani. - Adtam nekik a feladatokat. Például úgy döntöttem, hogy a környezetemben hallott két nyelvet egynek veszem és szabadon használtam mindkettőt, egy állati angol-japán megamixben. Karattyoltam így is, úgy is. Ők meg fejüket vakarva próbáltak rávenni, hogy kapjam szét a kettőt.

- Egy gyerek még olyan, mint a gyurma.

- Gyűjti a koszt és büdös?

- Is. De inkább arra céloztam, hogy azt csinálsz belőle, amit szeretnél. Megmunkálatlan anyag.

- Hát nagyon meggyurkálhattak, mert egy idő után ment a szétválasztás. Jó, persze voltak még kezdeni difik. Átrepült a nagyi ide a napfényes Floridából és már fél órája meséltem neki az új autómról, aminek billencse is volt, meg harapós eleje, mikor is apu közölte, hogy a nagyi nem azért néz így, mert elmélyülten érdeklik a meséim, hanem mert fogalma sincs róla, mit is kerepelek. Akkor átkapcsoltam magamon a gombot. Nem értettem, hogy a nagyi miért nem érti a japánt, de ha apa azt mondta… Ez van.

- Gombot? - szaladt a szemöldököm a tarkómra. A nagylábujja meg már a kád szélén trónoló folyékony szappant nyomkorászta a vizünkbe.

- Ragiztam ide egy nagy kék gombot, hogy át tudjanak kapcsolni anyáék - bökött a mellkasára.

- Oh.

- Na ja. Nem mindig tudtam, mikor mit akarnak tőlem.

- És? Gyakran váltogattak?

- Igen. A végén már távirányítót is csináltam magamhoz, hogy ne kelljen mindig odafáradniuk hozzám. A csúcstechnika. Fejlődés. Tudod?

- Igazán kedves gyerek voltál.

- Volt rajtam szülő-kímélő üzemmód. Mint a mosógépen a pamutprogi.

- Édes.

- Az. Csak akkor voltam kiállhatatlan, ha kölyökhagymát csináltak belőlem.

- Mit, Csücsök?

- Elvittek az embernyesőhöz és megkopasztattak... Aztán rájöttek, hogy Daniell csak akkor szurkálja a villát a kanapéba, ha megcsupásszák. Úgyhogy inkább hajgumit kaptam, meg kefét. És azt hiszem, innen kezes bari voltam. Kivéve... a temperát.

- Festettél?

- Nem. Akkor még nem. Ettem. Főleg a sárgát. Aztán megmutatták, mire való.

- Kíváncsi lennék életed első művére - mosolyogtam.

- Megmutatnám, de rögtön, mikor elkészült, anyáék megsemmisítették.

- Széttépték?

- Nem. Átfestették az előszobát. Letörték próbálkozásom első bimbóit! - gesztikulált a plafon felé, szanaszét locskolva kezéről a vizet.

- Oho! Sanyarú sorsú Életem! - forgattam meg, így most már hasalt rajtam. - Nem fázol? - cirógattam orrát a sajátommal. - Hűl a víz.

- Nem érzem. Ryu, szeretni fognak téged.

- Hm?

- Anyuék. Szeretni fognak téged.

Arcomra simította azt a tehetséges tenyerét, s én egyetlen pillanatra lehunytam a szemem.

- Aha. Biztos odáig lesznek, hogy van egy lovagod. „A fiam udvarlója”. Már szinte hallom a harangokat, amiket kongatni fognak.

- Hűűűlye! - fröcskölt az arcomba. - Tényleg.

- Jól van, életem.

- Azt hiszem, ha valaki úgy igazán megismer téged, akkor nem tud nem...

Hm. És újra az elharapott mondat, és én újra csak mosolygok. Majd én mondom. Az én ajkaimnak nem nehéz.

- Szeretlek, Daniell - s ő arcán játékos vigyorral újra hátára fordult, elnyúlt a testemen. Fejét visszahajtotta vállam hajlatába, én mellkasán kereszteztem a karjaim, lábának nagyujjával célba vette a fürdőolaj flakonját és tovább mesélt.