- Ishigorou-sensei!
Nem szeretem, mikor így rángatja a karomat. Mintha a nevem nem lenne elég rá, hogy felkeltse a figyelmemet. Bár javarészt olyankor veszi elő ezt a számomra irritáló szokását, amikor valami nagyon felzaklatja.
- Egen? – pillantottam le mellkasom alatt húzódó asszisztenciámra. – Itt az adóhatóság?
- Á, mit csinálnának azok itt?
- Akkor mi a pánik kiváltó oka? – pillantgattam még mindig le rá, retinám vibráltatásával próbálva érzékeltetni, hogy gyorsabban szórja a szavakat. A gyomorsavam már bontja a hátsó fogaimat.
- Egy páciens vár az irodádban.
- Ebédelni akartam – közöltem összeugró szemvonalakkal. - Azt mondtad, kettőig nincs senki előjegyezve.
- Igen, de… szerintem ezt jobb, ha minél előbb…
- Éhes vagyok. – Durcázok. Néha nekem is lehet.
- Próbáltam én lerendezni, de kemény diónak bizonyult. A fiatalember azzal a szándékkal jött, hogy… le akarja vetetni az orrát. Később, ha már túl van a lábadozáson, a két fülétől is megválna.
A kezemben lévő jegyzeteim majdnem hogy szőnyeggé alakítottam.
- Jó. Remek. Ebéd előtt egy hülye.
- Kicsit ijesztőnek tűnt…
- Van valahol a raktárban egy olyan hatalmas lepkehálónk? – nyomtam a kezébe az előző páros által kitöltött lapokat. – Fantasztikus.
- Sok szerencsét! Ha nagyon eldurvulna, sikíts! – De én csak morogtam magam elé, majd szemüvegemet megigazítva orrnyergemen beléptem a saját irodám ajtaján, hogy megvívjam a harcot egy csökkentértelmű, ostoba valakivel, aki… … …
- Tudhattam volna – csuktam be magam mögött az ajtót, s megindultam a fotelomban terpeszkedő személy felé. – Mivel vetted rá erre a kamu előadásra?
- Nem kellett különösebben sokat győzködni. Jó a humora.
- Az. Számtalanszor mondtam már, hogy míg mások veszélyességi pótlékot számoltatnak fel, és elintézem, hogy a TB mellett a humoradót is vakarják a béréből – puffogtam, míg megkerülve asztalom a székbitorló mellé érkeztem. – Hogy hogy te itt?
- Gyerekeztünk Yazuki-sannal és gondoltam…
- Bejövök piszkálni Ryut, mert miért is ne.
- Hűha. Valakinek ma megpaprikázták az orrát.
- Éhes vagyok. - Megint durca. Ma ilyen vagyok.
- Hoztam hamit, Ryury – ágaskodott ki a székből, hogy cuppantson nekem.
- Jó. Talán megbocsátok. Hangsúlyozom, talán. Mit hoztál?
- Mogyoróvajas szendvicseket.
- Nincs béke. Sőt, csatabárdok halmait hantoltam ki. Haragszom rád, menj innen.
- Finyom!
- Sós, darabos és ragad. Ha ilyesmire van gusztusom, akkor… - Vihogásban tört ki és nekem percek kellettek, amíg éhlelő agyam feldolgozta gurgulázó fuldoklásának okát. Kéjelkedő kis vigyorát néztem és… – Perverz vagy – morrantottam oda.
- Én?! Egyetlen szót sem szóltam!
- Ma nem beszélek veled. Cipzárt teszek a számra.
- Vagy esetleg tömd be valamivel…
- Mi van ma veled, hormont ittál? Megint egész éjjel tévéztél, igaz? Letiltatom a pornócsatornát. - De akkor döbbenet költözött a vonásaira.
- Van pornócsatornánk?
- Van.
- Naneee! Tényleg?
- Halálosan komolyan. Én magam tettem a roppant dekoratív ikszeket a megrendelőpapír rublikáiba.
- Hm. Akkor el tudom képzelni, milyen párzási rituálékat látnék, ha oda kattintanék. Egymás hegyén… meg hátán… meg hegyén…meg hátán...
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, egyetlenem. A választásnál számításba vettem a te roppant… kitekert lelkivilágodat is.
- Húú, szóval Ishigorou-san önként és dalolva vett fel a káblecsomiba egy olyan adót, ahol időnként ciciket markolásznak?
- Ki beszélt itt erről? Neked a rajzfilmcsatornát szántam.
- Na de tényleg. Te rendeltél pornót?
- Igen.
- De komolyan?
- Igen.
- Nem vicc?
- Nem.
- Ha én ezt tudtam volna…!
- Nem értem, miért is nem sejtetted, hogy a több száz csatorna között található felnőtt tartalommal bíró is, elvégre férfi vagyok és te… te is az leszel, ha majd benőtt a fejed lágya és eltűnt mindkét zöld füled. Bár a popsidon szerencsére nincs tojáshéj, roppantul nehezítené a dolgunkat, de ezt leszámítva… na jó. Ha nagyon jóindulatú vagyok, megkapod a taknyos státuszt. Szóval mivel én felnőtt férfi, te meg vihihivahaha huszonos kamaszkölyök vagy, adta magát a dolog. Na szóval. Mi lett volna a történés abban az esetben, ha felfedem előtted kedvesem eme tényeket?
- Fogalmam sincs. Reflex. Otthon… anyáéknálotthon… az ember sutyiban pornózik, éjszaka paplannal kiszökdösve a nappaliba… ez a saját tévészex olyanolyan… izgis.
- „Izgis”. Az. Marhára.
- Ma le fogom ellenőrizni! Sok van?
- Micsoda?
- Pornóadó!
- Van egy pár.
- Ma nézzünk szexet!
- Hű, de bezsongtál.
- Pótlom a sulis éveket. Nem tiltottak az ilyesmitől, csak… ha odakattoltam a szobai tévémen, ahol az akcióhegyek mentek volna, csak egy nagy fekete képernyő jött ki, meg egy hülye arany kulcs és a gyerekzár felirat villogott a jobb felső sarokban. Arra valahogy nem volt kedvem… Na! Nézünk?
- A tettek embere vagyok. Jobban szeretem a gyakorlati részét a dolognak.
- Pornóóózuuunk, Ryury!
- Azt hiszem, ehhez én már öreg vagyok. Lehet, hogy a kamera előtt még lámpalázam is lenne. Tudod, a drukk.
- Hüüülye.
- Jól van, kincsem. Más gyémánt karkötőtért áhítozik, meg új hiperjárgányért, neked meg közös pornóest kell és kívánságod számomra parancs.
- Tényleg?
- Hogyne. Azért majd néha bökj oldalba, ha belealszom a sikkantgatásokba és a szilikondombocskák harcába.
- Böklek.
- És most add ide azokat a gusztustalan mogyorós valamiket, mért éhen fogok halni…
Hála az én egyetlen szerelmem jótét lelkének, újfent átvert a palánkon. De most kifejezetten boldoggá tett vele. Táskájába nyúlt és dobozt varázsolt elém. Igazi ebédet kaptam. Egész délután nem jutott eszembe az ígéretem. Csak akkor, mikor beparkoltam házunk udvarára.
Miután ételt juttattam az én kedves akváriumlakó veteránomnak, majd a Perec nevű szörnységnek is vetettem némi élelmet, ezzel letudva ilyen irányú kötelezettségeimet, elindultam felfelé. Aljas gondolatok tömkelege pankrációzott a koponyámban, de a célja mindnek egy volt, bár millió vonalon és kerülő úton jutottak odáig. A lényeg, amire mind kifutott - hogy ússzam meg ezt a kis filmpartit. Az esélyes befutónak azt láttam, hogy még kedvesem felüdülését szolgálni hivatott fürdőt vesz, én azt mímelem, hogy megkeresem a kábeltévé tájékoztatóját, hogy tudjuk, mit is keresünk… persze nem teszem, ehelyett viszont félmeztelen leszek és testápolótól csillogó bicepszeket fogok villantani és keményen meredező vágyszervemmel integetem majd ágyba, ily módon ő majd úgy elvarázsolódik, hogy nyomban kireppen a fejéből, hogy minden nemű unalmas és műrendezett, elnagyolt és nőkkel telepakolt filmecskéket nézegessünk.
Aztán tervem, hogy megfúrom a tervét, szépen szólva megfúródott.
Szobába lépve már kedvesem kábelpapírostul adóhangolgatott. Rajta alvós alsónadrág - bár normális halandó nem volna képes különbséget tenni egy utcánhordható és egy ágybahurcolható alsó darab között, de… nekem megy. Képes vagyok betájolni, melyik is ez és határozottan állíthatom, ez most már az éjjeli száras. Szóval ágyi viseletben pompállott és éppen keresgette befelé a néznivalót. Beljebb araszoltam. Csak halovány biccentést kaptam, feltételezem ez az üdvözlést volt hivatott helyettesíteni. Visszahümmögtem, majd befaroltam a fürdő helyiségbe. Úgy csináltam, mint a szűzkislány a nászéjszakáján. Harcot folytattam az idő ellen. Szépen lezuhanyoztam. Hajat mostam. Négyszer. Fő az alaposság. Aztán fogat súroltam ínyvérzésig. Kiszedtem két szál kósza szemöldököt, mit feleslegesnek véltem és kozmetikuslátogatásom óta teremtek szemem fölé, ezzel rontva a tökéletesnek szánt összképet. Aztán szőrszálakat vakargattam magamról arc fronton, pedig borostám még halvány kékességnek sem mondható. Testápoltam két rétegben, majd hajvégeimet kondicionáltam a hozzá passzos krémkölteménnyel. Feltettem egy frissítő arcpakolást, aztán pont mire a vécétetőn ülve végeztem a manikűrözéssel, levakarható állapotban volt. De mindennek vége egyszer. Szembesülnöm kellett vele, hogy ha csak nem csempézem át a fürdőszobát, itt nem maradt mi tennem. Kereszteztem az ujjaimat, hátha Daniellemet elnyomta az álom. Beletörődött fújtatást adtam a helyiségnek, magamra öltöttem a reggel fogasra biggyesztett koromfekete selyem pizsamát és mély lélegzetet véve a vesztőhelyre lejtettem.
Daniell karba tett kézzel ült az ágyon. Szürkeségeivel felém sandítgatott.
- Kibővítetted a pancsiszobát vagy ástál egy alagutat a földszintre, vagy mi a huzatot működtél ott eddig? - Fapofa.
- Szigorúan a legfontosabb mozzanatokat végeztem el. Azon feladatokat, amik szükségeltetnek a mindennapi higiéniához.
- Látom. Megmattoltat a T vonalad. Az aztán tuti kell az alváshoz.
- Nem tudom, miről beszélsz - heveredtem mellé faarccal.
- Aha. Nape – dobta magát ő is le. Én hátam vetettem az ágytámlának, ő hasalt, lábait a könyököm alá illesztette és megkezdtük a mi roppant bizarr kis mozizásunkat.
Első kattra a felnőtt szórakoztatás csiszoltabb válfajával ismerkedtünk meg. Erdészház, kandalló, odakünn békés hópelyhek, pezsgőspohár kocc, aztán padlón terpeszkedő medvebőrre hemperedés és betetőzésként egy drasztikusan mímelt műkielégülést tekinthettem meg Tökély-san és partnernője előadásában. A jobb felső sarokba pöttyözött három szivecske, mi a csatorna emblémájaként funkcionált, finoman próbált célozni arra a tényre, hogy az adó célközönségéül inkább a romantikusabb hölgyeket tűzte ki. Nekik próbál „színvonalas” szórakozást nyújtani. Hm. Erre a kis rózsaszín pamacsok nélkül is rájöttem volna. Sehol egy vadul befelé türemkedő, erősen pulzáló gigantikus hímtag, plafonnak szegezett tűsarkaknak is híján van a mű, és nem vicsorog képkockáiról egy platinaszőke maca… aztán kedvesem kattintott és minden általam „reklamált” effekt hirtelen a képernyőre tódult. Ott „dolgozott” az a bizonyos fentebb említett szerv, meredeztek a sarkak, szőke cica vinnyogott, mint akit ölnek, kanja rinocérosz szerű fújtatásokkal válaszolt, recsegett a dohányzóasztal, zuhant a kép a falról, repedt a plafon és a két méterrel arrébb található ajtórésben, roppant rejtetten és titkosan ott kontrázott valamely a párocskához tartozó személy kezében éledi nem akaró játékával. És akkor kedvesem a nyögések közé vágott.
- Te Ryu – beszélt hátra s én, hogy megkönnyítsem dolgát, inkább mellé hasaltam. Rögtön kapott az alkalmon, hogy lábával bizgetni kezdje az enyém.
- Mondd.
- Kérdezhetek?
- Mikor nem kérdezhettél? – pillantottam oldalt az időközben szemeivel pornóhanyagoló Daniellre. Fél pofija az ágyneműn, s engem figyelt.
- Elmeséled nekem az egyetlen nődet?
Visszasandítottam a képernyőre. Az időközben nyúlalakzatra váltott pornópár iszonyú tempóval kevert kavart, barátjuknak, aki közelebb osonkodott, meg még mindig nem igazán akartak megkeményedni a dolgok.
- Tiszta szívemből remélem, hogy nem erről a csodás kis jelentről jutottam eszedbe én és életem egyetlen nőnemű személye.
- De végül is igen.
- Hát nekem, ha tudni szeretnéd drága életem, nem voltak olyasféle problémáim – böktem a most már biztos, hogy impotenciával küzdő egyedre.
- Hülye! – kacagott fel. – Nem így értettem. Csak maga a tény. Férfi-nő, férfi-nő…
- Ja, értem.
- Szóval?
- Igazából nem igen van mit mesélni rajta. Megvolt.
- Tudod, csak… én azt látom magam körül – beszédét zavaró nyögéseket egyetlen gombnyomással halkította légynyi szöszözéssé – meg úgy egyáltalán azt lehet inkább hallani, hogy van, aki megnősül és gyerekei is lesznek és teszem azt, csak negyven valahány évesen jut el odáig, hogy felmérje az egész életével nem stimmelt valami.
- Talán ez az egyik véglet.
- De te azt mondtad, hogy egyetlen egy alkalom volt azzal a lánnyal. Ez akkor meg a másik nagyon lesarkított megoldás.
- Igen, azt hiszem, ebben igazad van.
- Érted, mire akarok kilyukadni? Van, hogy másnak fél élet kell hozzá, ha nem egész. Mi volt az, amiért neked elég volt egyetlen egy alkalom? Lásd be Ryury, ez olyan furcsa. Ételről sem döntjük el rögtön, hogy na, ezt utálom, mert ki tudja! Hátha máshol máshogy készítik.
- Nem találok hibát a gondolatmenetedben.
- Akkor?
- Azt hiszem, nekem úgy jól egy rakásra másztak a dolgok. Lehetséges, hogy ha máshogy alakul, akkor még éveim lettek volna azzal a lánnyal és utána elképzelhető, hogy lett volna még pár másik, mielőtt elkönyvelem magamban, hogy most már biztos nem sorozatos mellényúlásról van szó, de…
- De?
- Tudod életem, tökéletes időzítést kaptak nálam a történések és talán ezért alakult minden úgy, ahogy alakult.
- Mégis van itt mese.
- Csöppnyi. Ne készülj hű, de hatalmasra.
- Azért figyelek.
- Csücsök, a dolognak roppant egyszerűek a szálai. Kimentem pisilni egy szép, napos és tanításos reggelen, hozzápöttyinteném, tettem mindezt rendszeresen óra közben, mert az egymás mellett pisilés nem volt az én műfajom. De elnézték nekem cserébe a kitűnőimért. Szóval kézmosás folyamatánál leledzettem, mikor az akkor a legjobb barát státuszt viselő egyed késve, mint mindig bevágtatott. Mondtam neki valamit arról, hogy miért nem a tantermet választotta első állomásnak és még roppant kedves dolgokat az időérzékéről vagy ilyesmi, már nem tudom, de csípett és ő ahelyett, hogy a szokásos csöppet nyers modorában elküldött volna melegebb égtájakra, megragadott, hozzányomott a csaphoz és teljes valójában megkóstoltatta velem a nyelvét. – Kedvesem szürkéi öklömnyire dülledtek. – Bizony, bizony. Numata-san már akkor sem a finomkodásról volt híres. – Azt hiszem, az ököl mintáról inkább a dinnyére váltanék. – Igen Gyöngyöm, mielőtt rákérdezel, megerősítem. Igen. Ő. Már akkor is.
- Mondtad te, hogy már jó ideje fertőzi a köreidet, de hogy ennyire…
- Mikor is mondtam én ilyet?
- Picikét átdolgoztam. A lényeg ugyanaz. Szóval ez a pasas már az ősidőkben is ott volt.
- Köszönöm, hogy a dinoszauruszokkal egy korosztályként tartasz számon.
- Téged nem. Őt igen. Szóval megnyelvelt. Tovább.
- Ez rá a tökéletes megfogalmazás.
- És azután?
- Azután? Azután semmi. Adta magát a dolog.
- Mit csináltál?
- Lefeküdtem a barátnőmmel. – Ijesztő tekintetével magyarázatért esdekelt. – Életem, az érzés, amit a kis fiúmosdós röpke történés hozott, nekem elég volt ahhoz, hogy pánik csapjon át rajtam, és bebizonyítsam magamnak, hogy félreértés történt és nincs velem semmi gond. Így fogtam életem egyetlen nőjét azon a délután és egy új közös program keretében mindketten megszabadultunk a szüzességünktől.
- És ripsz-ropsz belement? Lányok nem szoktak…
- Daniell, addigra olyan irányt vettek a dolgok, hogy ha kétágú vibrátorral akartam volna neki menni, azt is több mint boldogan vállalta volna.
- Fura lányka lehetett…
- Tudod, én nagyon szerettem azt a lányt. Nem úgy, mint bárkit, akivel kapcsolatom volt. Csak és kizárólag színtiszta szeretettel, de az ember annyi idős fejjel nem igazán látja, hogy a szerelem és a szeretet, bár nagyon hasonlók, mégis a kettő között hatalmas szakadék húzódik. Amikor megtudtam, hogy ő már egy ideje nem úgy néz rám, mint ahogy tette ezt, mikor még homokozó vödörbe szedtük a szöcskéket, akkor úgy éreztem, ez nekem is menne. Aztán a barátnőm lett, de… hm. Ne nézz ostobának, de kamaszként annyira úgy hittem, hogy majd marad minden a régiben, csak valahogy még erősebb lesz kettőnk között az a kötelék. De nem. Mai napig emlékszem az egyik legnagyobb veszekedésünkre. Azt mondtam neki, hogy kis hülye. Nem volt sokkal fiatalabb nálam, de ez valahogy már régóta mindig a számra jött, ha valamire szokásához híven túlzott naivsággal tekintett.
- Ez a te szádból… mindegy. Ez nem bántás.
- Ő nem így gondolta. Szerinte lekezelő voltam és megkért, hogy ne tegyem többet. Lehet, hogy még túl éretlen voltam kezdetben, de saját tapasztalataiból okul az ember, nem igaz? Szépen lassan megszoktam, hogy amit legjobb barátként megtehettem, azt a nagy Ő pozíciójában nem engedhetem meg magamnak, és ebből aztán tudod… ebből kerekedett egy folyamatos feszült légkör. Kínosan ügyelnem kellett minden tettemre, ha vele voltam, hogy ne kelljen újra és újra összecsapnunk és ez egy idő után kényelmetlenné vált. Barát dolgainkat elhagytuk, helyette elvárta, hogy érzelem téren viszont egymással duplán úgy foglalkozzunk. Így utólag teljesen megértem, csak tudod, akkor valahogy… nem jutott el az agyamig. Még mindig éretlenségemnek tudom be. Kerültem a beszélgetéseket, a hosszabb kettesben töltött időt, és ezzel együtt megpróbáltam kibújni az intimebb szituációk alól is. Most, ha jól belegondolok, szegénykémnek félórás násztáncot kellett lejtenie egyetlen nyamvadék szájrapuszi miatt. Így amikor oda került a sor, hogy bizonyítási kényszeremnek eleget téve lefeküdjünk egymással, feltételezem ezért nem is botlottam semmiféle ellenállásba a részéről. Szóval napos délután, fagyi illatú óvszer, bezárt ajtó és… erre tisztán emlékszem - kék ágynemű. Felhőkék. Utána azt vigyorogta, hogy most így tényleg a felhőkben heverészhet.
- És te? – rekedtkedett bele mondandómba. Jól esett a szusszanásnyi szünet. - Ott heverésztél vele?
Magam elé somolyogtam, mikor éreztem, hogy elegyengeti azokat a fürtjeimet, amik zavarják arcom tisztánlátásában.
- Nem. Én nem.
- Tényleg?
- Tényleg - kacagtam, próbálva humorba fordítani az elkomolyodott hangulatot. Tetteimet részlegesen koronázta csupán siker. – Daniell, bátran állíthatom neked, hogy az, ahogy én utána lejátszottam magamról az üresen kongó óvszert, az a világtörténelem egyik legnagyobb bűvészmutatványa volt. Saccoltam egy időpontot, hogy talán kábé most lenne elég, és akkor álelmentem. Ennyi. Aztán pár napig a ki- és beborulás nevű játékot játszottam. Nem igazán tudom, hogy ha előtte nem kapok egy olyan villanásszerű érzést a mosdóban, akkor is ennyire korán ráébredtem volna-e a dologra. Lehet, hogy ha kimarad Seiki hirtelen támadása, akkor az egész együttlétet nem éreztem volna ennyire erőltetettnek és nem vágyottnak. De ezt már nem tudom meg.
- És…
- És?
- Utána… Vele?
- Fura, hogy ezt szeretnéd hallani tőlem, nem gondolod?
- De Ryu… pont te mondtad, hogy ami egymás előtt ért minket az életünkben, azért nem tartozunk a másiknak bocsánatkéréssel.
- Na, ezt bezzeg be tudtad biflázni. Nem is, de ez megint egy másik dolog. Az természetes, hogy nem haragudhatsz rám azért, amit még anno, találkozásunk előtt tettem, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos sejtett történések tényként való tálalása nem eshet halálosan rosszul. Én nem akarlak bántani.
- Nem másodpercezéses részleteket kérdeztem! Én csak szerettem volna tudni, hogy vele miben volt más… ?
- Daniell, hogy is… azt hiszem, eléggé későn érő típus voltam... Vagy csak fogalmam nem volt róla, hogy rossz irányba próbálok figyelni. Addig nem igazán foglalkoztam azzal, hogy megnézzek valakit, én… akkor szembesültem vele először, hogy egy másik ember teste felizgat. Érted, Gyöngyöm? Akkor volt az első találkozásom a vággyal és ez azt hiszem, magában már elég garancia egy sikeres együttlétre. Ez az újszerű izzás tökéletesen elég arra, hogy először jó legyen.
- Azt mondják, hogy ha két szűz összekerül…
- Igen – nevettem. – Az javarészt felettébb érdekesre sikeredik. Csak hogy drága Életem meglehet, hogy ezen a terén én még abszolúte érintetlen voltam - bár megjegyzem, hogy attól az egy, minimálisra visszafogott alkalomtól még nyugodtan mondhattam volna ezt a másik oldalról is - szóval ha én null tapasztalattal is bírtam a témában, a másik félnek már csücsült a vállán gyakorlat. Nem is kevés.
Daniellem meghökkent. Nem azon, hogy Seim nem ártatlanul vonult be a mi kis kapcsolatunkba, hanem gyanítom, az információkból kikövetkeztethető végkifejleten.
- Én… én azt hittem, hogy te őt.
- Mármint, hogy én voltam az aktív fél?
- Díjnyertes megfogalmazás. Ja.
- Én voltam.
Összezavarodva emelte könyökre magát.
- De ha te még nem, és ő igen, akkor…?
- Mondhatni szépen levezényelte, hogy annak rendje s módja szerint folyjanak az események.
- Instrukciók?
- Zavarba ejtően pontosak.
- És ettől nem volt olyan… darabos, olyan… száraz, olyan… – s ahogy ezt kimondta, emlékkép villant az agyamba. Sei alattam feküdt. Az apró múltszilánk magával hozta az illatot, a helyiség homályos hangulatát, a bizsergést az ölemen, ahogy saját kezemben tartottam akkorra keményen követelődző vágyamat, s már szinte magamon éreztem a hőjét. És az utolsó szavak, amik még segítségként jöttek a torkából. „Óvatosan. Csak nagyon… „ és én megtettem az első mozdulatot s elvarázsolva néztem végig, ahogy szemei önkéntelenül lecsukódnak, ahogy homloka millió ráncba fut össze s megfeszített ajkairól szaggatottan gördült le az utolsó mondat „…lassan… csak…las… san…”
- Hogy vontatott lett volna? – merengtem a gyorsan tovaszaladó emlékfoszlányon. - Nem. Nem volt az.
- Tökéletes volt?
- Szép.
- Örülök.
- Minek, kincsem?
- Hogy szép volt.
- Miért?
- Miért ne? – mosolygott meg.
- Végül is, ebben van valami – mosolyogtam vele. – Tényleg. Miért ne.
- És…
Volt egy futó pillanatunk. Tekintetet váltottunk. A szemembe nézett, én az ő gyönyörű szürke szemeibe vissza. Nem fejezte be a mondatot. A kérdőjel ott csüngött az ajka peremén és mégsem mondta ki. Újra a tévé felé vette az irányt, a képernyő került a fókuszpontjába. Nem tudom, mi ment épp akkor. Én továbbra is őt figyeltem. Percek teltek el és én csak néztem az arcát.
- Dany. – Vakon vettem ki a kezéből a távirányítót és újra elnémítottam a produkciót.
- Hm?
Megkaptam a figyelmét.
- Miért nem kérdezed meg?
Végtelen lassan pislogott. Ha másképpen akarnám leírni a rövidke jelenetet, azt mondanám, a szemhéja mögé menekült előlem.
- Mit? – Fejét lebiccentette a takaróra, pillantását rajtam fogta, szembogara körülcikázta az enyémet.
- Amit meg szerettél volna.
- Mert hülyeség.
- Eldönthetem én?
- Hogy hülyeség?
- Így lenne korrekt. Ha nekem szól, hadd ítéljem meg én, hogy minek tartom.
- Előtte megkérdeztem volna, hogy milyen volt a második első alkalom.
- Seiki után?
- Igen. Kivel, milyen?
- Hisaya. Új. Más. Felnőtt.
- Aztán talán…
Abban a pillanatban már tudtam a kérdést és Daniell már tudta, hogy tudom.
- Talán?
- Megkérdeztem volna a harmadik elsőt…
- Minoru. Meglepő. Különös. Izgalmas.
- Aztán… talán…
Annyira ritkán látom így. Zavarban, hezitálva, kissé pirulva, tétovázva… annyira ritkán engedi, hogy így lássam. Mert minden egyes ilyen szituációban úgy érzi, a férfiasságából veszít egy darabot. Akárhány bizonytalan rebbenése van felém, azt lányos zavarnak bekönyvelve máris okkal róhatja fel magának, mint hím tudatában károsító tényezőt. Pedig ostobaság. Te jó ég… mekkora ostobaság. Kicsit csúsztam csak közelebb. Ajkaim még mindig egyenesen, se fel nem húzza mosoly, se le nem görbíti keseríz. Komolyságommal igyekeztem mutatni, a kérdésben semmi kacagni való nincs.
- Aztán talán?
- Megkérdeztem volna azt, hogy…
Az a puha száj, azok a sanyargató hófehér fogak. Daniell a saját ajkába harapott. Fura szokás és talán észre sem veszi, mikor csinálja, pedig hányszor megteszi. De én tudom. A kezemben lévő távkapcsoló egyetlen parancsomra kikapcsolta a televíziót. Így lett hálónk éjsötét. Csak gyér fény az ablak felől, a piros led a készülék kapcsolótáblájáról.
- Azt, hogy?
- Miért csináltad ezt?
- Nem könnyebb?
- Sötétben?
- Sötétben.
- A negyedik első?
- Daniell. Az utolsó első.
- Velem?
- De hiszen ott voltál, nem?
- Mondtam, hogy hülyeség…
- Nem az. Esküszöm, nem.
- Akkor válaszolj rá. Milyen volt velem?
- Szerelmes vagyok, Daniell. Szerelmes voltam akkor is. Vágytam rád, kívántalak, meg akartalak érinteni, akartam, hogy megérints, érezni szerettem volna, milyen íze van a csókodnak, a bőrödnek, akkor is életem legszebb éjszakája lenne, ha csak ültél volna velem szemben és néztél volna órákon keresztül, de így…
- Oké, elég… elég.
- Mondjam, ne mondjam, majd mégis mondjam és inkább mégse?
- Szeretlek.
- Egy évig vártam rá, hogy halljam. És egyetlen pillanatig se bánom. És te Daniell? Megbántad, hogy kimondtad nekem?
- Soha. Valami mást viszont igen.
- Mégis mit, életem?
- Azt bántam meg… hogy azon az éjszakán nem mondtam ki.
- Nem kellett mondanod ahhoz, hogy tudjam.
- Hazudsz.
- Daniell…
- Annyiszor a fülembe súgtad… a hajamba csókoltad… a nyakamba sóhajtottad… és tőlem egyszer sem hallhattad. Nem… tudom magamnak megbocsátani.
- Honnan jött ez? Néztük a pornóidat, amit reggel még annyira besózva vártál, aztán hirtelen a múltban találom magunkat.
- Eszembe szokott jutni, most is csak jött.
- De ez butaság Dany, hidd el…
- Ő mondta neked, amikor először voltatok együtt? Biztos mondta.
- Látod? Ez most tényleg hülyeség.
- Mondta?
- Ostobaság.
- Mondta.
- Ennek semmi ért…
- Mondta vagy nem mondta?
- Szerelmesek voltunk Daniell, mi a fenéért ne mondta volna?
- Mi…
- Mi is. Igen. De a kettőt soha nem hasonlíthatod össze.
- Nem mondhatod meg, hogy mit…
- Ó, dehogyis nem mondhatom.
Éreztem, ahogy hirtelen támadt felháborodásában felül és én is követtem a gyors mozdulatot.
- Mi jogon parancsolgatsz arról, hogy mit gondoljak?
- Értelmetlen dolog és eleve fel sem kellett volna merülnie benned. Ha nem tudod a dolgokat racionálisan nézni, akkor igenis van egy pont, ahol…
- De akkor sem kötheted ki…
- Ó, te jó ég, Daniell. Seiki szerintem már az óvodában tudta, hogy nem csak a papás-mamás változat érdekli és alig fél órája meséltem el neked az egész szájbarakott mesét arról, hogy gyárilag a férfiak vonzanak és mindezek tükrében hogy jut eszedbe, hogy összehasonlíts két ennyire különböző helyzetet? Mondtam neki, hogy szeretem, és igen, ő is mondta, csessze meg, de mi nem csináltunk mást, csak ami akkor a legkívántabb volt két fiatal fiúnak. Amit az érzékeink diktáltak. Könnyen jött Daniell, mert mi nem cselekedtünk saját magunk ellen. De te és én, Csücsök… - Megnyaltam a szám, csak hogy erőt gyűjtsek a kikívánkozó mondatra, akkor hallottam, ahogy fújtat. Mély, öblös légvétjei úgy szóltak, mintha megmászott volna huszonnégy emeletnyi lépcsőfokot. A sötét ellenére egyre jobban kirajzolódó sziluettje felé nyújtottam a kezem. Felkarjára fogtam. Elsőre ellenállt nekem, második noszogatásomra közelebb csúszott. – Hé. – Dühös szusszanásait nem figyelembe véve csókoltam a halántékára. – Nem hasonlíthatod össze. Ő és én akartuk egymást. Mind a ketten vonzódtunk a saját nemük iránt és itt nem voltak kérdőjelek. Az érzés jött és nem volt semmi az ellenoldalon. Amikor én felelőtlen módon beléd szerettem és egy gyenge pillanatomban megtettem az első lépést… még mindig nem csináltam semmi énem ellen valót. Szerelmes lettem egy férfiba és az érzés túl igazi, túl intenzív volt ahhoz, hogy felül tudjak rajta kerekedni. Azon az éjszakán… azon az utolsó első éjszakán én minden porcikámmal kívántalak. Imádtam az illatodban fürödni, az ízedet érezni, a hangodat hallani, még ha nem is szavak voltak… de tudtam, hogy én nem teszek semmi különlegeset… csak szeretek egy férfit. De… amit te tettél, az érzés az ösztönök ellen, a szív a tudat ellen, a harc, amit magaddal vívtál meg Daniell, annak fényében minden csók, minden érintés, miden sóhaj vallomás volt. Érted? – Belecsókoltam a vállgödrébe.
- Értem, csak… - jött a szünet. A percek, amik elviszik a szavakat megmutatva azt, hogy van, amikor nincs is rájuk szükség.
- Gáz vagyok, mi? – nevettem a sötétbe. - Hányinger? Forog a gyomrod? Nyálas voltam?
- Nem, nem, nem és kicsit.
- Hősszerelmes szindróma.
- Mikor diagnosztizálták nálad?
- Több mint egy éve.
- Gyógyítható?
- Nem tartom valószínűnek. – Átcsusszant a lábamra. Sarkam magam alatt, szinte észrevétlenül várakoztam fura alapülés szerű pozícióban és ő ezt kihasználva combomra helyezkedett. Nekem döntötte a fejét, ellazult a testemen. Simogattam a karját, cirógattam a hátát, ő érintgette az oldalam. Néha beszél a csend.
Nem szeretem, mikor így rángatja a karomat. Mintha a nevem nem lenne elég rá, hogy felkeltse a figyelmemet. Bár javarészt olyankor veszi elő ezt a számomra irritáló szokását, amikor valami nagyon felzaklatja.
- Egen? – pillantottam le mellkasom alatt húzódó asszisztenciámra. – Itt az adóhatóság?
- Á, mit csinálnának azok itt?
- Akkor mi a pánik kiváltó oka? – pillantgattam még mindig le rá, retinám vibráltatásával próbálva érzékeltetni, hogy gyorsabban szórja a szavakat. A gyomorsavam már bontja a hátsó fogaimat.
- Egy páciens vár az irodádban.
- Ebédelni akartam – közöltem összeugró szemvonalakkal. - Azt mondtad, kettőig nincs senki előjegyezve.
- Igen, de… szerintem ezt jobb, ha minél előbb…
- Éhes vagyok. – Durcázok. Néha nekem is lehet.
- Próbáltam én lerendezni, de kemény diónak bizonyult. A fiatalember azzal a szándékkal jött, hogy… le akarja vetetni az orrát. Később, ha már túl van a lábadozáson, a két fülétől is megválna.
A kezemben lévő jegyzeteim majdnem hogy szőnyeggé alakítottam.
- Jó. Remek. Ebéd előtt egy hülye.
- Kicsit ijesztőnek tűnt…
- Van valahol a raktárban egy olyan hatalmas lepkehálónk? – nyomtam a kezébe az előző páros által kitöltött lapokat. – Fantasztikus.
- Sok szerencsét! Ha nagyon eldurvulna, sikíts! – De én csak morogtam magam elé, majd szemüvegemet megigazítva orrnyergemen beléptem a saját irodám ajtaján, hogy megvívjam a harcot egy csökkentértelmű, ostoba valakivel, aki… … …
- Tudhattam volna – csuktam be magam mögött az ajtót, s megindultam a fotelomban terpeszkedő személy felé. – Mivel vetted rá erre a kamu előadásra?
- Nem kellett különösebben sokat győzködni. Jó a humora.
- Az. Számtalanszor mondtam már, hogy míg mások veszélyességi pótlékot számoltatnak fel, és elintézem, hogy a TB mellett a humoradót is vakarják a béréből – puffogtam, míg megkerülve asztalom a székbitorló mellé érkeztem. – Hogy hogy te itt?
- Gyerekeztünk Yazuki-sannal és gondoltam…
- Bejövök piszkálni Ryut, mert miért is ne.
- Hűha. Valakinek ma megpaprikázták az orrát.
- Éhes vagyok. - Megint durca. Ma ilyen vagyok.
- Hoztam hamit, Ryury – ágaskodott ki a székből, hogy cuppantson nekem.
- Jó. Talán megbocsátok. Hangsúlyozom, talán. Mit hoztál?
- Mogyoróvajas szendvicseket.
- Nincs béke. Sőt, csatabárdok halmait hantoltam ki. Haragszom rád, menj innen.
- Finyom!
- Sós, darabos és ragad. Ha ilyesmire van gusztusom, akkor… - Vihogásban tört ki és nekem percek kellettek, amíg éhlelő agyam feldolgozta gurgulázó fuldoklásának okát. Kéjelkedő kis vigyorát néztem és… – Perverz vagy – morrantottam oda.
- Én?! Egyetlen szót sem szóltam!
- Ma nem beszélek veled. Cipzárt teszek a számra.
- Vagy esetleg tömd be valamivel…
- Mi van ma veled, hormont ittál? Megint egész éjjel tévéztél, igaz? Letiltatom a pornócsatornát. - De akkor döbbenet költözött a vonásaira.
- Van pornócsatornánk?
- Van.
- Naneee! Tényleg?
- Halálosan komolyan. Én magam tettem a roppant dekoratív ikszeket a megrendelőpapír rublikáiba.
- Hm. Akkor el tudom képzelni, milyen párzási rituálékat látnék, ha oda kattintanék. Egymás hegyén… meg hátán… meg hegyén…meg hátán...
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, egyetlenem. A választásnál számításba vettem a te roppant… kitekert lelkivilágodat is.
- Húú, szóval Ishigorou-san önként és dalolva vett fel a káblecsomiba egy olyan adót, ahol időnként ciciket markolásznak?
- Ki beszélt itt erről? Neked a rajzfilmcsatornát szántam.
- Na de tényleg. Te rendeltél pornót?
- Igen.
- De komolyan?
- Igen.
- Nem vicc?
- Nem.
- Ha én ezt tudtam volna…!
- Nem értem, miért is nem sejtetted, hogy a több száz csatorna között található felnőtt tartalommal bíró is, elvégre férfi vagyok és te… te is az leszel, ha majd benőtt a fejed lágya és eltűnt mindkét zöld füled. Bár a popsidon szerencsére nincs tojáshéj, roppantul nehezítené a dolgunkat, de ezt leszámítva… na jó. Ha nagyon jóindulatú vagyok, megkapod a taknyos státuszt. Szóval mivel én felnőtt férfi, te meg vihihivahaha huszonos kamaszkölyök vagy, adta magát a dolog. Na szóval. Mi lett volna a történés abban az esetben, ha felfedem előtted kedvesem eme tényeket?
- Fogalmam sincs. Reflex. Otthon… anyáéknálotthon… az ember sutyiban pornózik, éjszaka paplannal kiszökdösve a nappaliba… ez a saját tévészex olyanolyan… izgis.
- „Izgis”. Az. Marhára.
- Ma le fogom ellenőrizni! Sok van?
- Micsoda?
- Pornóadó!
- Van egy pár.
- Ma nézzünk szexet!
- Hű, de bezsongtál.
- Pótlom a sulis éveket. Nem tiltottak az ilyesmitől, csak… ha odakattoltam a szobai tévémen, ahol az akcióhegyek mentek volna, csak egy nagy fekete képernyő jött ki, meg egy hülye arany kulcs és a gyerekzár felirat villogott a jobb felső sarokban. Arra valahogy nem volt kedvem… Na! Nézünk?
- A tettek embere vagyok. Jobban szeretem a gyakorlati részét a dolognak.
- Pornóóózuuunk, Ryury!
- Azt hiszem, ehhez én már öreg vagyok. Lehet, hogy a kamera előtt még lámpalázam is lenne. Tudod, a drukk.
- Hüüülye.
- Jól van, kincsem. Más gyémánt karkötőtért áhítozik, meg új hiperjárgányért, neked meg közös pornóest kell és kívánságod számomra parancs.
- Tényleg?
- Hogyne. Azért majd néha bökj oldalba, ha belealszom a sikkantgatásokba és a szilikondombocskák harcába.
- Böklek.
- És most add ide azokat a gusztustalan mogyorós valamiket, mért éhen fogok halni…
Hála az én egyetlen szerelmem jótét lelkének, újfent átvert a palánkon. De most kifejezetten boldoggá tett vele. Táskájába nyúlt és dobozt varázsolt elém. Igazi ebédet kaptam. Egész délután nem jutott eszembe az ígéretem. Csak akkor, mikor beparkoltam házunk udvarára.
Miután ételt juttattam az én kedves akváriumlakó veteránomnak, majd a Perec nevű szörnységnek is vetettem némi élelmet, ezzel letudva ilyen irányú kötelezettségeimet, elindultam felfelé. Aljas gondolatok tömkelege pankrációzott a koponyámban, de a célja mindnek egy volt, bár millió vonalon és kerülő úton jutottak odáig. A lényeg, amire mind kifutott - hogy ússzam meg ezt a kis filmpartit. Az esélyes befutónak azt láttam, hogy még kedvesem felüdülését szolgálni hivatott fürdőt vesz, én azt mímelem, hogy megkeresem a kábeltévé tájékoztatóját, hogy tudjuk, mit is keresünk… persze nem teszem, ehelyett viszont félmeztelen leszek és testápolótól csillogó bicepszeket fogok villantani és keményen meredező vágyszervemmel integetem majd ágyba, ily módon ő majd úgy elvarázsolódik, hogy nyomban kireppen a fejéből, hogy minden nemű unalmas és műrendezett, elnagyolt és nőkkel telepakolt filmecskéket nézegessünk.
Aztán tervem, hogy megfúrom a tervét, szépen szólva megfúródott.
Szobába lépve már kedvesem kábelpapírostul adóhangolgatott. Rajta alvós alsónadrág - bár normális halandó nem volna képes különbséget tenni egy utcánhordható és egy ágybahurcolható alsó darab között, de… nekem megy. Képes vagyok betájolni, melyik is ez és határozottan állíthatom, ez most már az éjjeli száras. Szóval ágyi viseletben pompállott és éppen keresgette befelé a néznivalót. Beljebb araszoltam. Csak halovány biccentést kaptam, feltételezem ez az üdvözlést volt hivatott helyettesíteni. Visszahümmögtem, majd befaroltam a fürdő helyiségbe. Úgy csináltam, mint a szűzkislány a nászéjszakáján. Harcot folytattam az idő ellen. Szépen lezuhanyoztam. Hajat mostam. Négyszer. Fő az alaposság. Aztán fogat súroltam ínyvérzésig. Kiszedtem két szál kósza szemöldököt, mit feleslegesnek véltem és kozmetikuslátogatásom óta teremtek szemem fölé, ezzel rontva a tökéletesnek szánt összképet. Aztán szőrszálakat vakargattam magamról arc fronton, pedig borostám még halvány kékességnek sem mondható. Testápoltam két rétegben, majd hajvégeimet kondicionáltam a hozzá passzos krémkölteménnyel. Feltettem egy frissítő arcpakolást, aztán pont mire a vécétetőn ülve végeztem a manikűrözéssel, levakarható állapotban volt. De mindennek vége egyszer. Szembesülnöm kellett vele, hogy ha csak nem csempézem át a fürdőszobát, itt nem maradt mi tennem. Kereszteztem az ujjaimat, hátha Daniellemet elnyomta az álom. Beletörődött fújtatást adtam a helyiségnek, magamra öltöttem a reggel fogasra biggyesztett koromfekete selyem pizsamát és mély lélegzetet véve a vesztőhelyre lejtettem.
Daniell karba tett kézzel ült az ágyon. Szürkeségeivel felém sandítgatott.
- Kibővítetted a pancsiszobát vagy ástál egy alagutat a földszintre, vagy mi a huzatot működtél ott eddig? - Fapofa.
- Szigorúan a legfontosabb mozzanatokat végeztem el. Azon feladatokat, amik szükségeltetnek a mindennapi higiéniához.
- Látom. Megmattoltat a T vonalad. Az aztán tuti kell az alváshoz.
- Nem tudom, miről beszélsz - heveredtem mellé faarccal.
- Aha. Nape – dobta magát ő is le. Én hátam vetettem az ágytámlának, ő hasalt, lábait a könyököm alá illesztette és megkezdtük a mi roppant bizarr kis mozizásunkat.
Első kattra a felnőtt szórakoztatás csiszoltabb válfajával ismerkedtünk meg. Erdészház, kandalló, odakünn békés hópelyhek, pezsgőspohár kocc, aztán padlón terpeszkedő medvebőrre hemperedés és betetőzésként egy drasztikusan mímelt műkielégülést tekinthettem meg Tökély-san és partnernője előadásában. A jobb felső sarokba pöttyözött három szivecske, mi a csatorna emblémájaként funkcionált, finoman próbált célozni arra a tényre, hogy az adó célközönségéül inkább a romantikusabb hölgyeket tűzte ki. Nekik próbál „színvonalas” szórakozást nyújtani. Hm. Erre a kis rózsaszín pamacsok nélkül is rájöttem volna. Sehol egy vadul befelé türemkedő, erősen pulzáló gigantikus hímtag, plafonnak szegezett tűsarkaknak is híján van a mű, és nem vicsorog képkockáiról egy platinaszőke maca… aztán kedvesem kattintott és minden általam „reklamált” effekt hirtelen a képernyőre tódult. Ott „dolgozott” az a bizonyos fentebb említett szerv, meredeztek a sarkak, szőke cica vinnyogott, mint akit ölnek, kanja rinocérosz szerű fújtatásokkal válaszolt, recsegett a dohányzóasztal, zuhant a kép a falról, repedt a plafon és a két méterrel arrébb található ajtórésben, roppant rejtetten és titkosan ott kontrázott valamely a párocskához tartozó személy kezében éledi nem akaró játékával. És akkor kedvesem a nyögések közé vágott.
- Te Ryu – beszélt hátra s én, hogy megkönnyítsem dolgát, inkább mellé hasaltam. Rögtön kapott az alkalmon, hogy lábával bizgetni kezdje az enyém.
- Mondd.
- Kérdezhetek?
- Mikor nem kérdezhettél? – pillantottam oldalt az időközben szemeivel pornóhanyagoló Daniellre. Fél pofija az ágyneműn, s engem figyelt.
- Elmeséled nekem az egyetlen nődet?
Visszasandítottam a képernyőre. Az időközben nyúlalakzatra váltott pornópár iszonyú tempóval kevert kavart, barátjuknak, aki közelebb osonkodott, meg még mindig nem igazán akartak megkeményedni a dolgok.
- Tiszta szívemből remélem, hogy nem erről a csodás kis jelentről jutottam eszedbe én és életem egyetlen nőnemű személye.
- De végül is igen.
- Hát nekem, ha tudni szeretnéd drága életem, nem voltak olyasféle problémáim – böktem a most már biztos, hogy impotenciával küzdő egyedre.
- Hülye! – kacagott fel. – Nem így értettem. Csak maga a tény. Férfi-nő, férfi-nő…
- Ja, értem.
- Szóval?
- Igazából nem igen van mit mesélni rajta. Megvolt.
- Tudod, csak… én azt látom magam körül – beszédét zavaró nyögéseket egyetlen gombnyomással halkította légynyi szöszözéssé – meg úgy egyáltalán azt lehet inkább hallani, hogy van, aki megnősül és gyerekei is lesznek és teszem azt, csak negyven valahány évesen jut el odáig, hogy felmérje az egész életével nem stimmelt valami.
- Talán ez az egyik véglet.
- De te azt mondtad, hogy egyetlen egy alkalom volt azzal a lánnyal. Ez akkor meg a másik nagyon lesarkított megoldás.
- Igen, azt hiszem, ebben igazad van.
- Érted, mire akarok kilyukadni? Van, hogy másnak fél élet kell hozzá, ha nem egész. Mi volt az, amiért neked elég volt egyetlen egy alkalom? Lásd be Ryury, ez olyan furcsa. Ételről sem döntjük el rögtön, hogy na, ezt utálom, mert ki tudja! Hátha máshol máshogy készítik.
- Nem találok hibát a gondolatmenetedben.
- Akkor?
- Azt hiszem, nekem úgy jól egy rakásra másztak a dolgok. Lehetséges, hogy ha máshogy alakul, akkor még éveim lettek volna azzal a lánnyal és utána elképzelhető, hogy lett volna még pár másik, mielőtt elkönyvelem magamban, hogy most már biztos nem sorozatos mellényúlásról van szó, de…
- De?
- Tudod életem, tökéletes időzítést kaptak nálam a történések és talán ezért alakult minden úgy, ahogy alakult.
- Mégis van itt mese.
- Csöppnyi. Ne készülj hű, de hatalmasra.
- Azért figyelek.
- Csücsök, a dolognak roppant egyszerűek a szálai. Kimentem pisilni egy szép, napos és tanításos reggelen, hozzápöttyinteném, tettem mindezt rendszeresen óra közben, mert az egymás mellett pisilés nem volt az én műfajom. De elnézték nekem cserébe a kitűnőimért. Szóval kézmosás folyamatánál leledzettem, mikor az akkor a legjobb barát státuszt viselő egyed késve, mint mindig bevágtatott. Mondtam neki valamit arról, hogy miért nem a tantermet választotta első állomásnak és még roppant kedves dolgokat az időérzékéről vagy ilyesmi, már nem tudom, de csípett és ő ahelyett, hogy a szokásos csöppet nyers modorában elküldött volna melegebb égtájakra, megragadott, hozzányomott a csaphoz és teljes valójában megkóstoltatta velem a nyelvét. – Kedvesem szürkéi öklömnyire dülledtek. – Bizony, bizony. Numata-san már akkor sem a finomkodásról volt híres. – Azt hiszem, az ököl mintáról inkább a dinnyére váltanék. – Igen Gyöngyöm, mielőtt rákérdezel, megerősítem. Igen. Ő. Már akkor is.
- Mondtad te, hogy már jó ideje fertőzi a köreidet, de hogy ennyire…
- Mikor is mondtam én ilyet?
- Picikét átdolgoztam. A lényeg ugyanaz. Szóval ez a pasas már az ősidőkben is ott volt.
- Köszönöm, hogy a dinoszauruszokkal egy korosztályként tartasz számon.
- Téged nem. Őt igen. Szóval megnyelvelt. Tovább.
- Ez rá a tökéletes megfogalmazás.
- És azután?
- Azután? Azután semmi. Adta magát a dolog.
- Mit csináltál?
- Lefeküdtem a barátnőmmel. – Ijesztő tekintetével magyarázatért esdekelt. – Életem, az érzés, amit a kis fiúmosdós röpke történés hozott, nekem elég volt ahhoz, hogy pánik csapjon át rajtam, és bebizonyítsam magamnak, hogy félreértés történt és nincs velem semmi gond. Így fogtam életem egyetlen nőjét azon a délután és egy új közös program keretében mindketten megszabadultunk a szüzességünktől.
- És ripsz-ropsz belement? Lányok nem szoktak…
- Daniell, addigra olyan irányt vettek a dolgok, hogy ha kétágú vibrátorral akartam volna neki menni, azt is több mint boldogan vállalta volna.
- Fura lányka lehetett…
- Tudod, én nagyon szerettem azt a lányt. Nem úgy, mint bárkit, akivel kapcsolatom volt. Csak és kizárólag színtiszta szeretettel, de az ember annyi idős fejjel nem igazán látja, hogy a szerelem és a szeretet, bár nagyon hasonlók, mégis a kettő között hatalmas szakadék húzódik. Amikor megtudtam, hogy ő már egy ideje nem úgy néz rám, mint ahogy tette ezt, mikor még homokozó vödörbe szedtük a szöcskéket, akkor úgy éreztem, ez nekem is menne. Aztán a barátnőm lett, de… hm. Ne nézz ostobának, de kamaszként annyira úgy hittem, hogy majd marad minden a régiben, csak valahogy még erősebb lesz kettőnk között az a kötelék. De nem. Mai napig emlékszem az egyik legnagyobb veszekedésünkre. Azt mondtam neki, hogy kis hülye. Nem volt sokkal fiatalabb nálam, de ez valahogy már régóta mindig a számra jött, ha valamire szokásához híven túlzott naivsággal tekintett.
- Ez a te szádból… mindegy. Ez nem bántás.
- Ő nem így gondolta. Szerinte lekezelő voltam és megkért, hogy ne tegyem többet. Lehet, hogy még túl éretlen voltam kezdetben, de saját tapasztalataiból okul az ember, nem igaz? Szépen lassan megszoktam, hogy amit legjobb barátként megtehettem, azt a nagy Ő pozíciójában nem engedhetem meg magamnak, és ebből aztán tudod… ebből kerekedett egy folyamatos feszült légkör. Kínosan ügyelnem kellett minden tettemre, ha vele voltam, hogy ne kelljen újra és újra összecsapnunk és ez egy idő után kényelmetlenné vált. Barát dolgainkat elhagytuk, helyette elvárta, hogy érzelem téren viszont egymással duplán úgy foglalkozzunk. Így utólag teljesen megértem, csak tudod, akkor valahogy… nem jutott el az agyamig. Még mindig éretlenségemnek tudom be. Kerültem a beszélgetéseket, a hosszabb kettesben töltött időt, és ezzel együtt megpróbáltam kibújni az intimebb szituációk alól is. Most, ha jól belegondolok, szegénykémnek félórás násztáncot kellett lejtenie egyetlen nyamvadék szájrapuszi miatt. Így amikor oda került a sor, hogy bizonyítási kényszeremnek eleget téve lefeküdjünk egymással, feltételezem ezért nem is botlottam semmiféle ellenállásba a részéről. Szóval napos délután, fagyi illatú óvszer, bezárt ajtó és… erre tisztán emlékszem - kék ágynemű. Felhőkék. Utána azt vigyorogta, hogy most így tényleg a felhőkben heverészhet.
- És te? – rekedtkedett bele mondandómba. Jól esett a szusszanásnyi szünet. - Ott heverésztél vele?
Magam elé somolyogtam, mikor éreztem, hogy elegyengeti azokat a fürtjeimet, amik zavarják arcom tisztánlátásában.
- Nem. Én nem.
- Tényleg?
- Tényleg - kacagtam, próbálva humorba fordítani az elkomolyodott hangulatot. Tetteimet részlegesen koronázta csupán siker. – Daniell, bátran állíthatom neked, hogy az, ahogy én utána lejátszottam magamról az üresen kongó óvszert, az a világtörténelem egyik legnagyobb bűvészmutatványa volt. Saccoltam egy időpontot, hogy talán kábé most lenne elég, és akkor álelmentem. Ennyi. Aztán pár napig a ki- és beborulás nevű játékot játszottam. Nem igazán tudom, hogy ha előtte nem kapok egy olyan villanásszerű érzést a mosdóban, akkor is ennyire korán ráébredtem volna-e a dologra. Lehet, hogy ha kimarad Seiki hirtelen támadása, akkor az egész együttlétet nem éreztem volna ennyire erőltetettnek és nem vágyottnak. De ezt már nem tudom meg.
- És…
- És?
- Utána… Vele?
- Fura, hogy ezt szeretnéd hallani tőlem, nem gondolod?
- De Ryu… pont te mondtad, hogy ami egymás előtt ért minket az életünkben, azért nem tartozunk a másiknak bocsánatkéréssel.
- Na, ezt bezzeg be tudtad biflázni. Nem is, de ez megint egy másik dolog. Az természetes, hogy nem haragudhatsz rám azért, amit még anno, találkozásunk előtt tettem, de ez nem jelenti azt, hogy bizonyos sejtett történések tényként való tálalása nem eshet halálosan rosszul. Én nem akarlak bántani.
- Nem másodpercezéses részleteket kérdeztem! Én csak szerettem volna tudni, hogy vele miben volt más… ?
- Daniell, hogy is… azt hiszem, eléggé későn érő típus voltam... Vagy csak fogalmam nem volt róla, hogy rossz irányba próbálok figyelni. Addig nem igazán foglalkoztam azzal, hogy megnézzek valakit, én… akkor szembesültem vele először, hogy egy másik ember teste felizgat. Érted, Gyöngyöm? Akkor volt az első találkozásom a vággyal és ez azt hiszem, magában már elég garancia egy sikeres együttlétre. Ez az újszerű izzás tökéletesen elég arra, hogy először jó legyen.
- Azt mondják, hogy ha két szűz összekerül…
- Igen – nevettem. – Az javarészt felettébb érdekesre sikeredik. Csak hogy drága Életem meglehet, hogy ezen a terén én még abszolúte érintetlen voltam - bár megjegyzem, hogy attól az egy, minimálisra visszafogott alkalomtól még nyugodtan mondhattam volna ezt a másik oldalról is - szóval ha én null tapasztalattal is bírtam a témában, a másik félnek már csücsült a vállán gyakorlat. Nem is kevés.
Daniellem meghökkent. Nem azon, hogy Seim nem ártatlanul vonult be a mi kis kapcsolatunkba, hanem gyanítom, az információkból kikövetkeztethető végkifejleten.
- Én… én azt hittem, hogy te őt.
- Mármint, hogy én voltam az aktív fél?
- Díjnyertes megfogalmazás. Ja.
- Én voltam.
Összezavarodva emelte könyökre magát.
- De ha te még nem, és ő igen, akkor…?
- Mondhatni szépen levezényelte, hogy annak rendje s módja szerint folyjanak az események.
- Instrukciók?
- Zavarba ejtően pontosak.
- És ettől nem volt olyan… darabos, olyan… száraz, olyan… – s ahogy ezt kimondta, emlékkép villant az agyamba. Sei alattam feküdt. Az apró múltszilánk magával hozta az illatot, a helyiség homályos hangulatát, a bizsergést az ölemen, ahogy saját kezemben tartottam akkorra keményen követelődző vágyamat, s már szinte magamon éreztem a hőjét. És az utolsó szavak, amik még segítségként jöttek a torkából. „Óvatosan. Csak nagyon… „ és én megtettem az első mozdulatot s elvarázsolva néztem végig, ahogy szemei önkéntelenül lecsukódnak, ahogy homloka millió ráncba fut össze s megfeszített ajkairól szaggatottan gördült le az utolsó mondat „…lassan… csak…las… san…”
- Hogy vontatott lett volna? – merengtem a gyorsan tovaszaladó emlékfoszlányon. - Nem. Nem volt az.
- Tökéletes volt?
- Szép.
- Örülök.
- Minek, kincsem?
- Hogy szép volt.
- Miért?
- Miért ne? – mosolygott meg.
- Végül is, ebben van valami – mosolyogtam vele. – Tényleg. Miért ne.
- És…
Volt egy futó pillanatunk. Tekintetet váltottunk. A szemembe nézett, én az ő gyönyörű szürke szemeibe vissza. Nem fejezte be a mondatot. A kérdőjel ott csüngött az ajka peremén és mégsem mondta ki. Újra a tévé felé vette az irányt, a képernyő került a fókuszpontjába. Nem tudom, mi ment épp akkor. Én továbbra is őt figyeltem. Percek teltek el és én csak néztem az arcát.
- Dany. – Vakon vettem ki a kezéből a távirányítót és újra elnémítottam a produkciót.
- Hm?
Megkaptam a figyelmét.
- Miért nem kérdezed meg?
Végtelen lassan pislogott. Ha másképpen akarnám leírni a rövidke jelenetet, azt mondanám, a szemhéja mögé menekült előlem.
- Mit? – Fejét lebiccentette a takaróra, pillantását rajtam fogta, szembogara körülcikázta az enyémet.
- Amit meg szerettél volna.
- Mert hülyeség.
- Eldönthetem én?
- Hogy hülyeség?
- Így lenne korrekt. Ha nekem szól, hadd ítéljem meg én, hogy minek tartom.
- Előtte megkérdeztem volna, hogy milyen volt a második első alkalom.
- Seiki után?
- Igen. Kivel, milyen?
- Hisaya. Új. Más. Felnőtt.
- Aztán talán…
Abban a pillanatban már tudtam a kérdést és Daniell már tudta, hogy tudom.
- Talán?
- Megkérdeztem volna a harmadik elsőt…
- Minoru. Meglepő. Különös. Izgalmas.
- Aztán… talán…
Annyira ritkán látom így. Zavarban, hezitálva, kissé pirulva, tétovázva… annyira ritkán engedi, hogy így lássam. Mert minden egyes ilyen szituációban úgy érzi, a férfiasságából veszít egy darabot. Akárhány bizonytalan rebbenése van felém, azt lányos zavarnak bekönyvelve máris okkal róhatja fel magának, mint hím tudatában károsító tényezőt. Pedig ostobaság. Te jó ég… mekkora ostobaság. Kicsit csúsztam csak közelebb. Ajkaim még mindig egyenesen, se fel nem húzza mosoly, se le nem görbíti keseríz. Komolyságommal igyekeztem mutatni, a kérdésben semmi kacagni való nincs.
- Aztán talán?
- Megkérdeztem volna azt, hogy…
Az a puha száj, azok a sanyargató hófehér fogak. Daniell a saját ajkába harapott. Fura szokás és talán észre sem veszi, mikor csinálja, pedig hányszor megteszi. De én tudom. A kezemben lévő távkapcsoló egyetlen parancsomra kikapcsolta a televíziót. Így lett hálónk éjsötét. Csak gyér fény az ablak felől, a piros led a készülék kapcsolótáblájáról.
- Azt, hogy?
- Miért csináltad ezt?
- Nem könnyebb?
- Sötétben?
- Sötétben.
- A negyedik első?
- Daniell. Az utolsó első.
- Velem?
- De hiszen ott voltál, nem?
- Mondtam, hogy hülyeség…
- Nem az. Esküszöm, nem.
- Akkor válaszolj rá. Milyen volt velem?
- Szerelmes vagyok, Daniell. Szerelmes voltam akkor is. Vágytam rád, kívántalak, meg akartalak érinteni, akartam, hogy megérints, érezni szerettem volna, milyen íze van a csókodnak, a bőrödnek, akkor is életem legszebb éjszakája lenne, ha csak ültél volna velem szemben és néztél volna órákon keresztül, de így…
- Oké, elég… elég.
- Mondjam, ne mondjam, majd mégis mondjam és inkább mégse?
- Szeretlek.
- Egy évig vártam rá, hogy halljam. És egyetlen pillanatig se bánom. És te Daniell? Megbántad, hogy kimondtad nekem?
- Soha. Valami mást viszont igen.
- Mégis mit, életem?
- Azt bántam meg… hogy azon az éjszakán nem mondtam ki.
- Nem kellett mondanod ahhoz, hogy tudjam.
- Hazudsz.
- Daniell…
- Annyiszor a fülembe súgtad… a hajamba csókoltad… a nyakamba sóhajtottad… és tőlem egyszer sem hallhattad. Nem… tudom magamnak megbocsátani.
- Honnan jött ez? Néztük a pornóidat, amit reggel még annyira besózva vártál, aztán hirtelen a múltban találom magunkat.
- Eszembe szokott jutni, most is csak jött.
- De ez butaság Dany, hidd el…
- Ő mondta neked, amikor először voltatok együtt? Biztos mondta.
- Látod? Ez most tényleg hülyeség.
- Mondta?
- Ostobaság.
- Mondta.
- Ennek semmi ért…
- Mondta vagy nem mondta?
- Szerelmesek voltunk Daniell, mi a fenéért ne mondta volna?
- Mi…
- Mi is. Igen. De a kettőt soha nem hasonlíthatod össze.
- Nem mondhatod meg, hogy mit…
- Ó, dehogyis nem mondhatom.
Éreztem, ahogy hirtelen támadt felháborodásában felül és én is követtem a gyors mozdulatot.
- Mi jogon parancsolgatsz arról, hogy mit gondoljak?
- Értelmetlen dolog és eleve fel sem kellett volna merülnie benned. Ha nem tudod a dolgokat racionálisan nézni, akkor igenis van egy pont, ahol…
- De akkor sem kötheted ki…
- Ó, te jó ég, Daniell. Seiki szerintem már az óvodában tudta, hogy nem csak a papás-mamás változat érdekli és alig fél órája meséltem el neked az egész szájbarakott mesét arról, hogy gyárilag a férfiak vonzanak és mindezek tükrében hogy jut eszedbe, hogy összehasonlíts két ennyire különböző helyzetet? Mondtam neki, hogy szeretem, és igen, ő is mondta, csessze meg, de mi nem csináltunk mást, csak ami akkor a legkívántabb volt két fiatal fiúnak. Amit az érzékeink diktáltak. Könnyen jött Daniell, mert mi nem cselekedtünk saját magunk ellen. De te és én, Csücsök… - Megnyaltam a szám, csak hogy erőt gyűjtsek a kikívánkozó mondatra, akkor hallottam, ahogy fújtat. Mély, öblös légvétjei úgy szóltak, mintha megmászott volna huszonnégy emeletnyi lépcsőfokot. A sötét ellenére egyre jobban kirajzolódó sziluettje felé nyújtottam a kezem. Felkarjára fogtam. Elsőre ellenállt nekem, második noszogatásomra közelebb csúszott. – Hé. – Dühös szusszanásait nem figyelembe véve csókoltam a halántékára. – Nem hasonlíthatod össze. Ő és én akartuk egymást. Mind a ketten vonzódtunk a saját nemük iránt és itt nem voltak kérdőjelek. Az érzés jött és nem volt semmi az ellenoldalon. Amikor én felelőtlen módon beléd szerettem és egy gyenge pillanatomban megtettem az első lépést… még mindig nem csináltam semmi énem ellen valót. Szerelmes lettem egy férfiba és az érzés túl igazi, túl intenzív volt ahhoz, hogy felül tudjak rajta kerekedni. Azon az éjszakán… azon az utolsó első éjszakán én minden porcikámmal kívántalak. Imádtam az illatodban fürödni, az ízedet érezni, a hangodat hallani, még ha nem is szavak voltak… de tudtam, hogy én nem teszek semmi különlegeset… csak szeretek egy férfit. De… amit te tettél, az érzés az ösztönök ellen, a szív a tudat ellen, a harc, amit magaddal vívtál meg Daniell, annak fényében minden csók, minden érintés, miden sóhaj vallomás volt. Érted? – Belecsókoltam a vállgödrébe.
- Értem, csak… - jött a szünet. A percek, amik elviszik a szavakat megmutatva azt, hogy van, amikor nincs is rájuk szükség.
- Gáz vagyok, mi? – nevettem a sötétbe. - Hányinger? Forog a gyomrod? Nyálas voltam?
- Nem, nem, nem és kicsit.
- Hősszerelmes szindróma.
- Mikor diagnosztizálták nálad?
- Több mint egy éve.
- Gyógyítható?
- Nem tartom valószínűnek. – Átcsusszant a lábamra. Sarkam magam alatt, szinte észrevétlenül várakoztam fura alapülés szerű pozícióban és ő ezt kihasználva combomra helyezkedett. Nekem döntötte a fejét, ellazult a testemen. Simogattam a karját, cirógattam a hátát, ő érintgette az oldalam. Néha beszél a csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése