- Nem hiszem, hogy ez bármikor is gondot jelentene kettőnk között, amiről
beszélsz, bácsikám.
- Yorin, te még nagyon fiatal vagy, apád biztosan nem akarná ezt.
- Szerintem elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjak dönteni. Azelőtt sem volt probléma, miért pont most lenne? Nyugodj meg, az alattvalók sorsa jó kezekben van.
A császár próbálta leplezni ingerültségét, ahogy a hatalmas, ébenfából faragott íróasztal mögül figyelte az előtte fel-alá mászkáló férfit. Nagybátyja a tegnapi mulatság óta nem hagyott fel tervével, hogy végképp rábeszéli az uralkodót arra, hogy őt, mint tanácsadót vegye maga mellé, és ez most már lassanként kihozta a béketűréséből, bármennyire is próbált higgadtnak látszani. A végeredmény az lett, hogy hangos szóváltássá fajult a beszélgetés, amire már az ajtó előtt posztoló Vale nagyúr is belépett.
- Vale, kísérd vissza a nagybátyámat a lakosztályába, és szólj a szolgáknak, hogy holnap reggel kíséretével együtt távozni kíván.
- Micsoda? Mit képzelsz, te kis...
- Kövessen, kérem. - lépett közelebb Vale, akinek tekintélyt parancsoló termetétől és szemének éles pillantásától a sunyiképű alak behúzta a nyakát, és elhallgatott. - A császár parancsát, mint alattvalónak, teljesítenem kell.
A finoman kihangsúlyozott utalás, hogy egyenlőre még ő is az alattvalók közé tartozik, és így engedelmeskednie kell, az egekig emelték ...... dühét. Összeszorított fogakkal, villámló szemekkel vonult ki a helyiségből, még az ajtóból visszafordulva a mögötte álló férfihez, hogy közölje, nincs szüksége kíséretre ahhoz, hogy a saját lakosztályát megtalálja, és bevágta maga mögött az ajtószárnyat.
Yorin felsóhajtott, amikor Vale halovány mosollyal az ajkain visszafordult hozzá, és felhúzta szépen ívelt szemöldökét.
- Mire véljem ezt az arckifejezést, barátom?
- Szereztél magadnak egy ellenséget.
- Mondjuk inkább úgy, hogy semmivel sem kerültünk közelebb egymáshoz, mint eddig voltunk. - fintorodott el Yorin, hadserege parancsnokának halk nevetésére azonban felkapta a fejét. - Kinevetsz? Ezt nem tűrhetem. A fejeddel statuálok példát mindenkinek, aki nevetni merészel rajtam.
Vale nevetése mosollyá csitult és finoman meghajtotta a derekát.
- Állok elébe, fenség.
Yorin nem tudott tovább komoly maradni, visszanevetett jóbarátjára, de egy pillanat múlva fáradtan nyomkodta meg a halántékát. Parancsnoka némán lépett közelebb az ajtó mellől, és barátja vállára tette a kezét.
- Pihenj le, uram. Nagyon felőröl ez a huzavona. Talán meglátogathatnád a háremet újra, úgyis olyan sokáig voltál távol tőlük, és most úgy láttam, hogy újra megjött a kedved az ágyasaidhoz.
Yorin elmosolyodott a gondolatra, hogy újra a karjaiban tarthatja Theanit.
- Csak az egyikükhöz jött meg a kedvem, barátom, csak az egyikükhöz.
Vale nagyot nyelt és önkéntelenül is megfeszültek az ujjai a császár vállán. Hatalmas erőfeszítéssel kényszerítette magát, hogy ellazítsa a kezét, mielőtt az uralkodónak feltűnik a változás, és gyorsan maga mellé ejtette az öklét.
- Elküldessek Jadéért? - nem nézett fel az uralkodóra, a levegő szinte égette a tüdejét, miközben a szavakat mondta.
- Nem. Hozasd fel nekem Theanit. Őt akarom az ágyamba. És mondd meg, hogy látni akarom rajta a gyűrűmet, mert tegnap nem viselte, amikor a vendégeket szórakoztatták.
Vale szemének meglepett villanását eltakarta a haja, miközben meghajtotta magát parancsolója előtt, és sarkon fordulva kisietett a dolgozószobából, hogy utasítsa a hárem vezetőjét az ágyas felkészítésére. Csak akkor vette észre, hogy önkéntelenül is a tüdejében rekedt a levegő, amikor az ajtón kívül hatalmas sóhaj formájában szakadt fel a mellkasából.
- Yorin, te még nagyon fiatal vagy, apád biztosan nem akarná ezt.
- Szerintem elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjak dönteni. Azelőtt sem volt probléma, miért pont most lenne? Nyugodj meg, az alattvalók sorsa jó kezekben van.
A császár próbálta leplezni ingerültségét, ahogy a hatalmas, ébenfából faragott íróasztal mögül figyelte az előtte fel-alá mászkáló férfit. Nagybátyja a tegnapi mulatság óta nem hagyott fel tervével, hogy végképp rábeszéli az uralkodót arra, hogy őt, mint tanácsadót vegye maga mellé, és ez most már lassanként kihozta a béketűréséből, bármennyire is próbált higgadtnak látszani. A végeredmény az lett, hogy hangos szóváltássá fajult a beszélgetés, amire már az ajtó előtt posztoló Vale nagyúr is belépett.
- Vale, kísérd vissza a nagybátyámat a lakosztályába, és szólj a szolgáknak, hogy holnap reggel kíséretével együtt távozni kíván.
- Micsoda? Mit képzelsz, te kis...
- Kövessen, kérem. - lépett közelebb Vale, akinek tekintélyt parancsoló termetétől és szemének éles pillantásától a sunyiképű alak behúzta a nyakát, és elhallgatott. - A császár parancsát, mint alattvalónak, teljesítenem kell.
A finoman kihangsúlyozott utalás, hogy egyenlőre még ő is az alattvalók közé tartozik, és így engedelmeskednie kell, az egekig emelték ...... dühét. Összeszorított fogakkal, villámló szemekkel vonult ki a helyiségből, még az ajtóból visszafordulva a mögötte álló férfihez, hogy közölje, nincs szüksége kíséretre ahhoz, hogy a saját lakosztályát megtalálja, és bevágta maga mögött az ajtószárnyat.
Yorin felsóhajtott, amikor Vale halovány mosollyal az ajkain visszafordult hozzá, és felhúzta szépen ívelt szemöldökét.
- Mire véljem ezt az arckifejezést, barátom?
- Szereztél magadnak egy ellenséget.
- Mondjuk inkább úgy, hogy semmivel sem kerültünk közelebb egymáshoz, mint eddig voltunk. - fintorodott el Yorin, hadserege parancsnokának halk nevetésére azonban felkapta a fejét. - Kinevetsz? Ezt nem tűrhetem. A fejeddel statuálok példát mindenkinek, aki nevetni merészel rajtam.
Vale nevetése mosollyá csitult és finoman meghajtotta a derekát.
- Állok elébe, fenség.
Yorin nem tudott tovább komoly maradni, visszanevetett jóbarátjára, de egy pillanat múlva fáradtan nyomkodta meg a halántékát. Parancsnoka némán lépett közelebb az ajtó mellől, és barátja vállára tette a kezét.
- Pihenj le, uram. Nagyon felőröl ez a huzavona. Talán meglátogathatnád a háremet újra, úgyis olyan sokáig voltál távol tőlük, és most úgy láttam, hogy újra megjött a kedved az ágyasaidhoz.
Yorin elmosolyodott a gondolatra, hogy újra a karjaiban tarthatja Theanit.
- Csak az egyikükhöz jött meg a kedvem, barátom, csak az egyikükhöz.
Vale nagyot nyelt és önkéntelenül is megfeszültek az ujjai a császár vállán. Hatalmas erőfeszítéssel kényszerítette magát, hogy ellazítsa a kezét, mielőtt az uralkodónak feltűnik a változás, és gyorsan maga mellé ejtette az öklét.
- Elküldessek Jadéért? - nem nézett fel az uralkodóra, a levegő szinte égette a tüdejét, miközben a szavakat mondta.
- Nem. Hozasd fel nekem Theanit. Őt akarom az ágyamba. És mondd meg, hogy látni akarom rajta a gyűrűmet, mert tegnap nem viselte, amikor a vendégeket szórakoztatták.
Vale szemének meglepett villanását eltakarta a haja, miközben meghajtotta magát parancsolója előtt, és sarkon fordulva kisietett a dolgozószobából, hogy utasítsa a hárem vezetőjét az ágyas felkészítésére. Csak akkor vette észre, hogy önkéntelenül is a tüdejében rekedt a levegő, amikor az ajtón kívül hatalmas sóhaj formájában szakadt fel a mellkasából.
* * *
Lamar a hárem legnagyobb termének közepén állt karba tett kézzel, mellette
Jade, a téli fagyokat megszégyenítő hideg arckifejezéssel. Előttük, a padlót
borító szőnyegeken térdelt Theani lehajtott fejjel. Belefáradt már igazának
bizonygatásába, a többiek gúnyolódásának hallgatásába, hogy tolvaj, hogy
meglopta urukat, hogy ezért megbüntetik.
Jade önelégülten mosolygott le a fiúra, szemeiben elégedettség csillant, miközben Lamart hallgatta. Az öreg nem tudott mást tenni, el kell rendeznie ezt az ügyet egyszer s mindenkorra, mielőtt a császár mindenkit megbüntetne. Meg sem fordult a fejében, hogy az uralkodó valóban maga adhatta az ékszert a fiúnak, soha nem fordult elő még ilyen azóta, hogy ő itt van, márpedig az évek számát talán már maga sem tudta. Arra sem volt lehetősége, hogy megkérdezze urukat a gyűrűről. A háremben lakók nem barangolhattak szabadon a palota falai között, és nagyon valószínű volt, hogy a császár nem foglalkozna ilyen számára jelentéktelen üggyel. Lamar eddig is szabad kezet kapott, ha arról volt szó, hogy a hárem dolgait intézze, csak akkor volt szükség beavatkozásra, ha nagyon komoly esemény történt, de ilyen alig fordult elő az évek hosszú sora alatt, és még egyszer sem, amióta az ifjú trónörökös elfoglalta apja helyét.
Most azon töprengett, hogy milyen büntetést szabjon ki a földön térdeplő fiúra, olyat, ami a többieknek is példával szolgál, eléggé büntetés is, és mégsem sérti meg Theani bőrét, ahhoz túlságosan új fiú volt még. Ha véletlenül a császár újra magához hívatja, nem küldheti hozzá vesszőzéstől piros háttal.
Mielőtt azonban döntésre juthatott volna, felharsant a jelzés a bejárat mellől - látogató érkezik. A fiúk szétrebbentek, mindenki a hatalmas faragott kapu felé fordult érdeklődve, kíváncsian, hogy ki az, és mit kívánnak majd tőlük.
Theani felállt, és némán visszahúzódott a kis fülkébe, ahol az ágya volt, és megpróbált minél jelentéktelennek látszani. A lelkében ellentétes érzések küzdöttek egymással. Félelemmel vegyes izgalommal gondolt arra, hogy esetleg újra vissza kell térnie a császár hálószobájába, viszont amikor Yorinra gondolt, reszketés járta át az egész testét. Érezte, ahogy a borzongás átfut a karján, le a gerincén, hogy érdekes érzésben állapodjon meg az ágyékában. Nem tehetett róla, de az eddigi együtt töltött egyetlen éjszaka emléke is olyan vágyat ébresztett benne, hogy alig tudott másra gondolni.
A belépő azonban nem a császár volt, ahogyan számította, hanem a férfi, aki megvásárolta a rabszolga-kereskedőtől. Vale nagyúr, rémlett fel Theaniban a tegnap hallott név, amikor a számára félelmetes külsejű ember Yorin mellett ült hallgatagon a mulatságon. Akkor szólította ezen a néven a császár némaságba burkolózott testőrét. De eszébe jutott még valami. A pillantás, amit Jade vetett a férfira, miközben az ellenszenves vendéget szórakoztatta pár méterrel arrébb.
Theani nem tudta, hová tegye magában a dolgot. Akkor úgy gondolta, hogy kezdi megérteni a miérteket, mert annyira más volt az arrogáns fiú tekintete, ahányszor csak feléjük mert lesni, amikor úgy gondolta, hogy senki sem látja, hogy szinte nem is ismert rá. Ha nem látja a saját szemével az elkeseredettséget és a vágyat a másik lesütött tekintetében, akkor nem hiszi el, hogy az ugyanaz lehet, aki hidegen mosolygott rá még az imént, amikor a földön térdelt. Minél többet törte rajta a fejét, annál inkább nem értette a fiú viselkedését, mint ahogy azt sem, hogy miért ilyen ellenséges vele, amióta csak idehozták, pedig ő igazán nem szolgált rá, hogy így bánjon vele. Hiszen még csak nem is önszántából van itt, mint ahogy nagyon valószínű, hogy Jade sem. Arra már rájött a többiek beszélgetéséből, hogy addig, amíg ő meg nem érkezett, Jáde volt a császár kedvence, legtöbbször őt vitte az ágyába, és ezt a pozíciót a fiatal ágyas féltékenyen őrizte mindenkivel szemben. A furcsa csak az volt a dologban, hogy a mesék alapján, amiket hallott, Jáde eleinte nem volt ilyen. Kedves volt, segítőkész, és halk szavú. Hirtelen változott meg egy idő után, bár senki sem tudta, hogy miért. Akkoriban a császár nem sokat járt hozzájuk, apja halála után elfoglalták országának ügyes-bajos dolgai. Egy nap vendégek érkeztek, akik tiszteletüket tenni jöttek az új uralkodóhoz. A nemesúrnak megtetszett az ágyas, aki aznap éjjel szórakoztatta, és addig kérte a császárt, amíg az odaajándékozta neki másik négy fiúval együtt, mintegy jószándékát bizonyítandó. Az után a nap után Jadét mintha kicserélték volna. Megtett mindent, hogy az uralkodó iránta való lángolását életben tartsa, szinte nem is engedte a többi ágyas közelébe. Az eleinte csendes fiúból akaratos, hideg, számító fiatal férfi lett, legalábbis ránézésre. Theani egyre inkább úgy érezte, hogy a márvány külső alatt egészen más ember rejtőzik.
A belépő körül sem nézett, egyenesen átvágott a hatalmas, boltíves termen, pillantásával Lamart keresve, aki azonnal a fogadására sietett.
- Nagyúr... - hajolt meg alázatosan az idős férfi. - Miben lehetek a szolgálatodra?
- A császár ágyast szeretne maga mellé ma éjszakára újra.
Halk moraj hangzott fel a teremben, ahogy a fiúk szinte egyszerre emelték fel alázatosan lehajtott fejüket és összesúgtak Lamar háta mögött. Nem sűrűn fordult elő, hogy uruk egymás után két estén is kívánjon valakit a háremből.
- Válasszak valakit közülük, vagy van urunknak külön kívánsága?
- Nem kell választanod. Azt a fiút akarja, aki tegnapelőtt és tegnap is nála volt.
A döbbenet hangjai felerősödtek a teremben, és minden szem Jade felé fordult kíváncsian, hogy mit szól a hírhez, mintha csak róla lett volna szó. Ilyen még nem fordult elő azóta, amióta a császár őt vitte ágyba. A fiú azonban szemmel láthatóan nem mert Vale nagyúr jelenlétében lázadni, mozdulatlanul, továbbra is lehajtott fejjel térdelt ott, ahová a földre ereszkedett, amikor a férfi belépett a terembe.
Lamar újra mélyen meghajtotta magát.
- Értettem, nagyuram. Theani készen áll majd, mire érte jönnek.
Vale csak bólintott, és már megfordult volna, hogy távozzon, amikor még egy pillanatra visszanézett, mint akinek most jut eszébe valami.
- Ja igen, és mondd meg neki, öreg, hogy viselje a gyűrűt, amit kapott, ezt üzente Urunk. Nem azért ad ajándékot, hogy azt félrehajítsák.
Lamar ezt hallva felkapta a fejét.
- Azt mondod, hogy a császár ékszert ajándékozott a fiúnak?
- Igen. Talán nem hallasz már rendesen? Miért?
- Nem, semmi, semmi... Theani készen áll majd az estére, nagyuram, megnyugtathatod az uralkodót. - hajolt meg újra Lamar.
- Helyes. - Vale nézte egy pillanatig az előtte hajlongó embert, eljátszott a gondolattal, hogy számon kéri rajta, mit akart ezzel mondani, de aztán végül úgy döntött, nem tartozik rá, hogy mi folyik a hárem falain belül. Nem az ő dolga.
Kifelé menet érezte, hogy egy tekintet követi titokban minden lépését a lesütött pillák alól, szinte belebizsergett a bőre a majdnem tapintható érintésbe, ami egy pillanatra lelassította lépteit. Jade felemelkedett kissé a térdéről, amikor a férfi habozni látszott mellette, óvatosan kinyújtotta a kezét és ujjai hegyével megérintette a földig lógó nehéz köntös szélét. A parancsnok karján borzongás futott végig, mintha csak a tél hidege férkőzött volna egy pillanatra a terembe, de aztán újra meggyorsította lépteit és előreszegezett tekintettel kivonult az ágyasok lakóhelyéről.
Jade pár pillanatig lehajtott fejjel ült a helyén, lassan visszahúzta a kezét, majd felpattant, és egyetlen szó nélkül elsietett az ágyához. Nem nézett senkire, még Theanira sem, aki közben Lamar hívására előmerészkedett, csak végigfeküdt a díszes párnákon és lehunyta a szemét.
A többiek sem nagyon tudták, hogy mit mondjanak. Bebizonyosodott, méghozzá teljesen egyértelműen mindenki számára, hogy Theani nem hazudott az ékszerrel kapcsolatban. De ami ennél is világosabb volt - ő az új kiválasztott, Jade kegyvesztett lett. Mint mindenhol, ahol sok ember osztozik ugyanazokon a dolgokon, a legtöbben kárörvendően gondoltak a tényre, hogy aki eddig szinte uralkodott felettük, most lezuhant a saját maga által emelt trónról, és már most azt tervezgették, hogy mivel vágjanak vissza a hosszú ideje tűrt bosszúságokért. Theaniról, úgy tűnt, azonnal el is feledkezett mindenki. Nem lesz műsor, ami egy kis változatosságot vitt volna az egyébként unalmas és egyhangú életükbe, nem volt hát miért foglalkozni vele tovább. Lamar is csak tűnődve nézett utána, amikor a fiút a fürdőbe küldte a szolgákkal, hogy készülődjön, amíg ő öltözéket választ a számára. Tehát a fiú igazat mondott, bármennyire is hihetetlen, gondolta az öreg őr, miközben a szebbnél szebb kelmék között válogatott. Az egyszerű halászfiú, aki semmit sem tudott az illemről, etikettről, megfogta az uralkodót. Miközben gondolatai a páros körül forogtak, ujjai sebesen siklottak az öltözetek között, hogy kiválassza a megfelelőt Theani számára. Egyiket a másik után vetette el, amíg nem talált az elképzelésének megfelelőt, majd karján a nehéz, fekete selyemből készült, ezüst hímzéssel díszített bő nadrággal visszaindult a fürdőbe, ahol a fiú már a kövön állva tűrte, hogy testét illatos olajokkal kenjék be segítői. Haja megfésülve, de most mindenféle dísz nélkül omlott puhán a vállára.
Amikor Lamar belépett a helyiségbe, Theani felemelte tekintetét, amit eddig szigorúan csak a lábujjainak adományozott, és szemrehányón bámult az öregre. A férfi letette a kezében tartott ruházatot, és sóhajtott egyet. Theani elé állva meleg tenyerét a fiú vállaira tette, és mélyen a szemébe nézett.
- Fiam, nem fogok magyarázkodni, mert nincs rá szükség. Jobb, ha megtanulod, hogy itt az én szavam a parancs, és éppen ezért nincs is miért bocsánatot kérnem a viselkedésemért. Szerintem te is így cselekedtél volna a helyemben. Nem volt még rá példa, hogy a császár egyetlen este után megajándékozott volna valakit, sőt, az igazat megvallva Jadén kívül alig néhány fiú mondhatja el magáról, hogy bármit is kapott volna urunktól. És ezzel lezártnak tekintem ezt az ügyet és nem beszélünk róla többet. Most pedig öltözz, nemsokára itt lesznek érted az őrök.
Theanit nem igazán vigasztalták meg a szavak, már megtanulta azonban, hogy vitázni nem érdemes. Elfordította a fejét, de bólintott és gyorsan magára öltötte a nadrágot.
Igaz, hogy a kelme teljesen a csípőjére csúszott, mint eddig mindegyik, de legalább nem volt átlátszó és nem hagyta csupaszon a lábait, mint a többi, ami miatt hálás volt a sorsnak, hogy éppen ehhez a darabhoz vezette az öreg háremőr kezeit. Most ékszert sem kapott annyit, mint a mulatság estéjén. Két színezüst, bonyolult, a hímzéshez hasonlatos mintájú karperec, és két ugyanolyan lelógó fülbevaló, ami fekete, csillogó hajának takarásából kibukkant néha, amikor megmozdította a fejét.
Az utolsó simításokat végezték még éppen a külsején, amikor a gongszó jelezte, megjöttek érte az őrök, hogy az uralkodó ágyába kísérjék.
Megtették ugyanazt az utat, amit egyszer már korábban is, és még mielőtt igazán észbe kaphatott volna, máris a lakosztály bejárata előtt álltak. Theani nyelt egy nagyot, és belépett a félhomályba.
Yorin az ágy mellett állt, és éppen italt töltött magának, amikor a fiú belépett. Visszafordult, hogy kellően megcsodálhassa a karcsú alakot, aki a szemét lesütve állt az ajtóban.
- Gyere beljebb, Theani. Már vártalak.
A fiú némán beljebb lépett, de nem emelte fel a tekintetét a süppedős szőnyegről. Csak akkor szólalt meg, amikor már szinte az ágy mellett állt.
- Hívattál, uram. Hogyan szolgálhatlak ma éjjel?
Yorin a pohárral a kezében odasétált ágyasához, és megállt előtte. A szájához emelte a poharat és belekortyolt az aranyló folyadékba, miközben nézte a fiút, aki lassan elpirult a fürkésző tekintet súlya alatt. A császár halkan felnevetett.
- Nem csalt hát meg az emlékezetem. Még most is pont olyan gyönyörű vagy, ahogy tegnap és azelőtt láttalak.
Közelebb lépett a fiúhoz, szabad karját Theani derekára fonta, magához húzta, és mélyen megcsókolta.
Theaninak szédült a feje az érzések tömegétől, ami elöntötte. Yorin ajkain ott volt még az alkohol kesernyésen kellemes íze, de nem sokáig tudott arra figyelni, mert az uralkodó letette a poharat a kezéből, és ujjai kutatásra indultak a fiú testén. Halk sóhaj szakadt fel Theaniból, amikor a császár végigsimított a mellkasán, apró csókokkal borítva el kulcscsontját közben. Remegő lábainak nem kellett sokáig küzdeniük a súlyával, mert Yorin ölbe vette és végigfektette az ágyon, saját testével takarva be a reszkető fiút.
Jade önelégülten mosolygott le a fiúra, szemeiben elégedettség csillant, miközben Lamart hallgatta. Az öreg nem tudott mást tenni, el kell rendeznie ezt az ügyet egyszer s mindenkorra, mielőtt a császár mindenkit megbüntetne. Meg sem fordult a fejében, hogy az uralkodó valóban maga adhatta az ékszert a fiúnak, soha nem fordult elő még ilyen azóta, hogy ő itt van, márpedig az évek számát talán már maga sem tudta. Arra sem volt lehetősége, hogy megkérdezze urukat a gyűrűről. A háremben lakók nem barangolhattak szabadon a palota falai között, és nagyon valószínű volt, hogy a császár nem foglalkozna ilyen számára jelentéktelen üggyel. Lamar eddig is szabad kezet kapott, ha arról volt szó, hogy a hárem dolgait intézze, csak akkor volt szükség beavatkozásra, ha nagyon komoly esemény történt, de ilyen alig fordult elő az évek hosszú sora alatt, és még egyszer sem, amióta az ifjú trónörökös elfoglalta apja helyét.
Most azon töprengett, hogy milyen büntetést szabjon ki a földön térdeplő fiúra, olyat, ami a többieknek is példával szolgál, eléggé büntetés is, és mégsem sérti meg Theani bőrét, ahhoz túlságosan új fiú volt még. Ha véletlenül a császár újra magához hívatja, nem küldheti hozzá vesszőzéstől piros háttal.
Mielőtt azonban döntésre juthatott volna, felharsant a jelzés a bejárat mellől - látogató érkezik. A fiúk szétrebbentek, mindenki a hatalmas faragott kapu felé fordult érdeklődve, kíváncsian, hogy ki az, és mit kívánnak majd tőlük.
Theani felállt, és némán visszahúzódott a kis fülkébe, ahol az ágya volt, és megpróbált minél jelentéktelennek látszani. A lelkében ellentétes érzések küzdöttek egymással. Félelemmel vegyes izgalommal gondolt arra, hogy esetleg újra vissza kell térnie a császár hálószobájába, viszont amikor Yorinra gondolt, reszketés járta át az egész testét. Érezte, ahogy a borzongás átfut a karján, le a gerincén, hogy érdekes érzésben állapodjon meg az ágyékában. Nem tehetett róla, de az eddigi együtt töltött egyetlen éjszaka emléke is olyan vágyat ébresztett benne, hogy alig tudott másra gondolni.
A belépő azonban nem a császár volt, ahogyan számította, hanem a férfi, aki megvásárolta a rabszolga-kereskedőtől. Vale nagyúr, rémlett fel Theaniban a tegnap hallott név, amikor a számára félelmetes külsejű ember Yorin mellett ült hallgatagon a mulatságon. Akkor szólította ezen a néven a császár némaságba burkolózott testőrét. De eszébe jutott még valami. A pillantás, amit Jade vetett a férfira, miközben az ellenszenves vendéget szórakoztatta pár méterrel arrébb.
Theani nem tudta, hová tegye magában a dolgot. Akkor úgy gondolta, hogy kezdi megérteni a miérteket, mert annyira más volt az arrogáns fiú tekintete, ahányszor csak feléjük mert lesni, amikor úgy gondolta, hogy senki sem látja, hogy szinte nem is ismert rá. Ha nem látja a saját szemével az elkeseredettséget és a vágyat a másik lesütött tekintetében, akkor nem hiszi el, hogy az ugyanaz lehet, aki hidegen mosolygott rá még az imént, amikor a földön térdelt. Minél többet törte rajta a fejét, annál inkább nem értette a fiú viselkedését, mint ahogy azt sem, hogy miért ilyen ellenséges vele, amióta csak idehozták, pedig ő igazán nem szolgált rá, hogy így bánjon vele. Hiszen még csak nem is önszántából van itt, mint ahogy nagyon valószínű, hogy Jade sem. Arra már rájött a többiek beszélgetéséből, hogy addig, amíg ő meg nem érkezett, Jáde volt a császár kedvence, legtöbbször őt vitte az ágyába, és ezt a pozíciót a fiatal ágyas féltékenyen őrizte mindenkivel szemben. A furcsa csak az volt a dologban, hogy a mesék alapján, amiket hallott, Jáde eleinte nem volt ilyen. Kedves volt, segítőkész, és halk szavú. Hirtelen változott meg egy idő után, bár senki sem tudta, hogy miért. Akkoriban a császár nem sokat járt hozzájuk, apja halála után elfoglalták országának ügyes-bajos dolgai. Egy nap vendégek érkeztek, akik tiszteletüket tenni jöttek az új uralkodóhoz. A nemesúrnak megtetszett az ágyas, aki aznap éjjel szórakoztatta, és addig kérte a császárt, amíg az odaajándékozta neki másik négy fiúval együtt, mintegy jószándékát bizonyítandó. Az után a nap után Jadét mintha kicserélték volna. Megtett mindent, hogy az uralkodó iránta való lángolását életben tartsa, szinte nem is engedte a többi ágyas közelébe. Az eleinte csendes fiúból akaratos, hideg, számító fiatal férfi lett, legalábbis ránézésre. Theani egyre inkább úgy érezte, hogy a márvány külső alatt egészen más ember rejtőzik.
A belépő körül sem nézett, egyenesen átvágott a hatalmas, boltíves termen, pillantásával Lamart keresve, aki azonnal a fogadására sietett.
- Nagyúr... - hajolt meg alázatosan az idős férfi. - Miben lehetek a szolgálatodra?
- A császár ágyast szeretne maga mellé ma éjszakára újra.
Halk moraj hangzott fel a teremben, ahogy a fiúk szinte egyszerre emelték fel alázatosan lehajtott fejüket és összesúgtak Lamar háta mögött. Nem sűrűn fordult elő, hogy uruk egymás után két estén is kívánjon valakit a háremből.
- Válasszak valakit közülük, vagy van urunknak külön kívánsága?
- Nem kell választanod. Azt a fiút akarja, aki tegnapelőtt és tegnap is nála volt.
A döbbenet hangjai felerősödtek a teremben, és minden szem Jade felé fordult kíváncsian, hogy mit szól a hírhez, mintha csak róla lett volna szó. Ilyen még nem fordult elő azóta, amióta a császár őt vitte ágyba. A fiú azonban szemmel láthatóan nem mert Vale nagyúr jelenlétében lázadni, mozdulatlanul, továbbra is lehajtott fejjel térdelt ott, ahová a földre ereszkedett, amikor a férfi belépett a terembe.
Lamar újra mélyen meghajtotta magát.
- Értettem, nagyuram. Theani készen áll majd, mire érte jönnek.
Vale csak bólintott, és már megfordult volna, hogy távozzon, amikor még egy pillanatra visszanézett, mint akinek most jut eszébe valami.
- Ja igen, és mondd meg neki, öreg, hogy viselje a gyűrűt, amit kapott, ezt üzente Urunk. Nem azért ad ajándékot, hogy azt félrehajítsák.
Lamar ezt hallva felkapta a fejét.
- Azt mondod, hogy a császár ékszert ajándékozott a fiúnak?
- Igen. Talán nem hallasz már rendesen? Miért?
- Nem, semmi, semmi... Theani készen áll majd az estére, nagyuram, megnyugtathatod az uralkodót. - hajolt meg újra Lamar.
- Helyes. - Vale nézte egy pillanatig az előtte hajlongó embert, eljátszott a gondolattal, hogy számon kéri rajta, mit akart ezzel mondani, de aztán végül úgy döntött, nem tartozik rá, hogy mi folyik a hárem falain belül. Nem az ő dolga.
Kifelé menet érezte, hogy egy tekintet követi titokban minden lépését a lesütött pillák alól, szinte belebizsergett a bőre a majdnem tapintható érintésbe, ami egy pillanatra lelassította lépteit. Jade felemelkedett kissé a térdéről, amikor a férfi habozni látszott mellette, óvatosan kinyújtotta a kezét és ujjai hegyével megérintette a földig lógó nehéz köntös szélét. A parancsnok karján borzongás futott végig, mintha csak a tél hidege férkőzött volna egy pillanatra a terembe, de aztán újra meggyorsította lépteit és előreszegezett tekintettel kivonult az ágyasok lakóhelyéről.
Jade pár pillanatig lehajtott fejjel ült a helyén, lassan visszahúzta a kezét, majd felpattant, és egyetlen szó nélkül elsietett az ágyához. Nem nézett senkire, még Theanira sem, aki közben Lamar hívására előmerészkedett, csak végigfeküdt a díszes párnákon és lehunyta a szemét.
A többiek sem nagyon tudták, hogy mit mondjanak. Bebizonyosodott, méghozzá teljesen egyértelműen mindenki számára, hogy Theani nem hazudott az ékszerrel kapcsolatban. De ami ennél is világosabb volt - ő az új kiválasztott, Jade kegyvesztett lett. Mint mindenhol, ahol sok ember osztozik ugyanazokon a dolgokon, a legtöbben kárörvendően gondoltak a tényre, hogy aki eddig szinte uralkodott felettük, most lezuhant a saját maga által emelt trónról, és már most azt tervezgették, hogy mivel vágjanak vissza a hosszú ideje tűrt bosszúságokért. Theaniról, úgy tűnt, azonnal el is feledkezett mindenki. Nem lesz műsor, ami egy kis változatosságot vitt volna az egyébként unalmas és egyhangú életükbe, nem volt hát miért foglalkozni vele tovább. Lamar is csak tűnődve nézett utána, amikor a fiút a fürdőbe küldte a szolgákkal, hogy készülődjön, amíg ő öltözéket választ a számára. Tehát a fiú igazat mondott, bármennyire is hihetetlen, gondolta az öreg őr, miközben a szebbnél szebb kelmék között válogatott. Az egyszerű halászfiú, aki semmit sem tudott az illemről, etikettről, megfogta az uralkodót. Miközben gondolatai a páros körül forogtak, ujjai sebesen siklottak az öltözetek között, hogy kiválassza a megfelelőt Theani számára. Egyiket a másik után vetette el, amíg nem talált az elképzelésének megfelelőt, majd karján a nehéz, fekete selyemből készült, ezüst hímzéssel díszített bő nadrággal visszaindult a fürdőbe, ahol a fiú már a kövön állva tűrte, hogy testét illatos olajokkal kenjék be segítői. Haja megfésülve, de most mindenféle dísz nélkül omlott puhán a vállára.
Amikor Lamar belépett a helyiségbe, Theani felemelte tekintetét, amit eddig szigorúan csak a lábujjainak adományozott, és szemrehányón bámult az öregre. A férfi letette a kezében tartott ruházatot, és sóhajtott egyet. Theani elé állva meleg tenyerét a fiú vállaira tette, és mélyen a szemébe nézett.
- Fiam, nem fogok magyarázkodni, mert nincs rá szükség. Jobb, ha megtanulod, hogy itt az én szavam a parancs, és éppen ezért nincs is miért bocsánatot kérnem a viselkedésemért. Szerintem te is így cselekedtél volna a helyemben. Nem volt még rá példa, hogy a császár egyetlen este után megajándékozott volna valakit, sőt, az igazat megvallva Jadén kívül alig néhány fiú mondhatja el magáról, hogy bármit is kapott volna urunktól. És ezzel lezártnak tekintem ezt az ügyet és nem beszélünk róla többet. Most pedig öltözz, nemsokára itt lesznek érted az őrök.
Theanit nem igazán vigasztalták meg a szavak, már megtanulta azonban, hogy vitázni nem érdemes. Elfordította a fejét, de bólintott és gyorsan magára öltötte a nadrágot.
Igaz, hogy a kelme teljesen a csípőjére csúszott, mint eddig mindegyik, de legalább nem volt átlátszó és nem hagyta csupaszon a lábait, mint a többi, ami miatt hálás volt a sorsnak, hogy éppen ehhez a darabhoz vezette az öreg háremőr kezeit. Most ékszert sem kapott annyit, mint a mulatság estéjén. Két színezüst, bonyolult, a hímzéshez hasonlatos mintájú karperec, és két ugyanolyan lelógó fülbevaló, ami fekete, csillogó hajának takarásából kibukkant néha, amikor megmozdította a fejét.
Az utolsó simításokat végezték még éppen a külsején, amikor a gongszó jelezte, megjöttek érte az őrök, hogy az uralkodó ágyába kísérjék.
Megtették ugyanazt az utat, amit egyszer már korábban is, és még mielőtt igazán észbe kaphatott volna, máris a lakosztály bejárata előtt álltak. Theani nyelt egy nagyot, és belépett a félhomályba.
Yorin az ágy mellett állt, és éppen italt töltött magának, amikor a fiú belépett. Visszafordult, hogy kellően megcsodálhassa a karcsú alakot, aki a szemét lesütve állt az ajtóban.
- Gyere beljebb, Theani. Már vártalak.
A fiú némán beljebb lépett, de nem emelte fel a tekintetét a süppedős szőnyegről. Csak akkor szólalt meg, amikor már szinte az ágy mellett állt.
- Hívattál, uram. Hogyan szolgálhatlak ma éjjel?
Yorin a pohárral a kezében odasétált ágyasához, és megállt előtte. A szájához emelte a poharat és belekortyolt az aranyló folyadékba, miközben nézte a fiút, aki lassan elpirult a fürkésző tekintet súlya alatt. A császár halkan felnevetett.
- Nem csalt hát meg az emlékezetem. Még most is pont olyan gyönyörű vagy, ahogy tegnap és azelőtt láttalak.
Közelebb lépett a fiúhoz, szabad karját Theani derekára fonta, magához húzta, és mélyen megcsókolta.
Theaninak szédült a feje az érzések tömegétől, ami elöntötte. Yorin ajkain ott volt még az alkohol kesernyésen kellemes íze, de nem sokáig tudott arra figyelni, mert az uralkodó letette a poharat a kezéből, és ujjai kutatásra indultak a fiú testén. Halk sóhaj szakadt fel Theaniból, amikor a császár végigsimított a mellkasán, apró csókokkal borítva el kulcscsontját közben. Remegő lábainak nem kellett sokáig küzdeniük a súlyával, mert Yorin ölbe vette és végigfektette az ágyon, saját testével takarva be a reszkető fiút.
* * *
Vale hiába feküdt el az ágyán, nem tudott igazán aludni. A császár ugyan elküldte, mondván, hogy nem lesz szüksége már rá, de mégsem hagyta nyugodni egy rossz érzés. Most már bánta, hogy nem a saját szobájába ment, miután elbocsájtották, hanem a katonai szállásra, hiszen ott sokkal közelebb lett volna az uralkodóhoz. Nem is vetkőzött le, ruhában volt még most is, úgyhogy amikor hirtelen felriadt a zavaros félálomból, amibe két óra forgolódás után kényszerült, nem tudta megmondani, mi az, ami megzavarta nyugalmát. Felült az ágyban, hallgatózott, de semmit sem hallott. Aztán rájött, hogy talán pont a hangok hiánya volt az, ami felébresztette. A hatalmas palotában, szolgaseregtől, és rengeteg embertől körülvéve, soha nem volt igazán néma csend.
Felállt, és kifelé indult, hogy a biztonság kedvéért körülnézzen odakint, de az ajtóban megállt, habozott egy ideig, majd biztos, ami biztos alapon visszalépett a szobájába, magához vette a kardját, és úgy indult el a folyosókon.
Hátborzongató volt a csend, ami fogadta, bármerre is járt. Nem látott ugyan semmit, ami okot adhatott volna az aggodalomra, bár az elmúlt napok fényében nem volt teljesen nyugodt sem. Észre sem vette, hogy zaklatott gondolatai lépteit automatikusan a hárem irányába vezették. Elgondolkodva kanyarodott be a következő sarkon, azon tűnődve, hogy mi lehet, ami ennyire némaságra kényszerítette a palotát, amikor érzékei újra riadót fújtak, és már nem gondolkodott, hanem óvatosan, a fal mellett haladva közeledett a folyosó újabb elágazása felé, mert halk puffanások, furcsa hangok, és közbe-közbe mintha kiabálás jutott volna el a füléhez az eddigi csend helyett. Amikor aztán az első katonát meglátta a földön, mellkasában nyílvesszőkkel, már kétsége sem maradhatott, hogy mi történt. Az öreg kéjenc megpróbálja erőszakkal megszerezni azt, amit áskálódással, mézes-mázos beszéddel nem tudott elérni, gondolta a fogát összeszorítva. Sietett, amennyire csak az elővigyázatosság engedte, de ahogy szaporodtak a halottak, annál inkább nem értette a dolgot. Úgy tűnt, mintha a hárem felé nagyobb lett volna az ellenállás, de ez képtelenség. Mit akarhatnának a háremben, valószínűleg csak a képzelete játszik vele. A következő sarkon, miután kilesett a fal védelméből, nehogy meglepetés érje, balra fordult, a császár lakosztálya felé. Az egyenes folyosón nem tudták volna úgy megtámadni, hogy ne vegye észre őket, futásnak eredt hát, hogy mielőbb ura segítségére siethessen, ha az bajban lenne, de amikor elhaladt az egyik elesett őr mellett, feltűnt neki, hogy az még lélegzik. Megkockáztatta az időveszteséget, bár minden érzéke és kötelességtudata azt üvöltötte, hogy siessen a császárhoz, lehajolt a katonához, hátha megtudja, mi történik.
A férfi résnyire nyitotta vérben úszó száját, amikor megismerte parancsnokát és megpróbálta kipréselni magából a hangokat. Vale egészen közel hajolt, hogy hallja, amit a másik motyog. - Petrian... katonái...
Vale bólintott.
- Gondoltam. Sokan vannak?
- ... nem tudom... akik minket... támadtak... ötvenen...
- Jól van. Ne beszélj többet, őrizd meg az erőd. Küldök ide valakit.
Fel akart egyenesedni, de a katona elkapta a csuklóját.
-...a trónterembe és ... oda is... mentek... oda is...
- Hová?
- ... hárem... betörtek a... hárembe... nem tudom... miért...
Jade! Vale döbbenten állt a folyosó közepén, lelkében komoly harcot vívott két teljesen ellentétes érzelem. Nem tudta, merre induljon. A kötelesség a császár lakosztálya felé vitte volna, de szíve az ellenkező irányba, a hárem folyosójára. Rájött, hogy csak az időt vesztegeti azzal, hogy itt áll, hangosan elkáromkodta magát, és rohanni kezdett az ágyasok lakhelye felé. Végülis az uralkodót jól őrzik és messze is van innét, a palota belsejében. Odáig még nem juthattak el.
A látvány, ami ott fogadta, úgy mellbe vágta, hogy egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett.
Mindenfelé holttestek hevertek, közvetlenül a lába előtt a férfi feküdt üveges tekintettel, aki ellátta a hárembeli feladatokat. Lamar, rémlett fel emlékeiből az idős ember neve, de most nem ért rá foglalkozni a sajnálattal. Gyorsan végigtekintett a helyiségen, és furamód, a helyzet ellenére egy pillanatra megkönnyebbült, amikor az öreggel együtt csak tizenkét halottat számolt, és akit kutatott a tekintete, az nem volt köztük. Az új fiú a császár hálótermében van, de akkor hol van...
- Jade!
Kiáltására hangos kiabálás, csörömpölés volt a válasz a belső helyiségekből. Vale óvatosan indult meg előre, hiszen ismeretlen volt neki a terep. Soha nem járt még a hárem hátsó helyiségeiben, csak a fogadóteremben. Oda csak az uralkodó léphetett be.
Nem is kellett sokáig keresgélnie, mert pár pillanattal később a következő szoba bejáratában feltűnt két katona, akik a teljes erejéből küzdő Jadét rángatták a csuklójánál fogva. Véres volt a karja, de onnét, ahol állt, Vale nem tudta megállapítani, hogy a sajátja, vagy a másik férfié.
Egyikük arcán ugyanis mély, friss seb húzódott, nem kétséges, hogy a fiú nem adta könnyen a magát. Mint ahogy most is megtett mindent, hogy meneküljön fogvatartói szorításából, elkeseredetten próbálta kiszabadítani a kezeit, de a katonák sokkal erősebbek voltak nála.
Annyira lefoglalta őket a küzdelem, hogy észre sem vették, hogy már nincsenek egyedül, de mire észbe kaptak volna, Vale máris dühödt üvöltéssel a nyakukon volt és mindkét harcos holtan terült el a földön.
A parancsnok odalépett a döbbenettől szólni sem tudó háremfiúhoz és felemelte a karját, mintha meg akarná érinteni, de aztán újra leejtette a kezeit maga mellé, mint aki az utolsó pillanatban meggondolta magát.
- Jól vagy?
Jade csak bólintott, de egy szempillantással később már a kezét a szájára szorítva, hatalmasra tágult szemmel bámulta a mészárlást, amit a katonák végeztek.
- Gyere, menjünk. Nem maradhatsz itt.
A fiú azonban nem mozdult, úgyhogy Vale kézen fogta, és amilyen gyorsan csak tudta, kivezette a teremből. Jade ujjai olyan erővel kulcsolódtak az övére, mintha soha többé nem akarnák elengedni, és Vale elszoruló szívvel gondolt rá, hogy nem is szeretné, hogy elengedje. De a fiú tiltott gyümölcs volt, az uralkodó tulajdona. Megpróbálta hát megkeményíteni a lelkét a tenyerében reszkető, az övénél sokkal kisebb kéz melegével szemben. Nem csalhatja meg a legjobb barátját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése