Hárem 1. fejezet

A rablócsapat olyan hirtelen támadt rá hajnalban a falura, hogy szinte felébredni sem volt idejük. Az álmos kiáltások rövid időn belől hangos sikolyokká változtak, ahogy a gonosz vigyorú, vad kinézetű férfiak végigsöpörtek a házak között és öltek, akit értek. Nem sokkal azután a néhány ház, ami a halászfalucskát alkotta, lángokban állt. Azt a pár férfit, aki éppen nem volt kint a vízen, lemészárolták, a nőket és gyerekeket összeterelték és megkötözve elhajtották.

Theani, mint már egy hete minden hajnalon, most is a parton volt. A csónakját javította, hogy másnapra készen álljon a halászatra, mert a hét nappal ezelőtti vihar nagyon megrongálta a törékeny faszerkezetet. Sikeresen kijutott ugyan a partra, amikor a hirtelen égiháború a nyakukba szakadt, de az utolsó pillanatban a viharos szél a part menti sziklákhoz csapta a kis lélekvesztőt és a lék, ami ott támadt, többnapos munkát igényelt. Theani úgy döntött, hogy nem érdemes hazamennie esténként az üres házba, ahol senki sem várta azóta, hogy a szülei két évvel ezelőtt meghaltak. Így hát inkább dolgozott, amíg csak engedte látni a tűz fénye, majd a hajnal első sugaraira folytatta a munkát. Nem maradhatott sokáig a szárazon, nem engedhette meg magának, hogy napokig ne fogjon semmit, ha élni akart.

Amikor a szülei meghaltak, még csak tizennégy éves volt. Senki nem nézte ki a karcsú, lányos alkatú alig-emberkéből, hogy talpon marad. A falusiak segítettek, ahol tudtak, de a nincsből elég nehéz adni és Theani tudta, hogy a saját lábára kell állnia, ha nem akarja, hogy az emberek azt mondják, miért etessenek egy olyan valakit, akihez semmi közük. Nehéz hónapok voltak, amíg apja csónakját úgy tudta kezelni, mint ahogyan az öreg tette annak idején, a háló oda esett, ahová szerette volna és a többi, ezzel az élettel együtt járó nehézségről nem is beszélve.

Lassan-lassan megszokott látvány lett, ahogy a kis fatákolmány kifut az öbölbe és Theani összeszorított szájjal, hosszú, fekete haját kendővel elkötve, órákon keresztül makacsul gyakorolta a hálóvetést, de meglett az eredménye. A férfiak, akik régebben gyönyörű arca és vékony alakja miatt nevettek rajta, lánynak csúfolták és kétértelmű megjegyzéseket tettek rá, hogy hogyan szolgálhatná meg a legkönnyebben az eltartását, befogadták maguk közé a csendes, mindig ijedt pillantású fiút. Kitartását és bátorságát megbecsülték, ügyessége pedig sok nehéz helyzetben segített már a csapatnak. Alakja is változott a két év alatt. Bár erőben nem vehette fel a versenyt a megtermett férfiakkal és karcsúsága is a régi maradt, a nehéz fizikai munkának köszönhetően testén feszes izmok rejtőztek a bársonyos bőr alatt, amit nem tudott még kikezdeni az időjárás, mint az idősebbekét.

Amikor a tíz marcona kinézetű férfi hirtelen körülvette és kardot fogtak rá, hirtelen azt sem tudta, hogy mi történik. Annyira elmerült a tennivalóiban, hogy észre sem vette a kis facsoport mögül felszálló füstöt, ami a falut takarta az öböl felől, ahol a parányi kikötő húzódott meg. Kezében megállt a kalapács és ijedten nézett a körülötte álló fenyegető alakokra. Nem értette, amit mondanak, de a hanglejtésükből kiderült, hogy rajta nevetnek.

- Nézzétek már, itt is van egy!
- Öljük meg!
- Ne, szerintem ne bántsuk! Nézzétek meg, micsoda egy szépség! Vigyük magunkkal, jó pénzt kaphatunk érte a piacon. - vigyorgott az egyik sebhelyes arcú bandita és a fiú felé nyúlt, aki meglengette a kalapácsot és hatalmasat ütött a feléje kinyújtott karra. A rabló visszarántotta fájó kezét, a többiek pedig hahotázni kezdtek fájdalmas fintorát látva.
- Nocsak, micsoda kis vadmacska. Élvezet lesz foglalkozni veled, te kis mocsok! - ezzel egyszerre négyen rontottak a fiúnak.

Theani hátrált, amíg a felfordított csónak engedte, majd amikor már nem tudott hátrébb lépni, a kalapáccsal vágott jobbra-balra védekezésképpen, de nem sokat ért el vele egy csapat felfegyverzett gonosztevő ellen. Nemsokára vadul kapálózva feküdt a homokban, kezei összekötve a háta mögött. A rablók felrángatták a földről és Theani legnagyobb rémületére elkezdték taszigálni maguk előtt. Mi történik itt? Mi lehet a többiekkel? De amikor kikerültek a kis erdőcske takarásából, a fiúnak földbe gyökerezett a lába a látványtól. A falu házai lángokban álltak, a porban férfiak feküdtek lemészárolva, de sehol egy teremtett élő ember. Vajon hol lehetnek? Biztosan ők is foglyul estek a kalózoknak, akárcsak ő. De nem sokáig tépelődhetett magában, mert fogvatartói tovább lökdösték a parton, megkerülve egy kiszögellést, ami mögött a hajóik észrevétlenül közelíthették meg a partot. Az egyik hatalmas árbocos már kint járt a vízen, de a másik szemmel láthatóan csak őket várta.

Theanit elöntötte a pánik. Ha felkerül arra a hajóra és kifutnak a vízre, nincs többé menekvés, a nyílt tengeren nem lesz hová bújnia. Megpróbálta kirántani a karját az őt maga után húzó férfi kezéből, de az csak káromkodott és arcul csapta a tiltakozó fiút, ráadásul még erősebben tartotta. Theani arcán megindultak a könnyek, maga sem tudta igazán, hogy a fájdalomtól vagy a félelemtől, de leginkább mindkettőtől egyszerre. A rablók csak nevettek számukra felfoghatatlan beszédén, azon, ahogy a fejét rázta, miközben az arca könnyben úszott.
- Ez aztán a fogás! Olyan, mint egy kislányka! Mesés vagyont fogunk érte kapni, meglátjátok!
- Vajon szűz lehet még? - röhögött egy másik. - Még több pénzt kapunk érte, ha igen.
- Nyugi. Majd a parancsnok eldönti, hogy mi legyen vele.

Theani hallgatta az érthetetlen mondatokat, miközben fellöködték a pallón, ami a hajóra vezetett. Rémülete csak fokozódott, amikor a parancsnok elé rángatták, legalábbis ő úgy gondolta, hogy a kövér, sárgafogú férfi a hatalmas kalapban, csakis a parancsnok lehetett. A többiek egymás szavába vágva magyarázni kezdtek, nagyokat röhögve egy-egy részletnél. Végül a parancsnok bólintott és odavakkantott valamit a beosztottjainak, mire a szakállas férfi, aki idáig vezette, újra megragadta Theani karját, lerángatta a hajófenékbe és belökte egy faráccsal elkerített cellába. Kioldozta ugyan a kezeit, de a lábára bilincset és láncot rakott, ami a padlóhoz volt rögzítve, majd belakatolta maga után a cella ajtaját és otthagyta a földön ülve a fiút. Theani behúzódott az ajtótól legtávolabb eső sarokba, felhúzta a térdét, ráhajtotta a fejét és újra sírni kezdett.

A következő két hét maga volt a pokol. Azon kívül, hogy mindennap kapott vizet és egy kevés ételt, a kutya sem törődött vele. Piszkos volt, büdös volt, már szinte ott tartott, hogy az sem érdekelte, mi fog vele történni, csak megfürödhessen végre.

Nem tudta, meddig fog még tartani az utazás, hová tarthat a hajó, éppen ezért, amikor kiáltozást hallott a fedélzeten és futó léptek zaja hallatszott le hozzá, megkönnyebbülést érzett, hogy végre kikötnek. Az ismeretlen sorstól való félelem viszont nagyon gyorsan elnyomta az érzést. Rettegve gondolt rá, hogy mi történhet vele azután, hogy partra szálltak.

Érte jött a szakállas férfi, aki lehozta ide, levette a lábáról a vasbéklyót, ami igencsak kezdte kidörzsölni már az alatta lévő érzékeny bőrt, de helyette a kezére kapott bilincseket, amiket vékony, rövid lánc kötött össze. A férfi elkapta a láncot és maga után húzta a fiút a fedélzetre. Theani hunyorgott az erős napsütésben a sötétben eltöltött két hét után, de lassanként hozzászokott a szeme a fényhez, miközben leterelték az újra felállított pallón a szárazföldre. A forgalmas kikötőben már bent horgonyzott a másik hajó, ami előttük futott ki a vízre, szemmel láthatóan most már üresen, a kalózok az utolsó eladásra szánt holmit pakolták ki a partra. A forgalmas kikötőben biztosak lehettek benne, hogy minden holmi új gazdára talál majd.

Theanit kísérője bevezette a tülekedő tömegbe. Úgy látszott, pontosan tudja, merre haladnak a szűk utcácskákon, ahol árusok kínálták hangosan kiabálva portékáikat a boltok előtt felállított pultok mellett, emberek nézelődtek, vásároltak, lökdösődtek. Theani örömmel nyugtázta, hogy érti a beszédüket, tehát az országát nem hagyták el mégsem, a hajó a part mentén haladt két héten keresztül. Miközben próbált lépést tartani a szakállas alakkal, nehogy orra bukjon, próbálta kitalálni, hogy hol lehetnek. Még soha nem hagyta el a szülőfaluját, ezért aztán nehéz volt bármit is kiokoskodnia, de ezúttal a véletlen a segítségére sietett. Pont azt számolgatta magában, hogy milyen messzire juthattak a két hét alatt, amikor az egyik utcába bepillantva újra meglátta a tengert. Egy gyönyörű, tisztavizű öböl volt, a homokot nem keverték fel a hajók, csónakok és más vízi járművek. Az öböl túloldalán pedig egy hatalmas, sokkupolás palota emelkedett. Theani soha nem látta még az épületet, de az idősebbek elbeszéléséből jól ismerte minden gyerek a császár lakóhelyét. Akkor hát a fővárosban van! Agya pillanatok alatt összerakta a tényeket. Azt, hogy rajta lánc van, valahová viszik és legfőképpen, hogy az egész országban a fővárosban van rabszolgapiac.

Mintha csak a félelmeit igyekezett volna igazolni, az utca, amin eddig haladtak, hirtelen egy hatalmas térbe torkollott. A tér közepén emelvény állt, rajta fejüket lehajtva félmeztelen emberek álltak, lánccal a kezükön, lábukon. Férfiak, nők, gyerekek vegyesen, körülöttük pedig a tömeg kiabálva, káromkodva licitált. Theaninak felfordult a gyomra a látványtól, de nem sokáig figyelhette az árverést, mert fogvatartója berángatta egy alacsony épületbe, ami a tér jobb oldalán húzódott meg. Szolgák siettek eléjük, mire a marcona szakállas odaszólt nekik valamit, erre elsiettek az épület másik szárnyába. Pár perccel később egy alacsony, ravasz pillantású, rókaarcú alak lépett ki az egyik helyiségből, nyomában két hatalmas méretű testőr.

Theani nem értette a tárgyalás részleteit, mert az a kalóz nyelvén folyt. Látszott, hogy a rabszolgakereskedő máskor is kötött már velük üzletet. Közben időnként a két férfi Theanira mutogatott, a kereskedő oda is ment hozzá, megfogta az állát és elfordította a fejét, hogy a profilját is megszemlélje. Theani dühösen elrántotta a fejét, de az alak nem törődött vele tovább. Végül az üzlet mindkét fél megelégedésére megköttetett és a rabló vigyorogva távozott, kezében egy zacskó pénzt szorongatva.

A rókaképű kereskedő akkor aztán odasétált Theanihoz és lassan körüljárta, minden oldalról szemügyre vette a fiút.
- Vetkőzz.
Olyan váratlanul érte Theanit, hogy a saját nyelvén szóltak hozzá, hogy csak tágra nyílt szemmel bámult a kereskedőre.
- Mi.?
- Ne akard, hogy még egyszer elmondjam! - csattant fel az alacsony férfi és egy hosszú, egyenes pálcát akasztott le az övéről, amivel sokat sejtetően suhintott egyet a levegőben.
Theani nem mozdult, csak nézett a férfira félelemmel vegyes dühvel, de amikor a férfi a pálcával fájdalmasat suhintott a combjára, feljajdult és lassan, remegő kézzel kibújt az ingéből, ami a két hetes hajóút alatt csupa mocsok és szakadás lett. Amikor azonban a nadrágjához ért, újra csak megakadt a mozdulat. Soha nem vetkőzött le még senki előtt, hiszen elég régóta élt már egyedül, hogy ne kelljen az intim pillanatait megosztani senkivel. A hajlékony vessző felemelkedett a rabszolgakereskedő kezében.
- Ha nem csinálod magadtól, akkor majd ők segítenek. - intett a két megtermett testőr felé a férfi, akik az ajtó mellett álltak őrt. Theanit kirázta a hideg a gondolatra, hogy a két félelmetes alak elkezdi lerángatni róla a ruháját, úgyhogy inkább gyorsan eloldotta a kötőt, ami a vékony nadrágot a helyén tartotta és kilépett a ruhadarabból. Önkéntelenül is maga elé húzta a kezeit, hogy eltakarja magát, de még szinte össze sem tudta kulcsolni őket, amikor a rókaképű fazon tőle szokatlan gyorsasággal elkapta a nyakát és lefelé nyomta a fejét, annyira, hogy az orra majdnem a térdéhez ért. Theani felkiáltott és fel akart egyenesedni, amikor megérezte, hogy hideg ujjak érnek a fenekéhez, de a kereskedő nem hagyta mozdulni. Pánikba esett, amikor az egyik ujj hirtelen belécsusszant és most már teljes erővel küzdött a nyakát feszítő szorítás ellen. Nem volt fájdalmas, amit a férfi csinált, éppen csak kellemetlen és furcsa, de Theaninak lángolt az arca a szégyentől. A kereskedő megmozgatta az ujját, majd amilyen gyorsan beléhatolt, olyan gyorsan ki is rántotta és hagyta, hogy a fiú égő arccal felegyenesedjen.
- Jó szűk. Voltál már férfival? - közben lenyúlt és Theani férfiasságát vette a kezébe és alaposan szemügyre vette.
Theani azt sem tudta hirtelen, hogy mit feleljen a döbbenettől.
- Mi.? Dehogy! Nem, soha!
- Gondoltam. - dörzsölte össze a tenyerét a rókaképű, miután elengedte a fiút. - Helyes, helyes. - majd az egyik fal mellett álló ládához lépett, elővett belőle egy bőr nyakörvet és a fiú nyakára csatolta. Levette róla a nehéz acél bilincseket és mindkét csuklója hasonló kiegészítőt kapott, mint a nyaka, aztán a két testőr felé lökte Theanit.
- Pucoljátok le. Bűzlik. Aki hozzá mer nyúlni, az az életével játszik.

Amikor arra gondolt, hogy végre fürödni fog, Theaninak nem igazán az járt a fejében, hogy két tagbaszakadt fickó hidegvízzel leönti egy vödörből és egy ronggyal lecsutakolja, mint egy lovat. Mire végeztek, úgy érezte, hogy még a bőrét is ledörzsölték róla, valamint hogy soha az életben már nem fogja tudni összecsukni a száját, annyira vacogott. Az, hogy a ruháit nem kapta vissza, már eltörpült a rengeteg dolog mellett, ami az utóbbi pár órában történt vele. Az egyik férfi odalökött neki egy másik rongyot, hogy törölközzön meg, aztán egy másik darabot nyomtak a kezébe, jelezve, hogy a derekára szánták. Theani sietve kötötte karcsú csípőjére az áttetsző anyagot, hálásan a pillanatnyi takarásért, bár a kendőféle éppen csak eltakarta intim részeit. Ezzel aztán a tisztálkodás véget is ért, a két testőr szó nélkül beállította egy hasonló "ruhába" öltözött emberekből álló sorba, ahonnét egyesével vezették fel a pódiumra őket. Miközben lassan araszoltak előre, Theani figyelte, hogy mi zajlik odafent. Nem mert közelebb menni, mert a sort fegyveres őrök vigyázták, de a hangok sok mindent elárultak. Volt, aki munkásnak kelt el, volt, akit házi szolgálatra vásároltak meg. Az előtte álló idősebb férfit például egy idős nemesasszony intézője vásárolta meg, hogy elvégezze a ház körüli feladatokat.

Ő következett. A színpadon álló őr lenyúlt érte és a pódium közepére lökte. Theani nem merte felemelni a fejét, nem mert körülnézni. Nem akarta látni a tömeget, amint őt bámulja. Inkább lángoló arccal nézte a padlót a lábai előtt.
- Hölgyeim és Uraim, nézzék meg ezt a kiváló példányt! Fiatal, erős, jóképű, még a Teremtő is az ágyba szánta! - hallotta a rókaképű hangját. - Teljesen ép és egészséges!
Lehunyta a szemét, amikor a kereskedő felemelte a kendőt a derekán és újra a markába fogta. Lassan gördült lefelé egy könnycsepp szégyentől égő arcán, de nem tehetett semmit.
A tömeg morajlott, hangosan tárgyalták egymás között, hogy ki mennyit fizetne érte.
- Ráadásul ez az ékkő még érintetlen! Aki a magáénak tudhatja, igazi kincset szerez meg! Ötvenezer arany a kikiáltási ára!
- Ötvenötezer!
- Hatvan!
- Hatvanöt!
Pár pillanat alatt vad csata alakult ki a nézőtéren. A kereskedő csak vigyorgott és a kezeit dörzsölgette mohón, amikor a licit elkerülte a százezer aranyat. Eddig még egyetlen rabszolga sem hozott neki ennyi pénzt, de megértette a lelkesedés okát. A fiú még így, piszkosan, ápolatlanul is gyönyörű volt, hosszú combjaival, vállát verdeső, fekete, selymes hajával, karcsú derekával majdnem olyan volt, mint egy lány.
- Ötszázezer!
A nézők között néma csend lett egy másodperc alatt. A kereskedő döbbenten nézett, amikor meghallotta az összeget. Máskor hat-hét rabszolgáért kapott ennyi pénzt, most pedig. De amikor jobban megnézte magának a felszólalót, homlokát kiverte a víz. - Vale nagyúr. Igenis. illetve azazhogy. Ö-ötszázezer arany?! - Alig tudta kimondani és ha mástól hallja, biztos kinevette volna az illetőt, de a császár első emberével nem viccelődik az ember. És erősen bízik benne, hogy az sem viccelődik vele.
- Süket vagy, Nui? Ötszázezer. Talán kevés? - érkezett a megvető válasz.
Theani már az első hangra felkapta a fejét. Ki lehet vajon ez az ember, akitől még a kereskedőnek is inába szállt a bátorsága? A ruhája alapján nem derült ki semmi azon kívül, hogy jómódú. Bár valami azt súgta neki, hogy hamarosan meg fogja tudni, akár szeretné, akár nem.
- I-igenis, nagyúr. Illetve dehogy! Csak éppen a formaságok. ugye. - látszott a rókaképűn, hogy legszívesebben azonnal az idegen kezébe adná Theanit, de a szabályok szerint be kellett fejeznie az árverést.
- Ígér. érte valaki. khm. többet?
A nézők közül senki sem jelentkezett természetesen. Félmillió arany hatalmas összeg volt, ezzel senki sem tudott versenybe szállni. Nem mintha a kereskedő akarta volna, nem akart vitát a nagyúrral. Megkönnyebbülten sóhajtott fel a csend hallatán.
- A fiú a tiéd, Vale nagyúr. Magaddal viszed, vagy küldessem fel a palotába?
- Elviszem, már hazafelé tartok. A szolgám majd átveszi és kifizeti a pénzedet. - azzal a férfi megfordult és távozott.
Theani nagyot nyelt. Két héttel ezelőtt az volt a legnagyobb gondja, hogy megjavítsa a kis lélekvesztőt, most pedig rabszolga lett, akinek fogalma sincs, hogy mi vár rá.