A Numata Seiki jelenség.
Kezemben golyóstoll. Nem az az eldobható féle, bár egy időben a magát marketing zseninek hallucináló asszisztensnőm meg volt róla győződve, hogy szükségünk van több tucat, intézményünket reklámozó golyóstollra, hűtőmágnesre és kártyanaptárra. Mivel ilyen, sőt ennél még pitiánerebb ügyekben is enyém a végszó - hozzátenném kenyérre kenhető főnök vagyok, ennek ellenére ő mindig inkább a plafonra próbál pépelni és startol az idegeimmel - szóval végtelen kedves főnökségnek mondom magam, olyasfajta fickónak, aki sok mindenre nyitott, de ebben a dologban lehűtöttem, ennek köszönhetően fröccsöntött, sorjás műanyag tollak még az irodám közelébe sem kerültek. Amivel írtam, az egy kellemesen bordó betétes, peremein arannyal húzott golyóstoll volt. Szeretem ezt a tollat, de akkor döbbenetemben kis híján ketté roppantottam.
- Most… mit szeretnél te voltaképpen tőlem? – A toll már rég nem sercegett. Stílusosan kipattant az ujjaim közül.
- Nyúlj be a nadrágomba.
- Aha. – Szépen leemeltem orromról a szemüvegem, de csak azért, hogy kellőképpen összegyűrhessem alatta az arcom. – Értem.
- Most ez akkora kérés?
- Hát nézd. Ha a monogámiát a mindenki által ismert formában értelmezzük, akkor igen, kedves Sei, más férfi combja között turkálni bármelyik kapcsolatban kimeríti a hűségcincálás fogalmát.
- Cseszd meg – horkant fel, majd kipattanva a túlzottan kényelmesre alakított székből körbevágtatta az asztalom, hogy velem szemben állhasson meg. – Mogyorózz már meg, basszus!
- Mostanában ez a fajta előjáték dívik nálad? – pillantottam fel ideges vonásait fürkészve. – Ennyire nem lehet sürgős… bírd ki haz…
- Fogd meg a kurva kezed, dugd be a gatyámba és marj rá a kéjbogyókra, mert szerintem valami nem stimmel velük!
Fény gyúlt az agyamban, remélem, nem lángol a koponyám.
- Úgy érzed, hogy valami nem…
- Úgy érzem, hogy valami baszottul nincs rendben a golyóimmal és te fogod megmondani, hogy tényleg gebasz van velük vagy csak a depresszióm terjedt ki a heréimre.
- Nem biztos, hogy erre én vagyok a megfelelő ember, Sei. Ha kételyeid vannak, úgy érzed, hogy az egyik nagyobb vagy fáj, esetleg csak furcsa, inkább egy specialistát kellene megkeresned vele, nem engem, aki jóformán semmit nem tud…
- Lehet, hogy nem ez a szakterületed, de annyiszor voltak a kezedben, mint még senki másnak, úgyhogy ha valaki, hát te biztos meg tudod mondani, ha baj van velük. – Fentről lemeresztgette rám a szemeit, saját pillantásom még mindig több mint türelmes.
- Jól van – álltam fel, becélozva a szekrényt. – De ha valóban van bármi, ami kételyre ad okot, akkor szakorvoshoz mész.
- Kösz – köhintett exem, és elhelyezte magát az íróasztalom oldalán.
A szekrényhez léptem, hogy bontsak egy steril kesztyűt.
- Egyébként – kérdeztem, önkéntelenül is felvéve a vizsgálatokhoz használt hangsúlyt. – Fáj?
- Nem, nem fáj. Csak fura.
- Fura? – sétáltam vissza hozzá. És az alig két méteren máris hatszor láttam tétovázni, pedig volt kapcsolatom nem bizonytalanságáról híres.
- Fura. – A szemöldökömet továbbra is elég magasan, mondhatni kérdőállásba helyezkedve viseltem. Seiki előtt megállva a cipzárjára böktem és ő engedelmesen fújtatott egyet és övét kioldva, sliccét lehúzva hozzáférést biztosított a ’fura’ dologhoz.
- Sei… – Nem tudtam nem észrevenni, hogy az alsójában egészen másfajta bulira készülődnek, mint egy szimpla orvosi gyorsszemle.
- Ne csinálj ebből ügyet. Csak örül, hogy lát.
- Ez… tagadhatatlan. – Előttem támasztó exemnek olyan masszív erekciója volt, hogy már pusztán azzal bűnösnek érezhetném magam hűtlenség vádjában, hogy én vagyok a kiváltója. – Lehet, hogy mégis egy…
- Meghallotta, hogy jössz és felspannolta magát, ennyi. Nem fogok a markodba robbanni és ne foglalkozz azzal, hogy a farkam engedelmesen ágaskodik, ha a közelben vagy, azzal foglalkozz, hogy húznak a golyóim és neked kell rájönnöd, hogy tényleg meg kell-e keresnem egy kibaszott urológust vagy csak szimplán hülye vagyok és magukba zuhantak a srácok.
Határozott, de kellőképpen óvatos mozdulattal az alsójába nyúltam. Megtapogattam jobbról, balról, onnan ide és innen oda, fél pillantással felnézve nyugtáztam, hogy Seim idegesen vizslatja a plafon bal csücskét, tehát valóban csak egy bizonyos szerve van hangulatban, mert ő maga inkább tűnik stresszesnek, mint olyannak, aki éppen élvezi a helyzetet.
Teljesen reflexszerű mozdulattal kesztyűtlen kezemmel is az ölére nyúltam, hogy picit jobban hozzá férhessek… Persze nem is tudom, hogy gondoltam. A gumikesztyű több mint hangulatgyilkos, kellemetlen szaga és tapintása bár van egy bizonyos réteg, akit felizgat, de ez pont nem az én ex szerelmem, így ameddig zacskósan matattam a lába között, mondhatni semlegesen éltük meg. De amint bekanalaztam a tenyerembe, volt egy tíz másodperces szakasz, amikor láttam, hogy őt legalább annyira leverte a víz, mint engem.
- Engedd el a farkamat – düllesztette rám a szemgolyóit és én zavartan bólogatva megtettem.
- Emeld kicsit arrébb.
- Máskor ezt mondd és zsebre is vágom neked.
- …Köszönöm.
Amikor a szemetesbe dobva a kesztyűt közöltem vele, hogy nem érzek semmi szokatlant és szerintem nála minden a legnagyobb rendben, talán még keservesebb arcot vágott, mint amilyennel bevágtatott ide. A bőrfotelbe dobta magát, fejét hátra hajtotta a támlán.
- Basszus. Ráhúzódott a golyóimra a kibaszott depresszió.
Leültem vele szembe és visszatértem eredeti elfoglaltságomhoz. A tollat újra a kezembe vettem és megpróbáltam felvenni az elvesztett fonalat is.
- Miért zuhantak magukba a „fiúk”? – kérdeztem, miközben szememmel kutattam a félbe felejtett sort.
- Ryu, ez egy összetett dolog.
- Hát egész jól megértek több tagmondatból álló szerkezeteket is, szóval nem látom okát, miért ne mondhatnád el.
- A szex.
- Ez… meglepő.
- Mit csinálnak az átlagemberek olyankor, ha nem kaphatják meg, amit akarnak?
- Na menjél te a… - sandítottam fel a papírjaimból, de csak egy pillanatra.
- Komolyan! Most, hogy monogám vagyok, szembekerültem vele, hogy egy párkapcsolatban nem biztos, hogy az ember minden igénye kielégítést nyer.
- Hűha. Túl a harmadik X-en megtetted azt a hatalmas felfedezést, hogy az ember nem kaphat meg mindent – kezdtem meg újra az írást.
- De figyelj, Ryu. Néha nem ébred fel benned a vágy, hogy valaki úgy… kiadósan megkeféljen? - Hm. Fókuszban a betűk. A szemem se rebbent. Kezemben még mindig a toll és arra jutottam, hogy ha a levegőt akár fél ütemmel gyorsabban találom kiengedni, Seim a nyakamra cuppanva az ütőeremet kezdeni csapolni. Meg ne szólalj Ryu, a jó ég áldjon. Meg. Ne. Szólalj. – Tudom én, hogy ritkán figyelt be nálad a passzív szerep, de azért mi is odaraktuk egyszer-kétszer… mi… vagyis én odaraktam és a romturkász majom, aki majdnem elvitt a kenguruk földjére, ő is tekergetett ezerrel. Nem… jön néha rád a „dugjon már meg valaki, vagy különben…”? – PAPÍR! Kitöltöttem még egy kockát. Annyira jól válaszolgatott eddig magának, hátha folytatja nélkülem. De most nem beszélt tovább, én meg nem mertem felnézni. Nyelni sem mertem. Volt egy olyan gondolatom, hogy ha teljesen figyelmen kívül hagyom, és nem válaszolok, akkor majd szépen lecseng a téma és belecsap a következő gondolatába, ami remélhetőleg teljesen más irányba viszi… - Nem mondod, hogy… - Nem vitte. - Ne baszd. – Numata Seiki megvilágosodott, én meg szerettem volna elsötétülni. – Megdöntött? – Lapoztam. Nem csináltam mást, csak egyetlen határozott mozdulattal a következő oldalra hajtottam. Még mindig hallgattam. Tartottam magamat a kezdeti vonalhoz. Vagyis cipzár! Bár… nem tudom, mit vártam. A bomba felrobbant. - Mi? Többször is? – Ekkor néztem fel először. Hátrafordulva szemügyre vettem a falat, hátha valaki egy hatalmas kivetítőre sorakoztatja a gondolataimat. A szám nem mozog, tehát nem beszélek, de az én kedves exemnek ez ugye nem is szükséges. – Szóval a kölyök kefélget téged? Halál komolyan azt mondod, hogy a szöszi megfektet?
- Én nem mondtam semmit – jegyeztem meg még mindig teljes higgadtsággal.
- Lófaszt! Kukulsz itt, mint egy darab…
- Ne mondj semmi olyat, ami később okot adhat nekem arra, hogy elkezdjek gondolkodni, miért pont ezt a szót használtad.
- Mi van?
- Nem lényeges.
- Naná, hogy nem. Annál inkább, amit az előbb mondtál.
- Én nem mondtam semmit. – Meg volt a szándék, hogy továbbra is kimaradjak a beszélgetéséből, de amikor újfent célba vettem volna a munkám, amit még ha koholt indokból is, de csináltam, akkor Numata Seiki, akár egy akaratosabb óvodás kölyök, áthajolt az asztalomon és beletenyerelt egyenesen az irataim kellős közepébe.
- Szóval te, meg életed heteró szerelme fifty-fifty nyomjátok?
Kilestem szemüvegem lencséje felett, szemrevételeztem a felháborodott, információéhes, csöppet kaján és enyhén irigy érzelemegyüttest, ami kiült a vonásaira, majd sajátomon még mindig tartva a tökéletes semlegességet…
- Erre nem válaszolok neked.
- És jó?
- Mit nem értesz azon, hogy nem válaszolok?
- Bár elnézve azt a szőke hajzatot, hozzáadva a furafiú imidzséhez és a külföldi egzotikumához, megszorozva azzal, hogy még a férfiak is képesek érte dögleni, zárójelben kipótolni a minimál infókkal, amit festő-fiúról tudattál velem még szerelmed bimbózó állapotában… biztos jópár lepedőt látott már. Meg padot. Vagy kocsit. Tehát tapasztalata van, így…
- Hé! Én még mindig nem mondtam semmit! – néztem rá és igyekeztem nem meresztgetni a szemeimet, de ahogy érzem… hát igen. Van, ami nem jön össze.
- Bár ez azért talán nem ugyanaz. Attól, hogy megfordult már egy-két bugyiban még nem lesz a hátsó ajtó mestere…
- BEFEJEZNÉD? Nem szeretném! Tényleg nem! – Kicsit paprikás voltam és ami a legmeglepőbb… ő értetlen.
- Miért? – Készültem hozzá vágni valamit, ami nem csak csíp, de harap is, de a szemei valahogy bent fogták a mondatot. Elmúlt a pimaszsága, és aki szemben ült, az már egy teljesen másik Numata Seiki volt. Egy olyan, akivel csak ritkán találkozom. - Oké – köhintett, majd picit helyezkedett a székben. – Mit csináltam?
- Hogy érted ezt?
- Mi mindig mindent megbeszéltünk, Ryu. Mióta ismersz? Nyomom a faszságaimat, de ez mit sem változtat azon, hogy tényleg kíváncsi vagyok rá, mi van veled. Mindig megpofáztunk mindent. Amikor a volt paleontológusod újrafogalmazta a számodra egyértelműt, másnap délután már a kanapémon hevertél és regélted, hogy hányszor és hogy milyen volt. És most ha valamit kérdezek, arra nem akarsz válaszolni. Az zavar, ahogy kérdezem? De… én ilyen vagyok Ryu, mindig ilyen voltam, akkor meg?
- Ez nem… - Ült, szemében semmi gúny vagy irónia és várta, hogy válaszoljak és én hirtelen végtelenül ostobán éreztem magam. – Most is mindent megbeszélünk… - Nem tudom, miért mondtam ki, mikor tökéletesen tudom, hogy ez így nem igaz.
- Ryu. Ne már – ráncolta össze a szemöldökét. – Ezt a kamut még te sem veszed be. – Korrekt. Persze, hogy nem. Igaza van. – Hé. Mi a paranoia tárgya? Azt hiszed, szóba hoznám neki?
- Nem. Dehogy. Én nem…
- Faszt nem. Mit gondolsz, hogy az első adandó alkalommal, amikor meglátom, kilistáznám neki, hogy mi az a személyes dolog, amit tudok róla? Vagy azt gondolod, hogy véletlenül szaladna ki a számon?
- Egyik sem. Nem. Komolyan nem!
- Akkor?
- Lelkiismeret furdalásom van.
- Miért? Kivel szemben?
- Daniellel szemben. Úgy érzem, ha beszélek arról, ami kettőnk között történik, azzal elárulom. Hülye érzés. Tudom, hogy az, hiszen mindenkinek van, akivel megbeszélheti a legbensőségesebb, legintimebb dolgait is, de mindig azt érzem, hogy ha én megteszem, azzal… kiadom.
- És ő? Ő nem beszél meg senkivel semmit?
- De. Biztos vagyok benne, hogy több bizalmasa is van, akinek ha belelátnék a gondolataiba, pirulnék, hogy a farkas az én kosárkámra pályázna, mert Piroska mellettem csak többször mosott színhibás valami lenne. De úgy érzem, az más… Én egy meleg pasi vagyok és nekem egy férfival lefeküdni mondhatni „természetes”, bár hülye szó, de így van… De Daniell…
- Basszus, ez szép. Te szerelmes marha.
- Nézd, tudom, hogy ostobaság.
- Hagyd. Akkor majd kiiktatjuk. Bár ha kihúzzuk a szexet a hétköznapi társalgási témák listájáról és átsoroljuk a tabu oszlopba – basszus Ryu, kell csinálnunk egy tabu oszlopot - szóval akkor azt hiszem, szépen meg fog csappanni a lebeszélt percek összege. Wow. Telefonszámla-spórolási taktikának sem utolsó!
- Nem tudom, mi lenne velem, ha nem beszélnénk meg az összes csomót, amit nem tudok egyedül szétbontani. Csak… ha nincs csomó, akkor nehezen megy. Nem tudnám ledobni magam a szőnyegedre, hogy ott hemperegve meséljem el, hányszor és hova és hogyan, meg… ez nem megy. Ebben az esetben nem. Pedig…
- Pedig?
- Tudod, hogy van, amikor az ember majd belepusztul, hogy beszéljen róla. Amikor valami annyira… hogy egyszerűen el KELL mondanod és nekem is van ilyen KELL pillanat, de… amikor kinyitnám a számat, hirtelen kellemetlen érzés kap el és már nem is akarom. Túl bizalmas ahhoz, hogy két emberen kívül más is tudjon róla.
- Bonyolult egy nő vagy te, Ishigorou Ryu.
- Ege.
- Jól van. Beéred annyival, hogy nem fogok rajtad követelni olyan infókat, mint átmérő vagy fordulatszám, vagy beszéljük meg azt, hogy nem ütöm többet az orrom úgy egészben véve a szexuális életetekbe?
- Numata Seiki, egy beteges teremtény vagy és a legfőbb bizalmasom is, ha tiltott dologgá nyilvánítanánk kettőnk között a témát, én lennék, aki először indítványozza az ostoba szabály eltörlését.
- Cseszd meg. Nem teljesen tudom, mit is vársz most tőlem, mindenesetre megpróbálok rögtönözni, ha mellé nyúlok, te csak nézz úgy, ahogy előbb is néztél, és mondj még világra szóló szerelmes dolgokat a bizalomról, meg arról, hogy „nem dugta más, így vékony jégen sikkan a történet”.
- Mennyire le tudod egyszerűsíteni a dolgokat.
- Ha mindenki úgy gondolkozna, mint én, sokkal kevesebb háború lenne a világon és eltűnne az éhínség is.
- Lenne viszont mindenkinek bőven jutó bigámia és még annál több szex.
- Anális több. Az tuti.
- Mintha visszakanyarodtunk volna a témánkhoz.
- Á, nem. Már kezdem megemészteni az infót, hogy Ishigorou-senseit ötven-ötven döngetik.
- Az az ötven-ötven inkább hetven-harminc. Néha harmincöt-hatvanöt.
- Melyik vagy te?
- A hetven.
- Ahha. Mikor-hogy tombol rajta a ’férfi vagyok’ hullám.
- Nem nevezném ki ezt kizárólag oknak, de tény és való belejátszik ez is.
- Őszinte leszek hozzád.
- Nofene.
- Az ingem alatt, a jobb oldalamban már van egy kibaszott nagy lyuk, olyan mocskos módon kíváncsi vagyok, de mivel nem is olyan rég tettem rá ígéretet, hogy nem bújok mellétek az ágyba, most kushadni fogok, ezt csak azért mondom, hogy legyél szíves értékeld a tapintatosságomat. Azért remélem tudod, hogy mákod van.
- Mert a legjobb barátom képes miattam így sanyargatni önmagát?
- IS!
- És még?
- Heteró férfiak és az anális szex. Ryu, én egyszer adtam magam egy olyan fickó kezére vagy farkára, ahogy jobban tetszik, akit még nem keféltek meg, abból profitálva köszönöm, meghagyom őket a másik nemnek.
- És én?
- Pff. Téged nem számolunk, mert képlékeny és engedelmes anyag voltál, még arra is engedélyt kértél tőlem, hogy ki és belélegezz, szóval te vagy a tiszteletbeli kivétel. De hidd el nekem, ahhoz, hogy egy pasi úgy működjön ott hátul, ahogy az kell… ahhoz előbb nem árt tudnia, milyen a fogadó oldalon.
- Ezt megjegyzem.
- Komolyan. Nem dugták meg, akkor ő se próbáljon baszogatni senkit. Ha már volt alul, akkor vigyázni fog. Ha nem, akkor azt hiszi, hogy játszhat egyik lyukból a másikra csak úgy, amikor eszébe jut, derült égből durr neki. Persze itt nő-esetben.
- Feltételeztem, vagy legalábbis reméltem.
- A lényeg az Ryu, hogy bár látom a szemeiden, hogy nem fogsz semmilyen mocskos részletet semmimre se kötni, azért én feltételezem magamban - mert szabad országban élünk, azt lehet - szóval én feltételezem, hogy szöszibogár jó szerető.
Néztem rá és próbáltam megfejteni, milyen arányban tartalmaz a mondandója gúnyt, őszinteséget és társait.
- Tényleg?
- Miért kell ezen így meglepődni? Nem az?
- De…
- Jaj, de meggyőző.
- Nem miatta hezitálok, inkább a te megállapításaid késztetnek szájtátásra.
- Ugyan már! Próbálok jó fej lenni, de neked az sem fekszik baszod, hát döntsd már el, hogy mit akarsz!
- Nem is tudom.
- Felelj meg egy kérdésre és hanyagolom a témát… persze a következő alkalomig, mikor majd szóba kerül, de addig élesen nem fogok róla beszélni.
- Nem mondok méretet.
- Nem is vagyok rá kíváncsi. Ez valami más.
- Mégpedig?
- Te akarod, hogy megdugjon vagy ő akar megdugni téged?
- A kettő kombinációja adja a dolog igazi tüzét, kedves Sei. - Bólintott, megelégedett a válasszal, én meg... – Figyelj. – Ha nem is látszott kívülről, kicsit lángolt az arcom. – Jó vele. Van, amikor én kívánom meg, van, amikor ő akarja. Nem az elejétől fut így, de azért már egy jó ideje. Daniell nem önző szerető, bár néha az a huszonos libidója szexéhes akarnokot csinál belőle, de ennek eddig még csak a pozitív oldalát tapasztaltam meg. Élvezem vele.
- Ámen.
- Nya. Akkor ez sem titok már – és én újra papírokba mélyedtem.
- Hé.
- Igen?
- Nem ismersz egy zacsi-terapeutát?
- Nem, de ha egyszer megfordul a fejemben, hogy átképeztetem magam, akkor te leszel az első páciensem.
- Sokra megyek veled…
- Én azt javasolnám, hogy nézz körül otthon, hátha találsz valamit, ami orvosság lehet a depressziódra.
- Valami jó italt, kellemes filmet, vagy nem is tudom… egy iskolás fiút az ágyamban, vagy ilyesmit? Olyan kis karcsút, meg kócosat, meg puhát?
- Mondjuk.
- Nem mintha abban a bizonyos problémámban segítségemre lehetne az a kis csík, de…
- De mi?
- De. – Sei összeráncolta a szemöldökét. Elhúzta a száját… döbbenten tapasztaltam, hogy ráncos lett a homloka.
- De?
- Ryu…
- Mi?
- Többnapos… osztálykiránduláson van.
- Alsó-depresszió, mi? Szívem teljesen szeretetével mondom, de te egy marha vagy Numata Seiki.
Kezemben golyóstoll. Nem az az eldobható féle, bár egy időben a magát marketing zseninek hallucináló asszisztensnőm meg volt róla győződve, hogy szükségünk van több tucat, intézményünket reklámozó golyóstollra, hűtőmágnesre és kártyanaptárra. Mivel ilyen, sőt ennél még pitiánerebb ügyekben is enyém a végszó - hozzátenném kenyérre kenhető főnök vagyok, ennek ellenére ő mindig inkább a plafonra próbál pépelni és startol az idegeimmel - szóval végtelen kedves főnökségnek mondom magam, olyasfajta fickónak, aki sok mindenre nyitott, de ebben a dologban lehűtöttem, ennek köszönhetően fröccsöntött, sorjás műanyag tollak még az irodám közelébe sem kerültek. Amivel írtam, az egy kellemesen bordó betétes, peremein arannyal húzott golyóstoll volt. Szeretem ezt a tollat, de akkor döbbenetemben kis híján ketté roppantottam.
- Most… mit szeretnél te voltaképpen tőlem? – A toll már rég nem sercegett. Stílusosan kipattant az ujjaim közül.
- Nyúlj be a nadrágomba.
- Aha. – Szépen leemeltem orromról a szemüvegem, de csak azért, hogy kellőképpen összegyűrhessem alatta az arcom. – Értem.
- Most ez akkora kérés?
- Hát nézd. Ha a monogámiát a mindenki által ismert formában értelmezzük, akkor igen, kedves Sei, más férfi combja között turkálni bármelyik kapcsolatban kimeríti a hűségcincálás fogalmát.
- Cseszd meg – horkant fel, majd kipattanva a túlzottan kényelmesre alakított székből körbevágtatta az asztalom, hogy velem szemben állhasson meg. – Mogyorózz már meg, basszus!
- Mostanában ez a fajta előjáték dívik nálad? – pillantottam fel ideges vonásait fürkészve. – Ennyire nem lehet sürgős… bírd ki haz…
- Fogd meg a kurva kezed, dugd be a gatyámba és marj rá a kéjbogyókra, mert szerintem valami nem stimmel velük!
Fény gyúlt az agyamban, remélem, nem lángol a koponyám.
- Úgy érzed, hogy valami nem…
- Úgy érzem, hogy valami baszottul nincs rendben a golyóimmal és te fogod megmondani, hogy tényleg gebasz van velük vagy csak a depresszióm terjedt ki a heréimre.
- Nem biztos, hogy erre én vagyok a megfelelő ember, Sei. Ha kételyeid vannak, úgy érzed, hogy az egyik nagyobb vagy fáj, esetleg csak furcsa, inkább egy specialistát kellene megkeresned vele, nem engem, aki jóformán semmit nem tud…
- Lehet, hogy nem ez a szakterületed, de annyiszor voltak a kezedben, mint még senki másnak, úgyhogy ha valaki, hát te biztos meg tudod mondani, ha baj van velük. – Fentről lemeresztgette rám a szemeit, saját pillantásom még mindig több mint türelmes.
- Jól van – álltam fel, becélozva a szekrényt. – De ha valóban van bármi, ami kételyre ad okot, akkor szakorvoshoz mész.
- Kösz – köhintett exem, és elhelyezte magát az íróasztalom oldalán.
A szekrényhez léptem, hogy bontsak egy steril kesztyűt.
- Egyébként – kérdeztem, önkéntelenül is felvéve a vizsgálatokhoz használt hangsúlyt. – Fáj?
- Nem, nem fáj. Csak fura.
- Fura? – sétáltam vissza hozzá. És az alig két méteren máris hatszor láttam tétovázni, pedig volt kapcsolatom nem bizonytalanságáról híres.
- Fura. – A szemöldökömet továbbra is elég magasan, mondhatni kérdőállásba helyezkedve viseltem. Seiki előtt megállva a cipzárjára böktem és ő engedelmesen fújtatott egyet és övét kioldva, sliccét lehúzva hozzáférést biztosított a ’fura’ dologhoz.
- Sei… – Nem tudtam nem észrevenni, hogy az alsójában egészen másfajta bulira készülődnek, mint egy szimpla orvosi gyorsszemle.
- Ne csinálj ebből ügyet. Csak örül, hogy lát.
- Ez… tagadhatatlan. – Előttem támasztó exemnek olyan masszív erekciója volt, hogy már pusztán azzal bűnösnek érezhetném magam hűtlenség vádjában, hogy én vagyok a kiváltója. – Lehet, hogy mégis egy…
- Meghallotta, hogy jössz és felspannolta magát, ennyi. Nem fogok a markodba robbanni és ne foglalkozz azzal, hogy a farkam engedelmesen ágaskodik, ha a közelben vagy, azzal foglalkozz, hogy húznak a golyóim és neked kell rájönnöd, hogy tényleg meg kell-e keresnem egy kibaszott urológust vagy csak szimplán hülye vagyok és magukba zuhantak a srácok.
Határozott, de kellőképpen óvatos mozdulattal az alsójába nyúltam. Megtapogattam jobbról, balról, onnan ide és innen oda, fél pillantással felnézve nyugtáztam, hogy Seim idegesen vizslatja a plafon bal csücskét, tehát valóban csak egy bizonyos szerve van hangulatban, mert ő maga inkább tűnik stresszesnek, mint olyannak, aki éppen élvezi a helyzetet.
Teljesen reflexszerű mozdulattal kesztyűtlen kezemmel is az ölére nyúltam, hogy picit jobban hozzá férhessek… Persze nem is tudom, hogy gondoltam. A gumikesztyű több mint hangulatgyilkos, kellemetlen szaga és tapintása bár van egy bizonyos réteg, akit felizgat, de ez pont nem az én ex szerelmem, így ameddig zacskósan matattam a lába között, mondhatni semlegesen éltük meg. De amint bekanalaztam a tenyerembe, volt egy tíz másodperces szakasz, amikor láttam, hogy őt legalább annyira leverte a víz, mint engem.
- Engedd el a farkamat – düllesztette rám a szemgolyóit és én zavartan bólogatva megtettem.
- Emeld kicsit arrébb.
- Máskor ezt mondd és zsebre is vágom neked.
- …Köszönöm.
Amikor a szemetesbe dobva a kesztyűt közöltem vele, hogy nem érzek semmi szokatlant és szerintem nála minden a legnagyobb rendben, talán még keservesebb arcot vágott, mint amilyennel bevágtatott ide. A bőrfotelbe dobta magát, fejét hátra hajtotta a támlán.
- Basszus. Ráhúzódott a golyóimra a kibaszott depresszió.
Leültem vele szembe és visszatértem eredeti elfoglaltságomhoz. A tollat újra a kezembe vettem és megpróbáltam felvenni az elvesztett fonalat is.
- Miért zuhantak magukba a „fiúk”? – kérdeztem, miközben szememmel kutattam a félbe felejtett sort.
- Ryu, ez egy összetett dolog.
- Hát egész jól megértek több tagmondatból álló szerkezeteket is, szóval nem látom okát, miért ne mondhatnád el.
- A szex.
- Ez… meglepő.
- Mit csinálnak az átlagemberek olyankor, ha nem kaphatják meg, amit akarnak?
- Na menjél te a… - sandítottam fel a papírjaimból, de csak egy pillanatra.
- Komolyan! Most, hogy monogám vagyok, szembekerültem vele, hogy egy párkapcsolatban nem biztos, hogy az ember minden igénye kielégítést nyer.
- Hűha. Túl a harmadik X-en megtetted azt a hatalmas felfedezést, hogy az ember nem kaphat meg mindent – kezdtem meg újra az írást.
- De figyelj, Ryu. Néha nem ébred fel benned a vágy, hogy valaki úgy… kiadósan megkeféljen? - Hm. Fókuszban a betűk. A szemem se rebbent. Kezemben még mindig a toll és arra jutottam, hogy ha a levegőt akár fél ütemmel gyorsabban találom kiengedni, Seim a nyakamra cuppanva az ütőeremet kezdeni csapolni. Meg ne szólalj Ryu, a jó ég áldjon. Meg. Ne. Szólalj. – Tudom én, hogy ritkán figyelt be nálad a passzív szerep, de azért mi is odaraktuk egyszer-kétszer… mi… vagyis én odaraktam és a romturkász majom, aki majdnem elvitt a kenguruk földjére, ő is tekergetett ezerrel. Nem… jön néha rád a „dugjon már meg valaki, vagy különben…”? – PAPÍR! Kitöltöttem még egy kockát. Annyira jól válaszolgatott eddig magának, hátha folytatja nélkülem. De most nem beszélt tovább, én meg nem mertem felnézni. Nyelni sem mertem. Volt egy olyan gondolatom, hogy ha teljesen figyelmen kívül hagyom, és nem válaszolok, akkor majd szépen lecseng a téma és belecsap a következő gondolatába, ami remélhetőleg teljesen más irányba viszi… - Nem mondod, hogy… - Nem vitte. - Ne baszd. – Numata Seiki megvilágosodott, én meg szerettem volna elsötétülni. – Megdöntött? – Lapoztam. Nem csináltam mást, csak egyetlen határozott mozdulattal a következő oldalra hajtottam. Még mindig hallgattam. Tartottam magamat a kezdeti vonalhoz. Vagyis cipzár! Bár… nem tudom, mit vártam. A bomba felrobbant. - Mi? Többször is? – Ekkor néztem fel először. Hátrafordulva szemügyre vettem a falat, hátha valaki egy hatalmas kivetítőre sorakoztatja a gondolataimat. A szám nem mozog, tehát nem beszélek, de az én kedves exemnek ez ugye nem is szükséges. – Szóval a kölyök kefélget téged? Halál komolyan azt mondod, hogy a szöszi megfektet?
- Én nem mondtam semmit – jegyeztem meg még mindig teljes higgadtsággal.
- Lófaszt! Kukulsz itt, mint egy darab…
- Ne mondj semmi olyat, ami később okot adhat nekem arra, hogy elkezdjek gondolkodni, miért pont ezt a szót használtad.
- Mi van?
- Nem lényeges.
- Naná, hogy nem. Annál inkább, amit az előbb mondtál.
- Én nem mondtam semmit. – Meg volt a szándék, hogy továbbra is kimaradjak a beszélgetéséből, de amikor újfent célba vettem volna a munkám, amit még ha koholt indokból is, de csináltam, akkor Numata Seiki, akár egy akaratosabb óvodás kölyök, áthajolt az asztalomon és beletenyerelt egyenesen az irataim kellős közepébe.
- Szóval te, meg életed heteró szerelme fifty-fifty nyomjátok?
Kilestem szemüvegem lencséje felett, szemrevételeztem a felháborodott, információéhes, csöppet kaján és enyhén irigy érzelemegyüttest, ami kiült a vonásaira, majd sajátomon még mindig tartva a tökéletes semlegességet…
- Erre nem válaszolok neked.
- És jó?
- Mit nem értesz azon, hogy nem válaszolok?
- Bár elnézve azt a szőke hajzatot, hozzáadva a furafiú imidzséhez és a külföldi egzotikumához, megszorozva azzal, hogy még a férfiak is képesek érte dögleni, zárójelben kipótolni a minimál infókkal, amit festő-fiúról tudattál velem még szerelmed bimbózó állapotában… biztos jópár lepedőt látott már. Meg padot. Vagy kocsit. Tehát tapasztalata van, így…
- Hé! Én még mindig nem mondtam semmit! – néztem rá és igyekeztem nem meresztgetni a szemeimet, de ahogy érzem… hát igen. Van, ami nem jön össze.
- Bár ez azért talán nem ugyanaz. Attól, hogy megfordult már egy-két bugyiban még nem lesz a hátsó ajtó mestere…
- BEFEJEZNÉD? Nem szeretném! Tényleg nem! – Kicsit paprikás voltam és ami a legmeglepőbb… ő értetlen.
- Miért? – Készültem hozzá vágni valamit, ami nem csak csíp, de harap is, de a szemei valahogy bent fogták a mondatot. Elmúlt a pimaszsága, és aki szemben ült, az már egy teljesen másik Numata Seiki volt. Egy olyan, akivel csak ritkán találkozom. - Oké – köhintett, majd picit helyezkedett a székben. – Mit csináltam?
- Hogy érted ezt?
- Mi mindig mindent megbeszéltünk, Ryu. Mióta ismersz? Nyomom a faszságaimat, de ez mit sem változtat azon, hogy tényleg kíváncsi vagyok rá, mi van veled. Mindig megpofáztunk mindent. Amikor a volt paleontológusod újrafogalmazta a számodra egyértelműt, másnap délután már a kanapémon hevertél és regélted, hogy hányszor és hogy milyen volt. És most ha valamit kérdezek, arra nem akarsz válaszolni. Az zavar, ahogy kérdezem? De… én ilyen vagyok Ryu, mindig ilyen voltam, akkor meg?
- Ez nem… - Ült, szemében semmi gúny vagy irónia és várta, hogy válaszoljak és én hirtelen végtelenül ostobán éreztem magam. – Most is mindent megbeszélünk… - Nem tudom, miért mondtam ki, mikor tökéletesen tudom, hogy ez így nem igaz.
- Ryu. Ne már – ráncolta össze a szemöldökét. – Ezt a kamut még te sem veszed be. – Korrekt. Persze, hogy nem. Igaza van. – Hé. Mi a paranoia tárgya? Azt hiszed, szóba hoznám neki?
- Nem. Dehogy. Én nem…
- Faszt nem. Mit gondolsz, hogy az első adandó alkalommal, amikor meglátom, kilistáznám neki, hogy mi az a személyes dolog, amit tudok róla? Vagy azt gondolod, hogy véletlenül szaladna ki a számon?
- Egyik sem. Nem. Komolyan nem!
- Akkor?
- Lelkiismeret furdalásom van.
- Miért? Kivel szemben?
- Daniellel szemben. Úgy érzem, ha beszélek arról, ami kettőnk között történik, azzal elárulom. Hülye érzés. Tudom, hogy az, hiszen mindenkinek van, akivel megbeszélheti a legbensőségesebb, legintimebb dolgait is, de mindig azt érzem, hogy ha én megteszem, azzal… kiadom.
- És ő? Ő nem beszél meg senkivel semmit?
- De. Biztos vagyok benne, hogy több bizalmasa is van, akinek ha belelátnék a gondolataiba, pirulnék, hogy a farkas az én kosárkámra pályázna, mert Piroska mellettem csak többször mosott színhibás valami lenne. De úgy érzem, az más… Én egy meleg pasi vagyok és nekem egy férfival lefeküdni mondhatni „természetes”, bár hülye szó, de így van… De Daniell…
- Basszus, ez szép. Te szerelmes marha.
- Nézd, tudom, hogy ostobaság.
- Hagyd. Akkor majd kiiktatjuk. Bár ha kihúzzuk a szexet a hétköznapi társalgási témák listájáról és átsoroljuk a tabu oszlopba – basszus Ryu, kell csinálnunk egy tabu oszlopot - szóval akkor azt hiszem, szépen meg fog csappanni a lebeszélt percek összege. Wow. Telefonszámla-spórolási taktikának sem utolsó!
- Nem tudom, mi lenne velem, ha nem beszélnénk meg az összes csomót, amit nem tudok egyedül szétbontani. Csak… ha nincs csomó, akkor nehezen megy. Nem tudnám ledobni magam a szőnyegedre, hogy ott hemperegve meséljem el, hányszor és hova és hogyan, meg… ez nem megy. Ebben az esetben nem. Pedig…
- Pedig?
- Tudod, hogy van, amikor az ember majd belepusztul, hogy beszéljen róla. Amikor valami annyira… hogy egyszerűen el KELL mondanod és nekem is van ilyen KELL pillanat, de… amikor kinyitnám a számat, hirtelen kellemetlen érzés kap el és már nem is akarom. Túl bizalmas ahhoz, hogy két emberen kívül más is tudjon róla.
- Bonyolult egy nő vagy te, Ishigorou Ryu.
- Ege.
- Jól van. Beéred annyival, hogy nem fogok rajtad követelni olyan infókat, mint átmérő vagy fordulatszám, vagy beszéljük meg azt, hogy nem ütöm többet az orrom úgy egészben véve a szexuális életetekbe?
- Numata Seiki, egy beteges teremtény vagy és a legfőbb bizalmasom is, ha tiltott dologgá nyilvánítanánk kettőnk között a témát, én lennék, aki először indítványozza az ostoba szabály eltörlését.
- Cseszd meg. Nem teljesen tudom, mit is vársz most tőlem, mindenesetre megpróbálok rögtönözni, ha mellé nyúlok, te csak nézz úgy, ahogy előbb is néztél, és mondj még világra szóló szerelmes dolgokat a bizalomról, meg arról, hogy „nem dugta más, így vékony jégen sikkan a történet”.
- Mennyire le tudod egyszerűsíteni a dolgokat.
- Ha mindenki úgy gondolkozna, mint én, sokkal kevesebb háború lenne a világon és eltűnne az éhínség is.
- Lenne viszont mindenkinek bőven jutó bigámia és még annál több szex.
- Anális több. Az tuti.
- Mintha visszakanyarodtunk volna a témánkhoz.
- Á, nem. Már kezdem megemészteni az infót, hogy Ishigorou-senseit ötven-ötven döngetik.
- Az az ötven-ötven inkább hetven-harminc. Néha harmincöt-hatvanöt.
- Melyik vagy te?
- A hetven.
- Ahha. Mikor-hogy tombol rajta a ’férfi vagyok’ hullám.
- Nem nevezném ki ezt kizárólag oknak, de tény és való belejátszik ez is.
- Őszinte leszek hozzád.
- Nofene.
- Az ingem alatt, a jobb oldalamban már van egy kibaszott nagy lyuk, olyan mocskos módon kíváncsi vagyok, de mivel nem is olyan rég tettem rá ígéretet, hogy nem bújok mellétek az ágyba, most kushadni fogok, ezt csak azért mondom, hogy legyél szíves értékeld a tapintatosságomat. Azért remélem tudod, hogy mákod van.
- Mert a legjobb barátom képes miattam így sanyargatni önmagát?
- IS!
- És még?
- Heteró férfiak és az anális szex. Ryu, én egyszer adtam magam egy olyan fickó kezére vagy farkára, ahogy jobban tetszik, akit még nem keféltek meg, abból profitálva köszönöm, meghagyom őket a másik nemnek.
- És én?
- Pff. Téged nem számolunk, mert képlékeny és engedelmes anyag voltál, még arra is engedélyt kértél tőlem, hogy ki és belélegezz, szóval te vagy a tiszteletbeli kivétel. De hidd el nekem, ahhoz, hogy egy pasi úgy működjön ott hátul, ahogy az kell… ahhoz előbb nem árt tudnia, milyen a fogadó oldalon.
- Ezt megjegyzem.
- Komolyan. Nem dugták meg, akkor ő se próbáljon baszogatni senkit. Ha már volt alul, akkor vigyázni fog. Ha nem, akkor azt hiszi, hogy játszhat egyik lyukból a másikra csak úgy, amikor eszébe jut, derült égből durr neki. Persze itt nő-esetben.
- Feltételeztem, vagy legalábbis reméltem.
- A lényeg az Ryu, hogy bár látom a szemeiden, hogy nem fogsz semmilyen mocskos részletet semmimre se kötni, azért én feltételezem magamban - mert szabad országban élünk, azt lehet - szóval én feltételezem, hogy szöszibogár jó szerető.
Néztem rá és próbáltam megfejteni, milyen arányban tartalmaz a mondandója gúnyt, őszinteséget és társait.
- Tényleg?
- Miért kell ezen így meglepődni? Nem az?
- De…
- Jaj, de meggyőző.
- Nem miatta hezitálok, inkább a te megállapításaid késztetnek szájtátásra.
- Ugyan már! Próbálok jó fej lenni, de neked az sem fekszik baszod, hát döntsd már el, hogy mit akarsz!
- Nem is tudom.
- Felelj meg egy kérdésre és hanyagolom a témát… persze a következő alkalomig, mikor majd szóba kerül, de addig élesen nem fogok róla beszélni.
- Nem mondok méretet.
- Nem is vagyok rá kíváncsi. Ez valami más.
- Mégpedig?
- Te akarod, hogy megdugjon vagy ő akar megdugni téged?
- A kettő kombinációja adja a dolog igazi tüzét, kedves Sei. - Bólintott, megelégedett a válasszal, én meg... – Figyelj. – Ha nem is látszott kívülről, kicsit lángolt az arcom. – Jó vele. Van, amikor én kívánom meg, van, amikor ő akarja. Nem az elejétől fut így, de azért már egy jó ideje. Daniell nem önző szerető, bár néha az a huszonos libidója szexéhes akarnokot csinál belőle, de ennek eddig még csak a pozitív oldalát tapasztaltam meg. Élvezem vele.
- Ámen.
- Nya. Akkor ez sem titok már – és én újra papírokba mélyedtem.
- Hé.
- Igen?
- Nem ismersz egy zacsi-terapeutát?
- Nem, de ha egyszer megfordul a fejemben, hogy átképeztetem magam, akkor te leszel az első páciensem.
- Sokra megyek veled…
- Én azt javasolnám, hogy nézz körül otthon, hátha találsz valamit, ami orvosság lehet a depressziódra.
- Valami jó italt, kellemes filmet, vagy nem is tudom… egy iskolás fiút az ágyamban, vagy ilyesmit? Olyan kis karcsút, meg kócosat, meg puhát?
- Mondjuk.
- Nem mintha abban a bizonyos problémámban segítségemre lehetne az a kis csík, de…
- De mi?
- De. – Sei összeráncolta a szemöldökét. Elhúzta a száját… döbbenten tapasztaltam, hogy ráncos lett a homloka.
- De?
- Ryu…
- Mi?
- Többnapos… osztálykiránduláson van.
- Alsó-depresszió, mi? Szívem teljesen szeretetével mondom, de te egy marha vagy Numata Seiki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése