Spirit Bliss szentélye

Nemrégiben Spirit Bliss azt kérdezte tőlem, készíthetne-e velem egy interjút. Nagyon meglepődtem. Tőlem még soha senki nem kérdezett ilyet, de senkinek nem mondtam volna szívesebben igent, mint neki.  > Spirit Bliss Szentélye - Az interjúblog

Daniell VIII/2. - Egy és más

Nem voltam a toppon. Elemeim merülőben, de egyvalamit, ha akartam, se halogathattam volna egy nappal sem tovább. Bizony. Bevásárlás. Hetekig távol voltunk és ez elég okot szolgáltatott rá, hogy életemmel az oldalamon kicsit aktualizáljam a hűtő tartalmát. Szívesen töltöm Daniellel az időm, de ha vásárolok, azt okosabb egyedül intézni. Összetett folyamat. Gondolkozok, nézelődök, kalkulálok, mit kívánok főzni a jövőben, címkéket olvasok. Szeretem csinálni. Ha ketten vagyunk, az egész némileg felgyorsul és rendszertelenné válik. Ő tipikus férfiként intézné az ilyesmit. Végigrohan a sorok között, ha útközben szembejön valami, ami szerinte hiányzik, azt a kosárba dobja, majd rekordidőn belül becélozza a pénztárat és megy. Számomra teljesen érthetetlen, egy típusú élelmiszert vagy higiéniai terméket milyen szisztéma szerint választ ki. Vegyünk egy szimpla csomag zsebkendőt. Kéttucatnyi gyártó, kétszer annyi variáció és Daniellnél az lesz a befutó, ami a hozzá legközelebb van, vagy aminek ismerős a csomagolása, ergo előfordul otthon, és ha ugye egyszer megvette, miért ne ezt vegye újra, hiszen biztos tudta, mit csinál. Első három együttvásárlásunk után komolyan töprengtem azon, hogy maradt életben eddig, ha szerinte az üres hűtőre orvosság a karamell szirup, a szárított marhahús és egy csomag tarka rágógumi. Ha egyedül is megtette azt, hogy vacsora alapanyagért indult és két zacskó tökmaggal és egy doboz vattacukorral ment haza, akkor hogy történhetett, hogy én egy mosolygós, jó karban lévő fiatal férfit ismertem meg, nem egy csont és bőr kehes gebét. Bár gyanakodhattam volna. Hányszor aludtam a raktárában és az ott töltött emlékezetes éjszakákat rendre szintén emlékezetes reggelek és reggelik követték, de mindig annak tudtam be az ijesztő felhozatalt, hogy imigyen akar kedveskedni, csak sajátos ízlése picit mellékvágányra viszi. De ezek szerint nem csak a kis kicsavarodott hülye feje volt a ludas az együttétkezések alakulásában, a történéseket nagyban befolyásolhatta, hogy maga által hozott anyagból volt kénytelen dolgozni. Nem azért van így, mert Daniell képtelen megjegyezni mi az, amire szüksége van. Nem. Egyszerűen csak huss. Sokszor más tölti be a gondolatait és képtelen egyébre odafigyelni. Említettem már? Klasszikus férfi. Ezért nem is értem a dilemmáját olyankor, mikor előkerül az „én férfi vagyok” című szerzemény Daniellre hangszerelve. Naná, hogy férfi vagy, életem szerelme, ezért tudsz csak listáról vásárolni, bármennyire is színes a fejedben a világ, egyszerre csak egy dologra koncentrálni, és néha elveszni a sorok között és itt ezt most kivételesen nem képletesen értem.

Most ketten jöttünk és ez több okból alakult így. Egyrészt számomra teljesen meglepő módon újfent beléptünk abba az egymást tapogató szakaszba. Mintha újra élném kapcsolatunk azon részét, mikor minden az ágy körül forgott, és ha nem tudtuk valamilyen kizáró tényező miatt vízszintesbe tenni a másikat és minő borzalom, állva sem csinálhattuk, akkor is állandó volt közöttünk a testkontaktus. Nem arról van szó, hogy belépve a roppant hangzatos két és feledik évbe, már nem szeretjük nyalni-falni egymást. Hiszen egy tető alatt többek között kétférfinyi adag tesztoszteron és stabil mennyiségű endorfin elintézi az igényt egymásra, de ez a kezdeti lendület érthető módon picit normalizálódott, bár a magam részéről Daniell aktivitását még mindig csöppet rendhagyónak mondanám. De az őrült egymásba bújás hullámként talált vissza, ezért is sétálgatunk egymás oldalán, néha megbökve, ütközve, viccesen koccantva a másik vállát, inni a levegőt, amit ő is, hallgatni a szavakat, mert az jó. A keze hozta a változást. Oda és vissza időutaztat minket az érzések tengerén, de amíg ilyen pillanatokat idéz vissza, addig nincs okom panaszra. A másik oka a duettnek - „szükségem van pár speciális dologra”. Ezen nincs mit magyarázni. Jönni akart.
A polcra nyúlva cukros zacskókat pakoltam a kosarunkba, mikor mellém oldalgott és odakapott. A papírok mögött megpiszkálta az ujjaimat, majd némán betűzte ki - szeretlek. Az említett bújás és annak túl bohókás hozadékai. Daniell tinizik és nagyon csúnya vetítés lenne részemről, ha merészelném azt hazudni, az én túl romantikus lelkemnek nem fekszik a dolog. Édelegjünk? Részemről rendben. Bár azért belül ott motoszkál, hogy meglesz ennek a böjtje. A túl szélsőséges érzelmek vissza is üthetnek. Hét ágra süt a nap, aztán hirtelen a derült égből jön egy vihar és leviszi a ház tetejét vagy a fejemet. De most nem gondolok erre. Igyekeztem inkább a bevásárló listára összpontosítani, amit mivel hogy én magam képes vagyok rá, szimplán fejben hordozok. Harmadik szálként pedig felkapom, hogy kiüldözzem gondolataim közül a rémképet, hogy most éppen úgy vontatom végig az üzleten Daniellemet, mint az édesanyja tette tizenöt évvel ezelőtt.

Meglepően sokáig kitartott, türelme csak a kasszánál kígyózó sornál kezdett megcsappanni. Álldogált még kicsit, egyik lábáról a másikra helyezte a súlypontját, nézelődött, piszkálta, amit a kosárban talált – zárójel: a speciális, amire szüksége volt, egy számomra meghatározhatatlan színű, definiálhatatlan létű édesség, zárójel bezár – aztán rám nézve rövid zsebében kotorászás után a kezembe nyomta a bankkártyáját.
- Fizetek – közölte kurtán, én pedig már nem vitatkozok, ha ilyesmi kerül szóba. – És kint megvárlak, jó?
Nevettem. Csodáltam, hogy eddig bírta.
- Jó – dúdoltam válaszként és neki ennyi elég is volt. Hátra arc és sprint.
Engedelmesen melegítettem a bankkártyáját a tenyeremben egészen a futószalagig, de fizetni már az enyémmel fizettem.

Békés kis estét terveztem és azt is eléggé rövidre kívántam zárni. Fáradt voltam. Napok óta csak próbálom utolérni magam minden fronton, de nem megy jól. Életemben nem voltam még szabadságon, egyszer megengedem magamnak és most úgy érzem, a káoszát sosem heverem majd ki. Amíg Daniell nekiállt szétszedni a vacsorát, amit útközben zsákmányoltunk az egyik kedvenc helyünkön, én felmentést kérve a tálalás alól elmentem zuhanyozni. Csak álltam és engedtem, hogy zubogjon rám a víz, de a várt felfrissülés elmaradt. Erősen fontolgattam, hogy megmondom életemnek, hogy étkezzen nélkülem, mert én ezennel beágyazom magam reggelig, de mire a konyhába értem, ő már újra elmenőben volt.
Bizony. Alig negyed órára hagytam magára és ő ez alatt vészhívást kapott. Megszólalt a Mio-riasztó és olyankor nincs mese. Menni kell.

Többször ajánlottam fel sofőri szolgálataimat, de ma nem voltam rá képes.
- Nem bánod, ha ezt én most kihagyom? – Átnyújtottam neki a slusszkulcsot. – Komolyan mondom neked, ehhez most túl fáradt vagyok.
Míg ő a cipőjét fűzte, én szorosabbra vontam magamon a fekete köntöst és megpróbáltam bent tartani a kikívánkozó ásítást.
- Te. Ha amúgy is fáradt voltál, miért mentünk el shoppingolni is? – egyenesedett fel, végre újra szemtől-szembe láthattam.
- Mert szükség volt rá.
Egyértelmű. Kellett és kész.
- Hiszek neked. – Bár ahogy rám pillantott, ezt nem tartottam valószínűnek. Ő vígan ellett volna még napokig a pelyheivel.
- Na, menj, mentsd meg a nőszemélyt, én pedig lefekszem, mert aludnom kell. Olyan vagyok, mint akin átment egy úthenger, mazsorett csapat, antilopcsorda és hangyák. Sok hangya.
Pislogva nézett rám, majd vállat rántott. Azt hittem, valamilyen együttérző megnyilatkozásra készül, ehelyett igazán meglepett.
- Ha nem lenne dolgom, zárásnak még én is átmennék rajtad – villant fel az a szép, szürke szempár.
- Kedves tőled.
Ahogy fixírozott, úgy valóban elhittem, hogy most csuklás nélkül nekiállna megmászni. Daniell néha annyira kan, hogy az már-már ijesztő. Csak néztem rá bágyadtan, kicsit sem éreztem magam kívánatosnak. Mintha hat számmal nagyobb lenne a bőröm, én meg csak úgy plöttyednék benne, a szemem is félárbocon állt, valahogy semmimet nem éreztem jó helyen, de az ő tekintete mást mutatott. Csak a nyála nem cseppent el. Vagy perverz, vagy még hullafáradtan is szexi vagyok. Lehet találgatni. Talán kicsit ebből is, abból is.
- Azt hiszem, ha ma este próbálkoztál volna nálam, én fejfájásra hivatkoztam volna – közöltem színtelen hangon, de ez sem szegte kedvét.
- Szexelni fejfájósan is lehet. Olyankor eláll, szóval engem ez nem tartott volna vissza.
- „Olyankor eláll”?
- Aha. Abbamarad.
- Miből vagy te? Két marék gumicukor, egy marék perverz gondolat és némi kötőszövet?
- Meztelenül feküdj le, hogy amikor hazaérek, ne kelljen kicsomagolnom.
Egyre elszántabb volt az arca, pedig fél lábbal már szinte kint volt az ajtón.
- Mi van?
Olyan bamba képet vághattam, hogy ez csak fokozta a jókedvét.
- Pár óra és itt vagyok.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez ígéret vagy fenyegetés. Fura átmenetnek hangzott.
- Daniell, ha felkeltesz, olyat kapsz, hogy azt nem teszed zsebre – igyekeztem szigorral átitatni a hangomat, a siker annyira nem volt egyértelmű.
- Ryu, én is hasonlót akartam mondani. – Még a száját is beharapta hozzá. – Ha felkeltelek, huh, hát azt nem teszed majd zsebre.

Már arra felébredtem, hogy kinyílt a hálószoba ajtaja. Pedig nagyon óvatos volt. A ruháit is vigyázva, igen halkan hányta le az ágy mellé. Villanyt se kapcsolt, így persze kétszer nekiütközött az ágykeretnek, tehát ha a kilincs kattanására nem ébredek meg, akkor arra biztos felriadtam volna, de én értékelem a szándékot. Azért nem foglalkozott a lámpával, hogy ne háborgasson az álmomban, ez, bármennyire is nem jött össze, azért nagyon szép tőle. Amikor bevackolt mellém, akkor is puhán, figyelmesen tette. Elhelyezkedett, felém fordult, majd mikor csak a hátamat találta, ahhoz simult hozzá. Hideg volt a lába, hűvösek a kezei. A lehelete minden kilégzésnél langyos simogatást adott a tarkómnak. Elmosolyodtam azon, hogy még azt is hallottam, hogy megnyalta a száját. Kicsit még mocorgott, kereste a jó pontot a párnán, azt hittem, a mozgalmas este után nem kell neki két perc és aludni fog, de amikor a teste teljes hosszában felvette az én testem formáját, íveihez idomult, belesimult, akkor jöttem rá, lehetséges, hogy ő az alvással tervez, de egy önfejű része mereven tartja magát egy, még az elmenetele előtt tett ígéretéhez. Az orra cirógatta a tarkómat. Remegve távozott tüdejéből a levegő.
- Ugye ébren vagy? – súgta a fülembe.
- Honnan jöttél rá? – kérdeztem rekedtes ízzel, hiszen alig pár perce még aludtam. Nem találtam rá a saját hangomra.
- Csak reménykedtem. Nagyon. – És tényleg felsóhajtott. – Marhára reménykedtem.
- Igen?
- Aha. – Megnedvesítette az ajkait és belecsókolt a tarkómba. Éreztem, ahogy beleszippant a hajamba és újra sóhajt, nagyot. – Hogy van a fejed? – tette fel a kérdést, miközben mutatóujját pizsamám gallérja alá engedve lejjebb húzta azt, hogy közelebb kerülhessen a nyakam bőréhez.
- Úgy érzem, tervezel valamit – nevettem álmos ízzel, ő pedig a fülemre hajolt. Kicsit mocskos volt, kicsit talán túlságosan szókimondó, amit susogott. Mire a kurta mondat végére ért, égett az arcom, a nadrágom pedig kényelmetlenül feszült. 

***

- Na jó, elmész te a francba! Pont a legjobb résznél hagyod abba! Most jött volna a pornó!
Seikit felzaklatta a történet csorba vége. Ha nem a saját konyhájában üldögélünk, lehet, hogy dühében haza is szalad.
- Nagyon jó fantáziával rendelkezel, pótold szépen be a hiányzó részeket – mosolyogtam rá, miközben ő próbálta újra viszonylag rendezett copfba fogni fekete sörényét. Hitetlenkedve meresztette a szemgolyóit.
- Még mindig rejtély nekem. Hogy lehet, hogy egész pályafutásunk alatt talán kétszer volt szerencsém téged megdöngetni, a szöszi, meg mint valami tenyészbika, le sem száll a hátadról – morogta fintorogva a harmadik copf próbálkozásnál.
- Lehengerlő egyéniség.
- Na de ennyire?
- Hajaj. Ha tudnád.
- Nem tudom, miért mesélted el ezt a sztorit, ha pont a lényeget harapod le belőle.
- Ó, kedves Seiki, a történet itt korántsem ér véget, hidd el, ha csak arról lett volna szó, hogy valamikor a hajnal derekán orgazmust cseréltünk, mert Daniell nem bírt magával, az még nem olyan kiemelkedő történés, hogy megosztási kényszerem támadjon miatta. Előfordult már. Gyanítom nem ez volt az utolsó alkalom – méregettem a csészém, bár valójában tényleg az esélyeket latolgattam azt illetően, hogy Daniell libidója normalizálódik-e valaha. Egyelőre esélytelennek látom.
- Vert már fel, vagyis ki máskor is álmodból?
- Daniellel az élet eléggé felfokozott, mondhatni intenzív, és ha ez a szimpla mindennapjainkban, annak a bizonyos nagybetűsnek minden területén így zajlik, akkor miért lenne más a szexuális életünket tekintve? Megjegyzem, hízelgő. Gondolj csak bele, mennyire az. Engem még sosem keltettek fel az éjszaka közepén, csak mert megkívántak.
- Ha tudtam volna, hogy ez szíved minden vágya! – puffogott Sei.
- Nem mondtam, hogy ez, de szó mi szó, imponál nekem, hogy a zűrös éjszakája után annyira akart engem, hogy megpróbált felszuszogni az álmomból, csak hogy…
- Beakasszon.
- Szeretkezzünk.
- Jól van, kislány, tudsz valamit. Legalább jó nagyot élveztél cserébe a nyugodt éjszakádért?
- Tehát tekerjünk kicsit. – Úgy ahogy van figyelmen kívül hagytam a kérdését és folytattam azzal, ami engem foglalkoztatott.
- Tudtam. Megfosztasz minden pikáns kis részlettől.
- Ohó, várd ki a végét. Általában van annyi energiám, hogy kimásszak egy gyors zuhanyra, de most, mint akit fejbe csaptak, elaludtam. Úgy, ahogy voltam, teljesen meztelenül, még azt is megkockáztatom, hogy Daniellel a hátamon. Amikor felébredtem reggel és kihámoztam magam a karjai közül, kissé nehézkesen vánszorogtam ki a fürdőig. Azért sikerült. Beálltam a zuhany alá, megszabadultam mindenféle plusztól, ami rajtam maradt a hajnalból…
- Fúj – köhintette közbe, miközben felettébb szemléletesen próbált lerázni a kezéről valamiféle azonosítatlan, ráképzelt ragacsot.
- Köszönöm. Dolgom végeztével törölközőt kanyarítottam a derekam köré és viszonylag frissen kívántam nekikezdeni a reggelemnek, mikor is újfent a szobába érkezve meglepetten konstatáltam, hogy az ágyban nem másod, hanem harmadmagammal éjszakáztam. Igaz, hogy az én jobbomon úgy tűnt, csak Daniell feküdt, de a fürdőajtóból volt szerencsém más perspektívát is magamévá tenni, így derült rá fény, hogy Daniell jobbján egy nőszemély szuszókált. Az említett hölgyeményért ment el tegnap késő este, hogy hazafuvarozza, minthogy Mio ismét olyan helyen ragadt, ahonnan nem volt visszaút, így Daniell domborította a szokásos felmentő sereget. Csakhogy a hajnali kis afférunkkor elfelejtette megemlíteni, hogy a leányzót nem haza, hanem a mi vendégszobánkba szállította le. Több kérdőjel is támadt bennem a dologgal kapcsolatban.
- Szendvics? – vágott közbe váratlanul.
- Remélem, nem. Nem bírom a morzsát az ágyban – merengtem, fintorát figyelve röpke harminc másodperc múlva már buzgón prüszköltem. – Elmész a francba, marha!
Ő csak kacagott.
- Tehát most akkor kínlódunk?
- Te és én?
- Nem. Csak te. De gondoltam, megpróbálom átérezni a szitut.
- Az a fura, kedves Seiki, hogy miután felkapartam a lábfejemre zuhant államat és a csattanással felriasztottam szerelmemet, Daniell rögtön szükségét érezte, hogy biztosítson róla, vendégünket már a reggel hozta nyoszolyánkba, tehát nem volt jelen, mikor hajnalban kis híján szétszedtük az ágyat. Na, még jó. Az eredeti eseményeket tekintve tehát bekígyózva hálónkba, Mio hívta őt magát, de neki nem akaródzott elhagyni a jó meleget és az illatomtól sem kívánt elválni, így inkább felhajtotta a takaróját és magunk mellett szorított némi helyet barátjának, mint hogy sok jó ember, a többit magad is tudod.
- Próbálom rakosgatni a darabokat. Szóval akkor most jön a ’Daniell-nevelés szabályai' című fejezet? Leszidtad?
- Dehogy. Mert miután meghallgattam az elsuttogott és álmatagon összeillesztgetett sztorit, bólogatva elfogadtam, sőt azt megelőzően, hogy felnyaláboltam az öltönyöm és elhagytam a szobát, hogy keressek egy üres zugot öltözködni, még be is takargattam őket, hogy ne fázzanak meg. Majd a kettőből az egyiknek – a hímneműnek – puszit nyomtam a homlokára és tovább jó alvást kívántam neki. És most jön a kérdés.
- Te, én már tűkön ülök. Hadd halljam – felelte monoton hanghordozásban.
- Miért?
- Mit miért?
- Miért nem borultam ki? Miért nem hívtam ki Daniellt és kértem rajta számon ezt a dolgot? Miért nem haraptam le a fejét azért, hogy az intim terünkbe enged egy idegent, az engedélyem vagy legalább a megkérdezésem nélkül? Úgy ébredek, hogy a barátnője a hálószobánkban, sőt az ágyunkban alszik velünk, mondd meg nekem Seiki, miért nem akadtam ki?
- Azt akarod nekem mondani, hogy most éppen semmi bajod nincs?
- Bajom van, de nem az, aminek kéne. Nem értem a tetteim miértjét. Mindenki az én helyemben, tehát egy magam fajta, éppen heteró pasassal futó meleg fickó, aki betegesen retteg attól, hogy szexuálisan a normát képviselő élete párja becsajozik, kiakadna rajta, ha egy nőt találna az ágya másik oldalán. Én meg még be is takargattam őket, sőt hagytam a földszinten reggelit. Balek vagyok vagy elment az eszem?
- Harmadik opció?
- Most nem jut olyan az eszembe.
- Nem ő a problémás kislány?
- Mármint Mio? De. Ő az.
- Na jó, azt hiszem végképp elvesztettem a fonalat. Azon borultál ki, hogy nem borultál ki a tudattól, hogy életed prüntyikéje, vagy hogy a tökömbe becézgeted, undorítóan ártatlan barátságból bevonszolt aludni az ágyatokba egy férfiaktól egyébként fóbiásan rettegő nőt?
Azon gondolkoztam, hogy vajon már soha nem fog pislogni?
- Nem így van, én…
- Racionálisan nézed a dolgokat és belátod, hogy nincs okod tartani ettől a lánytól. Nem kell féltékenynek lenned rá és ezért elfogadod azt a bizarr módon bensőséges kapcsolatot, ami közte és Danielled közöd van és most jön a csattanó! Ezért vagy kiborulva?
- Danielltől mégsem retteg. – És még mindig nem pislogott így megtettem én helyette.
- Ez most nem fog tetszeni Ryu, lehet, hogy megbántom az érzékeny lelkedet, de az én feladatom közölni veled, hogy mindennek egyetlen oka, hogy szívszerelmed akkora különc, hogy arra szavak nincsenek.
- Most miért mondasz ilyeneket?
- Mert az! Ezért eszik össze olyan dolgokat, amik még egy hűtőben sem férnek meg, nem hogy gyomorban, ez az oka annak, hogy egy görbe péksüteményről volt képes elnevezni a szerencsétlen macskát és végül, de rohadtul nem utolsó sorban ezért töcsköl egy fickóval heteró kan létére. Az egész gyerek egy kifacsarodás, rá nem vonatkoznak az általános szabályok, nem akadhatsz ki rajta, hogy egy amúgy a férfiaktól rettegő lány őt valamiképpen mégis bedolgozza.
- Tényleg nem vagyok féltékeny arra a lányra.
- Igen. Most ezért meg kellene, hogy ünnepeljelek, vagy mi a faszom? Ezt pofázom már egy ideje, sőt látom neked is kristálytiszta, szóval akkor sírunk rajta még egy kört vagy elkezdünk értelmes dolgokról is beszélgetni? Könyörgöm, ez csak logika. Te is tudod, hogy ha dugná vagy dugni akarná, nem vinné az ágyatokba, legalábbis akkor nem, amikor te is benne vagy. Arról nem is beszélve, hogy basszus Ryu, előbb ismerte őt, mint téged, ha össze akartak volna feküdni, már megtehették volna. Nincs köztük semmi, tehát a hisztéria is teljesen felesleges lenne. Csak olyan tapadós a barátságuk, de ez a szöszinél miért megy újdonságszámba?
- Valahogy fel sem merül bennem, hogy bármit akarnának kezdeni egymással.
- Akkor meg?
- Nem tudom. Furának érzem, hogy így állok hozzá.
- Különc. Fogadd el. Magába szippant.
- Kedvelem azt a lányt is, és azt hiszem, nem zavar, ahogy te nevezted, ez a tapadós barátságuk.
- Mennyivel jobban örültem volna, ha inkább maradunk az eredeti vonalon és mesélsz egyet arról a mesébe illő, félálomban megejtett kettyintésről…
- Azt szeretnéd, mi?
Csúnyán nézett.
- Ó, hogy a faszomba ne.
- Mondtam. Rábízom arra a roppantmód mocskos fantáziádra.

Pedig az az éjszaka… Ha akartam volna, lett volna miről mesélnem.

***

- Mi van veled? – nevettem, mikor a derekamra fogva nekem feszítette a csípőjét. Eddig is tökéletesen éreztem, mi hajtja, mégis meglepett, hogy ezt még tudja fokozni is.
- Látod, milyen vagy? – fújtatott. – Kértem, hogy meztelenül aludj. Most itt ez a sok felesleges ruha – nyafogott és szelíden rángatta a pizsamám csücskeit.
- De komolyan. Mi történt? Mit vettél be? Nekem elmondhatod.
Lágy, negédes hangsúlyban susogtam neki. Kicsit nevetett csak, inkább visszaváltott komolyra.
- Egész úton fűtöttem a saját agyamat, az történt. Van, hogy ha valamit nagyon akarok és nem kaphatom meg azonnal, úgy érzem, hogy annál jobban kell! És most te vagy ez a valami.
- Mert egy makacs kölyök vagy. Olyan, aki hisztizik a kirakat…
- Nem érdekel. Vedd le a gatyádat.
- Komolyan?
Ostoba és felesleges kérdés volt. Akkorra már átlátszóvá nyalta a nyakamat.
- Komolyan.
Hátra nyúltam és egy lassú mozdulattal combomig toltam a pizsama alsómat. Nem kellett neki egy pillanat sem hozzá, hogy immáron meztelenül tapadjon rám. Átkarolt és az ágy közepére vontatott. Hason feküdtem, arcom a hűs párnába fúrtam és úgy gondoltam, megengedem magamnak, hogy csak élvezzem Daniell nyers, követelő és éhes mozdulatait. Álmos voltam, a gondolataim pedig tompák, de a süppedős fáradtság, ami beburkolta a testemet, mintha csak még érzékenyebbé tett volna Daniellre magára. Ahogy a nyelve végigcsiklandozott a gerincem vonalán, ahogy a nedves szája bebarangolt, minden szemérmetlen helyen megkóstolva, arra gondoltam, szereti a testemet. Késő éjszaka volt, talán ezért születhettek meg csak túl egyszerű képek odabent, de ahogy azok a hosszú, zongorista ujjak teljes tárt tenyérrel követték az alakom minden ívét, nekem végig ez járt a fejemben. Így is bizseregtem, egyszerre hullámzott át rajtam a forróság és leírhatatlan jeges érzés, ami libabőröket csalt minden porcikámra, de ettől a tényleg szimpla gondolattól a remegés csak egyre erősödött. Megpróbáltam halkan lélegezni, hogy hallhassam a hangját. Egy ideig sikerült annyira elnémítani minden szusszanásom, hogy az övéi tisztán szóltak a fülemben. A nyelve, az orrából távozó levegő, ajkai, ahogy súrolták a bőröm. Elnyúlt rajtam. Combjaival szétlökte az enyémeket és helyet követelt magának. Elég volt hozzá, hogy ne bírjak tovább a torkommal. A nyakamat harapta, a hajamba markolt, a körmei a bőrömbe vésték tompa holdacskáikat. Úgy éreztem, hogy az övé vagyok, csak és egyedül az övé és hangozzék bármennyire is különös módon a gondolat, kiszolgáltatni magamat neki, minden vágyának és hagyni, hogy csak csillapítsa az éhét úgy, ahogy megkívánja… A legizgatóbb dolog, amiben valaha részem volt.

Daniell VIII/1. - Hülyegyerekek

- Oké – szörcsent fel hirtelen, ültében igazított egyet a ruháján, keresztbe vágta a lábait, bár eddig is úgy voltak, szóval mondhatni inkább oldalt váltott, majd meglebbentve zakóját rám meredt.
- Mi? – kortyoltam a boromból, majd visszatettem az öblös poharat a matt fényű alátétre.
- Szóval. – Egyre jobban gúvadtak azok a gyönyörű szürkéi. – Az én agyamig csak most ért el, hogy mi is ez itt. – Tíz ujjal mintha megbűvölte volna az asztalt.
- Hát… nézd, gyöngyöm, nem tudom, mit látsz, nekem egy négyszemélyes terítéknek tűnik.
- Aha. Ja. Ennek tűnik. De! Mi igazából várunk valakiket.
- Hát erősen remélem, ha már négy személyes asztalnál ülünk...
- És pont ez az. Miért is nem randiban vagyunk te és én? Csak duettben, ahogy lehetnénk. Megmondom neked! Mert mi most olyanok vagyunk... Pontosan olyanok, mint a szüleim! Egy pár lettünk, akik párokat keresnek! Csak és kizárólag párokat és ezekkel a párokkal, tehát egy másik párral párosban…
- Párzanak? – próbálkoztam befejezni a páratlan, vagyis inkább pártúltengéses mondatot, de aztán elképzeltem a bizarr négyest és ez lehámlasztotta az arcomról a mosolyt. Helyette köhintettem egy felet és mivel megláttam az ő félre húzott orrát, mely valószínűleg köszönhető annak, hogy szintúgy víziói voltak, elnézést is kértem. – Bocsánat, Csücsök.
- Én nem lennék hajlandó tologatni azt a fickót - jelentette ki saját borospoharát megemelve, majd ádámcsutkája utazott egyet. Feltételezem, bár igyekezett távol tartani a villanást, meglátta maga alatt az említett hímet. Mert kortyolni nem kortyolt, csak nyelt.
- Oké, cowboy, neked aztán van önbizalmad.
Kevés olyan ember él ezen a földön, aki úgy állna – illetve feküdne - hozzá Numata Seikinek, hogy zsigerből a passzív matricát nyomja a fenekére, de az én életem párja mostanában pasibb a legtöbb pasinál, így ez is belefér neki. Hiszi ő.
- Szóval most, hogy elmúlt az inger, hogy az útpadkához verdessem az agyam kínomban a hirtelen megjelenő képtől, térjünk vissza a fővonalra.
- Vagyis?
- Most elkezdünk ilyeneket csinálni?
- Milyeneket? – Mert még mindig nem értettem, min akadt meg.
- Hogy… te meg én ilyen párokkal randizunk? Házas-párokkal. Érted?
- Nem.
- Tudod, amikor… párok párokat keresnek, hogy… érted? Együtt menjenek kirándulni, meg mit tudom én. Amikor átalakulsz és már nem csak barátok vannak, hanem kifejezetten barát-párok, mert a párok párokkal buliznak! Tudod, duettes szórakozás és bár az okáról halvány orgonalila huzatom sincs, de feltételezem azért van, mert így átalakulva már új kasztot képeznek és új helyre sorolandóak.
- És azt akarod velem elhitetni, hogy ez az első pohár borod? – pislogtam a félig üres kehely felé.
- Ne marhulj már, én komolyan beszélek! Érdemes megnézni a szüleim baráti társaságát! Csupa-csupa házaspár! Abban nincsenek szinglik. Senki szólóban. Persze van apának egy-kettő haver, aki tényleg csak haver, de azért nem mernek bejönni a házba, mert az én mamim nem csak isteni pitét süt, de mániákus kerítő hírében is áll. Ryu, velünk is ez lesz? Majd csak csupa párokkal randizunk és ha a közelünkbe kerül egy páratlan példány, majd jövünk itt neki a fényképekkel, hogy párt csináljunk belőle, hogy elmehessünk együtt… csigatokokat gyűjteni vagy bélyegnyaló klubba?!
- Hát… - Most már az én szemem is gúvadt. Még mindig nem értettem, hogy jutott Daniell erre a következtetésre, de az arc, amit vágott, már túl volt az ijesztő kategórián. – Tudod, ez egy elég új étterem és én ki akartam próbálni és Seikit is érdekelte és mivel ő meglepő módon most valahogy monogám, sőt még most sem hiszem el, hogy ezt kimondom, de házas, evidens volt, hogy nem jön egyedül. Eszembe sem jutott, hogy ha négyesben fogunk vacsorázni, akkor neked az felér egy kapcsolatanalizáló hidegzuhannyal.
- Oké, akkor cáfold meg.
Felszólított. Kis híján követelt.
- De életem, most mondtam, milyen okból jutottunk a négyszemélyes foglaláshoz, mégis gyöngyöm, milyen más okot szeretnél még? Nem érzed jól magad velük?
- Tiltja a vallásom, hogy ilyesmire válaszoljak.
- Ja, értem. Lewis Daniell-sannak rontaná a renoméját, hogy élvezi Numata Seiki társaságát.
- Élvezi a görcs. És ne hozd fel ezt a témát többet, mert akár hiszed, akár nem, bizonyos íratlan szabályok kötnek.
- Példának okáért?
- Ne szeresd jelenlegi pasasod egykori exfelét, főleg ha kardélre hányna minden boldog-boldogtalant.
- Érdekes.
- Az elefántok és én nem felejtünk.
- Szemrehányás hangulatom támadt.
- Próbáltad már szó szerint értelmezni ezt a kifejezést?
- Nem és mivel enni készülünk, ne most térjünk rá ki.
- Szóval, ahogy már kifejtettem, bizonyos szabályok igenis vannak és én nem felejtem el neked, hogy prütykölgetted és nem mondtad meg, mikor mi már együtt jártunk.
- Én nem.
- Nem prütty?
- Akkor már nem.
- De előtte igen.
- Előtte igen.
- Időn túl is.
- Ez mit jelent?
- Szakításon innen és túl.
- Aha… jó.
- Tehát igen?
- Tehát igen.
- Ezt köteles lettél volna közölni, mivel ez hellyel-közzel viszonyt jelent.
- Kötekeditisz?
- Ki tudja. Lehet, hogy más.
- Mégpedig?
- Szexuális frusztráció.
- Ja kérem, aki anyuéknál dekkol öt napig és a szülői házból egyenesen vacsorára zuhan be...
- Te meg vagy sértődve! – és tagadhatatlanul örült a felismerésének.
- Nem vagyok.
De. Meg voltam.
- De meg vagy!
Gondolatolvasó lett a kis piszok!
- Kicsit.
- Ryury…
- Na, na, mi van? Most már nem párosozunk meg dobálózunk az exkapcsolatommal folytatott exviszonyommal?
- Nem, mert most már tudom, hogy fel van húzva az orrod – nevetett.
- És amint látom, tetszik.
- Tetszik hát. Hiányoztam, mi?
- Miután hónapokig csak képernyőn láttalak, alig érte az ágyat a popsid és már el is vitted. Leléptél majdnem egy hétre életem, hogy a csalánba ne hiányoztál volna?
- Régen is mindig saccperkábé ennyire mentem. Mi legalább online érintkeztünk és volt két nyaralós hetünk, de apát és Linyéket régen nem láttam már.
- Igen, de…
- De?
- De én olyankor egyedül vagyok és ez az idő egyre hosszabbnak tűnik.
És bevallottam. De hát tényleg így volt. Az egy hét mindig lassan telt, de mostanában ólom lábain szinte csak csoszog és már előbb elkezdi. Én már két héttel előre nyilallok és számolok vissza addig, amikor majd teljes napokra nélküle leszek.
- Miért érzem úgy, hogy te mondani szeretnél valamit?
Csillog a szeme. Ilyenkor bár kérdez, magával a válasszal tökéletesen tisztában van, csak pusztán hallani szeretné.
- Nem tudom.
- Én igen. Mert voltaképpen igen, szeretnél.
- Lehet.
- Akkor?
- Nem itt van a helye és az ideje. Ne most. Majd otthon. Később.

Nem láttam közel egy hete. Valójában lehet, hogy van is annyi, mert hülyén jött ki a lépés. Én két napra utaztam el kötelezőből és mire hazaértem, ő már nem volt otthon. Tehát az egy egész hét. Ezt a vacsorát akkor szerveztem, amikor még úgy hittem, a megérkezése tegnapra van ütemezve. De minden felborult, máshogy alakult.
- Tudod, Ryu… - Daniell az ablak mellett ült. A kilátás páratlan volt. Az éjszaka fényei, a felfelé nyújtózó épületek elszórt csillámai babonázták az ember szemét. Gyönyörű látkép tárult a szemünk elé. Daniell az üvegen bámult kifelé és nekem a tábla tartott tükröt, hogy a mondatot elsuttogva lássam az arcát. – Szeretném megfogni a kezed.
Mosollyal zárta, de nekem összeszaladt a szemöldököm. Ostoba az egész. Még egy pillanatom sem volt a kocsiban vele, még ide is külön jöttünk. Én a klinikáról, ő már otthonról érkezett. Hét napja nem láttam, hét napja nem érintettem.
- Miért csinálod ezt velem, életem? – sóhajtottam és újra a borom után nyúltam.
- Baj az őszinteség?
- Bizonyos helyzetekben.
- Na, ezt felvésem, hogy később egy adott szituban ellened fordíthassam.
- Okos.
- Rájöttem valamire.
- El fogom tudni viselni a hallottakat vagy készüljek fel lelkileg? – tettem vissza a megcsapolt poharam.
- Ez így egyre gázabb lesz, mi?
- Mire gondolsz?
- Hogy együtt élünk, én meg gyerekmódban lógok a szülőknél és az a gáz, hogy nem csak hosszúhétvégézek, mi?
- Nem igazán az én tisztem ebben dönteni.
- Egy házasságban sem lécel le a férj vagy a feleség havi egy hétre szülőkhözlógásra. Ha csak nincs mosolyszünet vagy ilyesmi.
Felvont szemöldököm hamar a helyére kényszerítettem, majd finom hangsúlyban elköhintettem a választ, míg poharamból kiittam a maradék két korty boromat. Szükségem volt rá.
- Nem vagyunk házasok.
Nem mondott rá semmit. Tovább nézte a fényeket, féloldalas mosolykáját csak a város képébe mosódva láttam. Túlságosan jelen volt ez a téma, talán ezért is jutott eszébe pont ez a hasonlat.
- Hiányoztál.
Derült égből jött a vallomás és nem tehetek róla, hogy bár megérintett, gunyorkás válasz kívánkozott ki belőlem.
- Annyira, hogy tegnap fel sem hívtál.
- Annyira, hogy tudtam, hogy nem hagyhatok ott csapot-papot és inkább nem hívtalak, mert rosszabb lett volna.
Az őszinteségétől rám tört az őszinteség.
- Nehezen alszom nélküled.
- Tök fura…
- Nekem nem fura. Hiányzol mellőlem és kész.
- Nem hagyod, hogy végig mondjam.
- Elnézést. Tök fura… ?
- … mert én is.
- Nélkülem?
- Aha.
- Komolyan?
- Aha. Pedig azt hittem, hogy te vagy ilyenebb.
- Milyenebb?
- Tudod… olyan…
- Érzékenyebb? Lelkizősebb? Ragaszkodóbb?
- Aha. Más szóval meleg.
- Éljenek a sztereotípiák.
- A sztereotípiák nem ok nélkül alakultak ki. Nem zörög a haraszt…
- Tehát én vagyok a nélküled magában hüppögő, magányos buzi.
- Én nem mondtam ilyet és tőled sem kifejezetten szeretem hallani. Ne akard, hogy lehomofóbozzalak, mert marha hülyén venné ki magát.
- Életem, én meleg vagyok, ezt már megbeszéltük. Én mondhatom.
- De ne mondd.
- Legyen óhajod szerint, Daniell.
- Minden?
- Hogy érted, hogy minden?
- Minden legyen óhajom szerint?
- Hát ez attól függ.
- Mitől?
- Hogy mi az óhajod.
Már a tarkójáról is meg tudom mondani, hogy mosolyog, még akkor is, ha takarja a haja. Picit még csodálta a kilátást, aztán felém fordult. A szemei hang nélkül is beszélnek. Daniell úgy tud nézni, hogy észre sem veszed, kettőt pislogott, te pedig éppen egy ház tetején pipiskedve próbálod neki leakasztani az égről a sarkcsillagot, vagy csak én vagyok ennyire, de ennyire… megszállott. Térde finoman az enyémhez simult, lágy félkört cirógatva rá, csak éppen annyira, hogy érezzem és mégsem. Suttogott.
- Nem vagyok éhes és amire mégis, azt nem láttam az étlapon. – Én csak néztem rá. Ahogy alsó ajkát beharapta, önkéntelenül kezdtem én is rágni a sajátom. – Itt a szinten, tudod… amikor jöttem befelé láttam, hogy van egy recepció. Később akár a szobába is felhozathatunk valamit… - Látta, hogy csupán egy hajszál választ el a döntéstől, és mivel tisztában volt vele, lépett. Felállt, én pedig csak pillanatnyit hezitáltam, mielőtt követtem volna.


Miután őszinte sajnálatomat fejeztem ki a főpincérnek idő előtti távozásunk miatt, kedvesem elsüvített az imént látott recepcióhoz, míg én magyarázkodó üzenetet szerkesztettem Numata Seikinek, akit éppen készülök csúnyán felültetni. Gondolatban kicsit meg is feddtem magam éretlen viselkedésemért. Szorít a nadrágom, nem bírok magammal, akár egy hülye kamaszgyerek. Bár Daniell a főkolompos, mégsem háríthatok minden felelősséget rá. Éppen készültem elküldeni a szánom-bánom levelet exemnek, amikor felbippent egy üzenet hangja. Kibontva kurta mondatokban exem kérte elnézésemet, mert a mai vacsorán nem tudnak megjelenni. Okot nem közölt, ellenben használt pár nagyon kifejező ikont. Úgy sejtettem, hasonló indok bújik a háttérben, mint ami minket is kibillentett az eltervezett programból. Lehet, hogy valami van a levegőben? Felnőtt férfiak visszavedlenek serdülő kölykökké és tombolásba kezdenek. Éppen megnyugtattam volna magam, hogy azért ennyire nem rossz a helyzet, mikor megláttam a felém rohanó Daniellt. Arcán őrült tekintet, kezében kulcs lengedezett.
- Yupi! – sikkantott, majd elfordult a lift felé, én pedig miután egy zsebkendővel leitattam az apró verejtékgyöngyöket a halántékomról, a nyomába szegődtem.


A szoba szép volt, de nem érintett meg. Sokkal jobban izgatott a vetkőző Daniell látványa. A falnak támasztva néztem végig, ahogy megszabadul a grafit színű öltönyétől. Szeretem a formáit. Olyan szép, annyira arányos. Elmerengtem a rám rontó nosztalgiahullámon. Felnőtt volt már, mikor megismertem, mégis mennyit változott az évek alatt. Kicsit erősebbek lettek azok a karcsú vonulatok, határozottabb derék, kicsit szélesebb mellkas, erősebb nyak, kockásabb állcsont. De még így is karcsú az összhatás.
A víz alá csalogatott és én hagytam magam. A zuhanyzóban kötöttünk ki. Jólesett a bőrömnek a forróság, de még jobban Dany kecses ujjai. Bugyuta játékot játszottunk, már-már túlzón negédesnek hatottak a lágy gesztusok, a csókok, a szappanhab, de nem az intimitás.


- Szeretném, ha… - Kimondjam, ne mondjam? Annyira nyugodtan feküdt az ágyon, teste teljesen ellazulva, a vékony, fehér takaró csak csípőtől lefelé takarta. A háta csupaszon hevert előttem, nem bírtam megállni, hogy ne hajtsam arrébb a szőkeséget és csókoljam meg a bőrét. - …nem mennél el ennyi időre. Te jó ezt tényleg hangosan mondtam? – Sok apró puszit adtam, a tarkójától végig a gerincére. – Nézd, Csücsök, én nem akarok parancsolgatni vagy utasítgatni téged, csak… mostanában havonta egy hétre eltűnsz, és úgy érzem, ez sok. Más egy hosszúhétvégézés és más három hetente egy teljes hét. Én… nem akarom, hogy kevesebbet találkozz a szüleiddel, de…
- Más lehetne, ha velem jönnél.
Jó lett volna látni az arcát, de a párnájába beszélt.
- Mármint hova? – cirógattam apró csigákat a lapockájára.
- Anyuékhoz. Linyék is szokták. Havi egy hétvégét ott töltenek. Olyan nagy családi progik vannak, ebédek és miegymás. Te és anyu jól kijöttetek. Szerintem élveznéd.
- Ne haragudj, gyönyörűm, akaratlanul merül fel bennem a kérdés, apukád elköltözött?
- Ohho, átlátok rajtad! Tudom, mire célozgatsz! Tartasz apától, mi?
Csak kacagott, én pedig pislogtam.
- A vesémbe látsz, virágom. Szar lenne arra ébredni, hogy teszem azt egy sziklaszirt szélére helyeződött át a fekhelyem egy röpke éjszaka alatt.
- Ne drámázz. Ne belőlem indulj ki, azért mi nem egy rajzfilmcsalád vagyunk.
- Ha te mondod…
- Hidd el, jól éreznéd magad.
- Tudod mit? Elhiszem. De mi lenne, ha most elnapolnánk a győzködésemet és egészen más vizekre eveznénk?
- Mesélj a vizekről. Micsinászunk ott?
- Fogalmam sincs. Halászunk. Akármit, csak könyörögve kérlek, az éjszaka további része ne arról szóljon, hogy megpróbálsz meggyőzni róla, mennyire szeretne velem hétvégézni a Lewis-klán. Bizonyos százalékban hajlandó vagyok neked hinni, de abban biztos vagyok, hogy a családod egy része, teszem hozzá méretes és hímnemű része annyira akar engem vendégül látni az otthonában, mint egy hittérítőt vagy leprást.
- Szóval szeretnéd ugrani a témát?
- Minden vágyam.
Ujjbegyeimmel továbbra is a hátát cirógattam, oda-odahajoltam, hogy a számmal is végig simítsak rajta.
- Oké. Ma olyan engedékeny hangulatom van.
- Mily szerencsés férfi is vagyok én. – Belebúgtam a fülébe és ő úgy hessegetett arrébb, mintha csak egy szúnyog döngicsélése zavarná éppen. – Cserébe, mert ilyen jó vagy, telefonálok neked sütit.
- Ez megvesztegetés – sóhajtott fel.
- Határozottan.
- Akkor jó. Velem lehet beszélni. Hab. Csoki. Hab.
- Vettem. Csoki. Hab.
- Nem. Hab. Csoki. Hab.
- Hab kétszer és csoki.
- Úgy valahogy.
Odahajolva elkezdtem csókolni a nyakát. Vidám kis hangjai sóhajokká értek, ahogy ízlelgettem a bőrét.
- Nekem te vagy a hab. Meg a csoki. Ja és a hab is.
- De nem fogsz elkezdeni egy kanállal böködni, ugyi?
- Szeretném, ha a következő heteket csupa izgalmas dologgal töltenénk el.
- Például?
- Olyan pikáns finomságokra gondoltam, hogy vacsorázzunk együtt, a házunkban. Tévézzünk esténként a házunkban, a saját ágyunkba feküdjünk le, ami ugye szintén a mi házunkban van és ha egy mód van rá, ott is szeretkezzünk, ne reptéri szállodákban, nagyihálókban vagy éttermekkel egy emeleten bérelhető, kétségtelenül tiszta, de teljesen vadidegen…
- Értem, értem. Vágom, tiszta.
- Annyira rohadtul vágyom egy olyan, mások által unalmasnak bélyegzett átlagos napra, hogy majd megfeszülök, szóval legyen már a jövő hetünk valami hasonló.
- Rendben, ígéretet teszek rá, hogy nagyon mamusz leszünk.
- Ezt a papucs alternatívájaként használod?
- Nem. Ezt arra használom, hogy csak a szobák között közlekedünk párosan és kényelmesen csoszogunk majd, néha egymásra dobva és te még szőrös is vagy.
- Nem sokáig és ennek semmi köze ahhoz, hogy kezd a puttonyom tele lenni a pofátlan beszólásaiddal, te kis szaros.
- Puttony. Mekkora hülye szó!
- Ne lovagolj a puttonyon.
- És a szőrödön se? Lehetne úgy, mint a régi western filmekben, csak én nem a lovat ülném meg a szőrén, hanem…
- Már előjegyzésben vagyok az illetékesnél, szóval napoljuk el a szőrzetemmel kapcsolatos eszmefuttatásokat és valami másra koncentráljunk.
- Jó. De azt tudod ugye, hogy ez ma már a második téma, amit ugrasztani akarsz és nekem lassan nincs miről kerepelnem?
- Mert a családon és a szőrön túl kimerül a mondanivalód? – fújtattam, de az ő jókedve nem lankadt. Az én újra termett erekciómnak viszont olyan volt a kis élcelődése, akár egy kiadós hideg zuhany. Bár az előbb még másodpercek választottak el attól, hogy a hátára gördüljek, most inkább letettem róla.
- Hangulatgyilkos.
Szó szerint nyerített. Az egyik pillanatban még megállíthatatlan jókedvvel hahotázott, aztán alig felfogható gyorsasággal kipördült mellőlem, hosszú lábait átdobta a derekamon és már rajtam is volt.
- Miért mondtad az előbb?
Csak lehelte a fülembe. Csípője érzéki mozdulatokkal dörgölőzött az enyémhez, buja lüktetéssel előre, majd hátra, előre és újra hátra.
- Mit?
Ennyi telt tőlem, miközben a derekára fogtam. Nem irányítottam, ösztökéltem lassabb vagy gyorsabb mozdulatokra, csak a testén tartottam az ujjaimat és engedtem, hogy ő mozogjon, ahogy kívánja. Elnyúlt rajtam. Újra súgott, nyelve megérintette a fülcimpámat. Be is szippantotta, megcsókolta.
- Hogy nem vagyunk házasok.
- Miért? – Megcirógattam az álla alatt. Azt hiszem, nem vette észre, hogy remegtek az ujjaim. - Nem igaz?
A szemembe nézett. Egyetlen hallgatag pillanat volt csak, míg némán figyeltük a másik tekintetét.
- De. Igaz.
Megcsókolt, de az óvatos kóstolgatás megmaradt túl finom játéknak.
- Gyönyörű vagy. – Megsimogattam az arcát, a száját, alsó ajka puhán lapult az érintésbe. – Okos, szép - beletúrtam a hajába – és én valami veszedelmes módon kívánlak.
- Akkor?
Helyet cseréltünk. Én feküdtem felette, most én feszültem neki teljes testemmel. Az a különös érzésem támadt, hogy mondanom kellene valamit. Mintha akaratlanul is tálcán kínálná a lehetőséget és én valamiért foggal-körömmel azon vagyok, hogy ne értsem meg. Karommal a combja alá nyúltam, a jobb már a vállamon volt. Hozzá feszültem, rádőltem. A nyakán kidagadtak az erek, az ajkai szétnyíltak, de hang nem távozott közülük. Megcsókoltam a halántékát.
- Szólj, ha fájdalmat okozok… – Mozdulatlanságban suttogtam az aranyszínű hajfürtök közé. Lehunyt szemmel válaszolt, rejtegette előlem azokat a varázslatos szürkéket.
- Úgy nézek ki?
Fürödtem az illatában, ajkait a vállamon pihentette.
- Nem tudom. Néha nyitott könyv – leheltem a bőrébe – néha végtelen, kék óceán.
- Most óceán? – sóhajtott fel, mikor újra mozdultam. Körmei a hátamba vájtak.
- Most az – szűrtem a fogaim között.

Hullámzott, morajlott, betemetett, magával rántott. Éppen, mint a vihar korbácsolta hullámok.