Hárem 4. fejezet

Amikor Theani a tükörbe nézett, szinte nem ismert magára abban a fiúban, akit látott maga előtt. Elpirult a gondolatra, hogy vajon tetszeni fog-e Yorinnak, amit lát.

Miután megérkezett az üzenet, hogy este a császár szórakozni óhajt majd a vendégeivel, a hárem zsongani kezdett. A fiúk izgatottan készülődtek az alakalomra, de őt Lamar aludni küldte, hogy pihenje ki az előző éjszakát, nem vetne rájuk jó fényt, ha kialvatlan, karikás szemekkel jelenne meg az uralkodó előtt. Így hát visszavonult az alvóhelyére és csodával határos módon sikerült elaludnia annak ellenére, hogy a boltívet a teremtől elválasztó függönyön kívül ott nyüzsgött az összes fiú.

Délután Lamar érte jött, hogy felkészítse az estére. Theani nem értette, hogy mire föl a különleges bánásmód, hiszen neki is segíthettek volna a szolgák, akár csak a többi fiúnak, de kérdéseire, hogy miért Lamar foglalkozik vele, nem kapott egyenes választ, csak valami olyasmit, hogy az uralkodó őt akarja maga mellé, de abból egy szót sem értett. Életében először vett részt egy ilyen nagy eseményen, még csak elképzelni sem tudta, hogy hogyan zajlik egy ilyen mulatság. Hiszen ott lesz mindenki a császár mellett, mit jelenthet az, hogy őt akarja maga mellett tudni?
Mire észbekapott, újra a hatalmas fürdőben találta magát, ahol még két másik szolga segédkezett az öregnek abban, hogy méltó külsővel induljon neki az estének. Megint csak lángoló arccal tűrte, hogy megfürdessék, az itt töltött két hét alatt már megtanulta, hogy nem érdemes tiltakoznia, úgysem ér vele semmit, de ez még nem jelentette azt, hogy könnyedén viselte volna a dolgot. Minden alkalommal elcsodálkozott rajta, hogy a többiek mennyire élvezték a kényeztetést és a körülöttük ugráló szolgákat, hiába magyarázta el neki Lamar újra és újra, hogy a többségüket erre nevelték, természetesnek veszik.
És most ott állt hitetlenkedve a tükör előtt és a képmását bámulta. Eddig nem igazán viselt ékszert, mert nem volt rá szükség a háremen belül, az egyetlen alkalommal pedig, amikor elhagyta az őrzött termeket, inkább levetkőztették, mint felöltöztették. Érezte, ahogy ismét az arcába szökik a vér az emléktől, megpróbálta hát a gondolatait a csillogó üvegből visszatekintő képre koncentrálni.
Aranyszínű pici csatok tartották puha hullámokba fésült haját félrehúzva az arcából, akkorák csak, mint egy-egy gyöngyszem, de a többi a vállára omlott, az illatszerektől fényesen, mint valami csillogó zuhatag. Mellkasát szabadon hagyta Lamar gondos keze, nem takarta más, csak egy ragyogó ametisztekből álló nyakék, ami kiemelte ibolyaszín szemeinek különlegességét. Felkarjára arany indák tekeredtek, a karperecek szorosan ölelték közre a közöttük megbúvó apró, alig rizsszemnyi drágaköveket, akárcsak a bokáját, ahová szinte ugyanennek pontos mását kapta.
Amikor Lamar először a kezébe adta a leheletfinom, áttetsző anyagot, először nem is tudta, mi lehet az ibolyaszín kelme. Csak forgatta a kezében az aranyláncról függő négyszögletes darabot, de nem tudott vele mit kezdeni. Lamar nevetve vette ki a kezéből és széthajtogatta, majd óvatosan Theani derekára kapcsolta a vékony aranyláncot. Állított a hosszán egy kapocs segítségével, amitől a lánc a csípőjére csúszott, hogy kilátszott belőle csípőcsontjának íve. A láncról elöl és hátul a földig omlott a finom anyag, kétoldalt szabadon hagyva hosszú combjait, amik csak akkor nem látszottak, ha nyugodtan állt, de amint lépett egyet, minden mozdulatára kivillant közülük illatszerekkel és kencékkel csillogóvá varázsolt bőre.
- Most már mehetünk, fiam. Gyönyörű vagy. - nézett rá büszkén az öreg.
Theani legszívesebben azt mondta volna, hogy ő így nem megy sehová, főleg nem olyan helyre, ahol mások is láthatják, de csak nyelt egy nagyot és követte a férfit a többiekhez.
Odakint már mindenki készen állt, szemmel láthatóan mindenki tudta a dolgát, senkinek sem jelentett újdonságot ez a fajta szórakozás. A fiúk alig várták, hiszen végre történt valami, ami egy kis változatosságot hozott az unalmas napok tengerébe. Olyanok voltak, mint egy izgatott gyerekcsapat, akiknek különleges ajándékot ígértek, nézett rajtuk végig Theani, miközben az öreg után lépkedett.
A hirtelen eléjük toppanó alaktól Lamar megállásra kényszerült. Jade állt előttük, meseszép ruhában, felékszerezve, és arcán lenéző mosollyal.
- Megmondtam, hogy nem fogsz kelleni neki. Amikor én mentem hozzá először, hét napig nem is jöttem ide vissza.
- Jade... - kezdte Lamar, de az nem hallgatott rá.
- Nem is értem, hogy mit akart egy ilyen ágrólszakadt senkitől, mint te!
- Jade, elég volt.
- Ki tudja, mit műveltél ott, gondolom nem véletlenül küldött vissza. Egy ilyen kis falusi fiú, mint te, mit tudna neki nyújtani, amit tőlünk nem kaphat meg? Ugyan már! Lefogadom, hogy még írni és olvasni sem tudsz!
Miközben Jade teljesen belemelegedett a mocskolódásba, Theanit elöntötte a düh. Lassan, de biztosan kezdte elveszíteni az önuralmát, amit pedig eddig sikerült megőriznie, annak ellenére, ami körülötte zajlott már hetek óta. De most, hogy a másik fiú hamis vádakat vagdalt a fejéhez, minden hidegvére elhagyta. Remegett a visszafojtott indulattól, nem sok tartotta vissza tőle, hogy nekiugorjon ellenfelének. Kezei ökölbe szorítva markolták az ibolyaszín selyemruha anyagát, nehogy önálló életre kelve igazságot akarjanak szolgáltatni gazdájuknak. Szinte már nem is hallotta, amiket az ágyas kiabált feléje, lassan mintha ködbe veszett volna körülötte minden, Lamar hangja, a terem, a többi fiú izgatott suttogása, ahogy a jelenetet figyelték egyre nagyobb érdeklődéssel. Tíz körömmel kapaszkodott nyugalmának utolsó omladozó romjaiba és talán sikerült is volna megmaradnia ott, ha Jade nem böki egyszer csak a mutatóujját a mellkasába, hogy újra magára irányítsa a figyelmét.
- Nem hallod, mit mondok? Tolvaj!
Theani hirtelen csak pislogni tudott az előtte álló fiúra. Most jött rá, hogy egyetlen szót sem hallott abból, amit Jade mondott.
- Hogy?
- Tolvaj vagy! Láttam, hogy elloptál valamit Urunktól!
Lamar tágra nyílt szemmel kapkodta a fejét egyikről a másikra egész idáig, de most felcsattant.
- Jade! Vigyázz a szádra! Ez már kezd túllépni a határon, komoly dolog, amivel megvádolod Theanit!
- De igenis tolvaj! Láttam! Láttam nála egy ékszert és elrejtette!
Lamar hitetlenkedve fordult Theani felé.
- Igaz, amit Jade állít? Mondd meg őszintén, ha nem így volt, fiam.
Theani azt sem tudta hirtelen, hogy mit mondjon. Nem ellenkezhetett, hiszen a gyűrű a párnája alatt volt, de hogyan bizonyítja be, hogy nem lopta? Nem futhat Yorinhoz, hogy védje meg, azt sem tudta, hol kereshetné, ráadásul ki sem engednék innét... Nem volt benne biztos, hogy hogyan zajlanak az ilyen dolgok, kérheti egyáltalán a császár segítségét? Vagy egyszerűen csak megvádolják, elítélik és közlik az uralkodóval, hogy az egyik ágyasát büntetésből kivégezték? Fel sem tűnt neki igazán, hogy az ismeretlentől való félelmében azonnal a legszörnyűbb képeket vetítették elé a gondolatai. Haragja egy pillanat alatt foszlott semmivé és a helyét pánik vette át.
Jade közben gúnyosan mosolyogva figyelte habozását.
- Ugye, megmondtam! Nem tud mit mondani erre! Láttam, amikor elrejtette az ágyába! Meg is tudom mutatni, ha kell!
- Na de... - Theani lassan kezdett észbe kapni, hogy ha nem védi meg magát, akkor lopással fogják vádolni és ki tudja, milyen büntetés jár érte. - Én nem vettem el semmit!
- És azt hiszed, hogy majd ezt el is hisszük neked? Hiszen itt annyi minden van, ami neked eddig nem lehetett, ne is tagadd le! Látszik rajtad, hogy egy jöttment kis senki vagy, aki eddig azt sem tudta, hogy mi az, hogy luxus! Nem csodálkoznék rajta, ha már most szép kis gyűjteményt találnánk az ágyad alatt, pedig még csak két hete vagy itt!
Jade ellépett mellette és besietett az alvófülkébe, lerántotta a párnát az ágyról és amikor nem látta meg egyszerre a keresett tárgyat, egy pillanatra elbizonytalanodott. De aztán újult lendülettel kezdte keresni az ékszert és mire a többiek, élükön Lamarral és Theanival melléértek, már diadalmas mosollyal egyenesedett fel. Tenyerén ott pihent a gyűrű, amit az ágykeret mellett talált meg.
Theani arcából az összes vér kifutott és Jade keze után kapott.
- Add vissza! Nem loptam el, kaptam!
De Jade elrántotta a karját és Lamarhoz fordult.
- Most már te is látod, hogy igazam volt. Itt a bizonyíték, remélem, levonod a megfelelő következtetést.
- Nem igaz, hogy loptam, úgy kaptam, mielőtt visszajöttem volna ide! Nem veheted el!
- Ne akard nekem bemesélni, hogy a saját gyűrűjét adta neked egyetlen éjszaka után! Tudom, hogy rendszeresen viseli, mindig az ujján láttam!
Theani erre, ha lehet, még jobban elsápadt. A császár gyűrűje? Mit akart ez jelenteni? Miért adta neki Yorin az ékszert?
Lamar egyikükről a másikra nézett, de mielőtt döntésre jutott volna, kitárult a hatalmas ajtó és bevonultak rajta az őrök, hogy a fogadóterembe kísérjék őket.
- Rendben, ezzel most nem foglalkozok, de mindenképpen visszatérünk rá később. Ez komoly bűn, ha valóban igaz, de most nincs időm kideríteni, mi is történt valójában, de utánajárok, és akkor komoly következménye lesz. Most pedig induljatok, már várnak rátok. Petrian nagyúr nem szereti, ha megváratják. Addig ezt elteszem. - süllyesztette Lamar az ékszert sok zsebe egyikébe.

Theani megindult a többiek után, de nem jutott tovább pár lépésnél. A név hallatán az előtte lépkedő Jade olyan hirtelen állt meg, hogy alig tudott leállni, nehogy a hátának ütközzön. Amikor Jade hátrakapta a fejét, hogy az idős férfira nézzen, Theani legnagyobb döbbenetére olyan rémület sütött a szemeiből, hogy önkéntelenül is visszalépett egyet. De a fiú pillanatok alatt összeszedte a hidegvérét, nyugalmat erőltetett az arcára és újra megindult, amikor az egyik őr feléje lépett, hogy mozgásra bírja az összetorlódott sort.

A bálterem, ami most fogadócsarnokként funkcionált, a palota egy másik szárnyában volt, úgyhogy Theaninak bőven volt ideje, hogy azon tűnődjön, mi lehet Jade furcsa viselkedésének az alapja. Egyre inkább kezdett rájönni, hogy a fiú szerepet játszik és nem olyan hideg, mint azt szeretné mindenkivel elhitetni, de nem értette az okát.

A nyitott, boltívek határolta folyosón langyos szellő libbent végig, kellemesen enyhítve kissé a nyáresti forróságot, megborzongatva Theani izgalomtól és félelemtől felhevült testét. Karjait maga köré fonta, nem is annyira a hűvös levegő miatt, inkább a bőrét inkább felfedő, mint eltakaró ruházat okozta szégyenkezés miatt. Úgy érezte, hogy minden szempár őt figyeli, pedig tudta, hogy az őrök hozzászoktak a félmeztelen fiúk látványához, nem törődtek velük jobban, mint bármelyik másik csodaszép berendezési tárggyal, ami a császár kényelmét szolgálta.

A csoportot megállították egy hatalmas, díszesen faragott kapu előtt, ami nem lehetett más, csak a bálterem bejárata, gondolta Theani megremegve. Majd kitárultak az ajtószárnyak, megszólat a zene és a fiú ijedten jött rá, hogy rajta kívül mindenki tudja, mi fog történni, de senki sem vette a fáradtságot, hogy vele közölje.
Beléptek a terembe, ahol fáklyák és gyertyák ezrei ontották meleg fényüket a vendégekre, akik hatalmas, puha párnákon foglaltak helyet az egyik meghitt sarokban. Ahogy Theani végigpillantott a helyiségen, az első gondolata az volt, hogy kisebb, mint hitte. Valahogy egy hatalmas csarnoknak képzelte a helyet, ezzel szemben inkább tűnt egy nagy szobának, bár azért így is meglehetősen óriási volt az egyszerű halászfiú számára. A plafont embernél is vastagabb, aranyozott oszlopok tartották, és a gyertyák inkább csak azt a sarkot vonták be meleg fénnyel, ahol a vendégek foglaltak helyet, a terem másik vége félhomályba veszett.

Azonnal magára vonta a figyelmét egy öreg, nagydarab férfi, aki hátradőlve, pompás ruhákban terpeszkedett az egyik kényelmes párnán. Apró, vizenyős szeme kéjsóváran vizslatta a belépőket, mint aki keres valakit, gyűrűktől nehéz kövér ujjai izgatottan simítottak végig gyér szakállán. Amikor aztán felcsillanó szemmel nyitotta szólásra a száját és elővillantak sárgálló fogai, Theani megborzongva gondolt rá, hogy a férfi előtt álló vízipipa valószínűleg a leggyakoribb elfoglaltságai közé tartozott.
- Á, itt van az én kedvencem! Ma is táncolsz nekem, te kis vadóc? - vigyorgott a férfi egyenesen Jadéra.
Theani olyan közel állt a fiúhoz, hogy látta a karján végigfutó remegést, de Jade tökéletes udvariassággal térdelt le a férfi elé és homlokát alázatosan a süppedős szőnyeghez érintette. - Ha urunk engedi, készségesen teljesítem a kérésedet, Petrian nagyúr.
Theani most már értette, miért volt a pánik Jade szemében a vendég neve hallatán. Ő sem rajongott volna a gondolattól, hogy egy ilyen ember kegyeltje legyen, mint ez a férfi. Ismeretlenül is undorodott még a gondolattól is, hogy a kövér, zsíros ujjak megérintsék.
Próbált az oszlopok árnyékában maradni, kikerülni a fényből, hátha nem vesznek róla tudomást, miközben a többieket figyelte, amint a vendégek között teszik a dolgukat. Odakuporodtak a tizenöt férfi közé és teli kancsókból borral kínálták őket, míg mások nehéz süteményes tálcákat ajánlgattak nevetgélve azoknak, akik azt kérték.
Nem kellett azonban sokat tépelődnie rajta, hogy mit tegyen, mert az egyik őr odalépett hozzá és egyenesen a terem túlsó vége felé indult vele, az ellenszenves férfi irányába.
Legszívesebben elrohant volna a gondolattól, hogy amellé az ember mellé kell ülnie, akinek még a gondolatától is rosszul volt, de egy felcsendülő erőteljes hangra felkapta a fejét. Yorin!

Nem látta a császárt az egyik útjukban álló oszloptól, de így utólag rájött, ostobaság lett volna azt hinni, hogy a vendéglátó nincs a teremben. Szíve hevesebben vert az ismerős hang hallatán és ujjaival önkéntelenül is végigsimított a száján, ahol éppen csak tegnap este még az uralkodóét érezte.
- Ugyan már Jade, tudod, hogy Petrian szava ugyanúgy számít ebben a házban, mint amikor még az apám élt. Egy ilyen apróságban igazán nem nehéz a kedvében járni, ha már egyéb dolgokban nem tudunk megegyezni. - Theani még így is, hogy nem látta a beszélő arcát, kiérezte a hangjából, hogy a férfi csak tetteti az udvariasságot, pedig valójában a pokolba kívánja vendégét. Nem tudta elképzelni, hogy a másik ne érezze a szavakból feléje áramló hideget. - Nyugodtan törődj nagyra becsült nagybátyámmal ma este és teljesítsd minden kívánságát, ugyanúgy, mintha én parancsolnám őket.
Theani abban a pillanatban lépett ki kísérőjével az oszlop mögül és Yorin szeme azonnal megvillant, ahogy elismerően pillantott végig karcsú alakján.
- Ő lesz ma mellettem. Gyere, ülj ide hozzám.
Theani félénken lépett közelebb az uralkodóhoz, majd letérdelt és a homlokát ő is a szőnyeghez érintette, mint ahogyan a háremben tanították neki ez alatt a két hét alatt. Amikor felegyenesedett, hogy Yorinhoz menjen, Jade, akivel keresztezték egymás útját, alig hallhatóan odasziszegett neki.
- Még megbánod, hogy az én helyemet bitorlod!
Theani nem mert ránézni a másik fiúra, miközben az elhelyezkedett a földön az öreg lábai mellett, aki leplezetlen kéjvággyal a szemében nézett rá, inkább ő is a földre ereszkedett a császár mellett, ahogy Jadétól látta, de a férfi egyetlen mozdulattal az ölébe húzta és átölelte. - Máris hiányoztál - suttogta halkan a fülébe, amitől Theani elpirult. Próbált úgy helyezkedni, hogy az alig ruhadarab, ami a testét borította, eltakarja meztelenségét, de nem sok sikerrel.
Yorin nem zavartatta magát a körülöttük lévőktől és megcsókolta a fiút, miközben keze a mellkasán simított végig.
- Gyönyörű vagy így. - mosolygott rá a férfi, majd újra a szorosan a karjai közé zárta, félig elrejtve ezzel a többiek pillantásai elől, amiért Theani végtelenül hálás volt.

Petrian eközben le sem vette a szemét Jadéról, aki most egy boros kelyhet nyújtott át neki. Elkapta a fiú csuklóját, és nyálas csókot nyomott a finom ujjakra, amitől az összerázkódott. Az öreg rávigyorgott, majd elégedetten engedte el a kezét és újra hátradőlt. Tudta, hogy ennél többet nem igazán tehet a császár ágyasával, örülhet, hogy egyáltalán maga mellett tudhatja vágyai tárgyát, hiszen eddig csak messziről bámulhatta, unokaöccse nem engedte el maga mellől még soha. Nem izgatta különösebben a kölyök, akinek ezt a hirtelen jött engedményt köszönheti, csak az érdekelte, hogy Jade ott ül mellette, és ha ügyesen forgatja a dolgokat, még akár meg is szerezheti magának a fiút. Ott folytatta az előbb megkezdett társalgást, ahol az abba maradt, mintha meg sem zavarták volna őket.
- Drága öcsém, most is csak azt tudom mondani, hogy fiatal vagy te még ahhoz, hogy egyedül irányítsd az országot. Apád sem akarná, hogy olyat vállalj magadra, ami nem neked való. - simogatta pár szál szakállát álszenten az öreg. - Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lennél rá képes, egyszerűen csak arra céloztam, hogy a bölcs ember hallgat az idősebbek tanácsaira, és ha kell, tudja, mikor kell úgy cselekednie, hogy az az alattvalói érdekeit szolgálják.
- Már mondtam, hogy hálásan köszönöm a felajánlott segítséget, de megbirkózok egyedül is a feladattal. - közölte olyan hangon Yorin a nagybátyjával, amiből világosan sütött, hányszor játszódott le ugyanez a beszélgetés közöttük az apja halála óta. A férfi azóta próbálta először finoman, majd egyre erőszakosabb módszerekkel átvenni az irányítást felette és ezzel az egész ország felett, de Yorin nem hátrált meg egyetlen pillanatra sem. Most is egyenesen nézett az öreg szemébe, miközben ujjai Theani combját simogatták, mintha a fiú közelségéből merítene erőt a vitához.
Petrian nagy igyekezetében észre sem vette a császár másik oldalán ülő férfi rá irányított figyelmét.

Vale nagyúr lehajtott fejjel, hajának takarásából figyelte némán az előtte zajló eseményeket. Gyermekkoruk óta voltak barátok az uralkodóval, és amellett, hogy csapatainak vezére volt, személyes testőre is. Szenvedélyesen ellenezte a velük szemben ülő nagyravágyó rokon törekvéseit, és most, ahogy elnézte, hogy annak hurkás ujjai Jade nadrágjának selymével játszottak beszéd közben, gyűlölete olyan fokra hágott, hogy legszívesebben a kardját mártotta volna a kövér testbe. De bűntudattal a szívében kapta félre a tekintetét, mikor szeme egy pillanatra találkozott a fiúéval, amikor az a férfi mellől vetett rá egy óvatos, vágyódó pillantást.

Ha Jade nem pirul el zavartan, Theani talán észre sem vette volna a lezajlott közjátékot, így azonban döbbenten figyelte Yorin karjainak védelméből a két ember között pattogó szikrákat. Agya kezdte összerakni az eddigi eseményeket, és mire gondolatmenetének a végére ért, úgy gondolta, hogy talán egy kicsit jobban belát a másik fiú hideg maszkja mögé.