Védőőrizet 4.fejezet

 - Ez... micsoda? - nézett rám úgy, mint én tettem drága tanáromra a matek szóbelimen.

- Bevásárló lista - magyaráztam két ásítás között az ajtóban épp elmenéshez készülődő, ma is, mint mindig, antiszivárvány kórságban szenvedő pasasnak. Korán van még nekem. De amint látom, neki is, mert szintekkel süllyedt a szemöldöke és ez már nem egészséges.

- Ezt komolyan gondolod? - nézett rám visszaadva a papíromat, amit tegnap este nehéz agymunkával követtem el.

- Á, nem. Poén. Minek nekem zöldség vagy gyümölcsök. A tészta meg aztán tényleg luxuscikk. 

- Kölyök, ha azt vetted a fejedbe, hogy majd én főzök neked, akkor csúnyán fel fogod horzsolni a babapofikád a hasra vágódásnál. Apa nem konyhatündér. 

- Na ne! Tényleg? Ne már! Hát ha nem mondja, soha nem jövök rá.

- Ha naiv fejecskével azt hitted, azért vásároltam tele a hűtőt villámmenükkel, hogy ennyivel is kevesebb méreg jusson drága társadalmunknak, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem ez a helyzet. 

- Helyettük inkább engem akar ölni vele. Hát nem. Ételt akarok! Normálisat! Zöldségből is a frisset kedvelem és húsból is azt a fajtát csípem, ami állatból készült és nem stabilizátorból és aromákból! És nem csak a frigója belseje nem tetszik! Tusfürdőt is akarok, olyat, ami nem maga-illatú! És saját fogkrémet! Nem kell ilyen algaizés paszta, mert rossz az íze...

- A tapétával meg vagy elégedve, vagy szeretnéd, ha a hétvégén átcsomagolnám neked a lakást? 

- Most, hogy így mondja, ezektől a falaktól ver a víz.

- Na jó, kölyök. Egy valamit biztos hozok neked. Ragtapaszt a szádra, bár lehetséges, hogy ekkorát sehol nem árulnak. És ha már úgyis készíttetnem kell a kereplődre valót, akkor csináltatok egy új agyat is a fejedbe, rendben?

- Tudja mit? Jó lenne, ha normális hangszínt ütne meg velem szemben, mert...

- Ne sipákolj, édes lányom, ’mert’ betömöm a szádat, jobb híján erre a bal öklömet fogom használni. Ehhez a hanghoz nekem még korán van. Talán a denevérek előszeretettel hallgatják ezt a számukra biztos élvezetes trillázást, de én emberi frekvencián szoktam venni a hanghullámokat. A dobhártyám könyörög érte, hogy kössek csomót a hangszálaidra. Erősen érzem, hogy tán megszívlelendő a rimánkodása.

Megpróbáltam megölni a szemeimmel, de ez vigyorogni kezdett, mint a vadalma.

- Jól van - borzolta szét a hajam. - Lásd, apa hogy szeret. Délután előbb jövök és elmegyünk bevásárló körútra.

- Együtt? - néztem rá fintorogva.

- Bizony. Csapunk egy apa-lánya napot. Majd meglátod, milyen jó lesz. Csupa öröm és kacagás.

- Hogy-hogy, hát mégse jön?

- Szokj hozzá, kölyök, hogy csak akkor teszed ki a lábad ebből a lakásból, ha apuci fogja a kezed. Világos? 

- Ja. Bár remélem, ezt most csak képletesen érti.

- Pápá, kincsem.

- Ugye?!

- Szia!

Az orromra vágta az ajtót és magamra hagyott a kétellyel, hogy egész délután azon rághassam az agyam, hogy komolyan gondolta-e. Hát felejtse el. Én ugyan meg nem fogom azt a lapát kezét. Persze, hogy ha majd nem tetszik neki valami, amit csinálok, akkor jól megszorongathasson!

A nyomasztó gondolattól vezérelve - vagy tán mert éjjel megtaláltam a pornóadót a kábeltévén - úgy gondoltam, hogy kicsit visszakúszok a vackomba. Emlékeim szerint a takaró alatt fincsi meleg volt.

Kicsit... elbóbiskoltam. De amikor kinyitottam a szemem, bizton éreztem, hogy még a rémálmaim országútját járom, mert hogy ez, ami most történik, nem valós, az hótziher! 

Az a szadista állat, múltból itt ragadt fazon - jelen pillanatban édesapám, az ágyam felett állt. Kezében fehér ajándékszatyrot lengetett, majd értetlen pislogásom közepette lerántotta rólam a takaróm, a szoba másik végébe hajította és rám szórt egy adag... ruhát?! 

- A felmenői között volt pokróc? Mert legalább annyira gyengéd, azt ugye tudja, igaz? És ezek meg... mi a szar? - vettem a kezembe az első ránézésre babaruhának tűnő kollekciót. 

- Haya-chan, apa szeme fénye, fogd szépen az alsónacid, rázogasd le magadról és villámos gyorsasággal legyél menetkész, mert nem azért toltam át a napom, hogy most még két óráig a csipás szemeidet bámuljam. Hajnalban épp azon prüszköltél, hogy a te érzékeny popsidnak még az általam vásárolt vécépapír minősége sem megfelelő. Úgyhogy ha már vagyok olyan szíves és elviszlek, hogy megkaphasd, amiért cirkuszoltál, akkor te meg cserébe légy jó kislány és ne hátráltasd apát még jobban, hiszen mint a mellékelt ábra mutatja, a lelkét is kiteszi érted. 

Ennek a fazonnak annyira tenyérbemászó képe van, hogy megnézném azt az illetőt, akit két percre összezárnak vele és utána nem akarja áttenni az orrát a tarkójára.

- Tessék? - próbáltam álomhomályos szemekkel ráfókuszálni és volt olyan szíves, hogy leegyszerűsítette nekem a tízperces monológot.

- Öltözz, kölyök. Vásárolni megyünk.

- Ezt elfelejtheti! Hallja?! Vissza az egész! Inkább szopogatok jégkockát és mosok fogat azzal a büdös tengeri izével, de én ebben a cuccban ki nem megyek innen! - kiabáltam az ajtó mögül. Hallottam, ahogy a lábával kopog a folyosó kövén.

- Megint eljátsszuk? Számoljak neked, édes lányom?

- Nem akarok!

- Na jó, nekem erre nincs időm.

Durván nyúlt a rejtekemre, ami más néven a bejárati ajtó mögött leledzett, csuklómra szorított és a szó szoros értelmében kivonszolt a lakásból. Végighúzott maga után lépcsőn, kocsiba perdített.

A fene egye meg! Kéklő kis kötött kardigánban pompázok, ami alá fehér pólókát kaptam, Sweet Candy felirattal. Van rajta egy ótvaros nyúl valami nyalókával. Rám adott egy fodros aljú farmerszoknyát is, és én még ilyen állapotomban is némán imádom pár percig ezt a kocsit. Ez a pasas egyetlen jó tulajdonsága, asszem. A kocsija. Meg hogy úgy vezet, mint egy vadállat. Megfontolt vadállat.

- Pocsék ízlése van - húztam a szám, miközben ujjaimmal tekergettem a kardigánomat díszítő, azzal tökéletesen harmonizáló babakék gombokat, amik, ha jól veszem ki, szívecskéket formáznak. Hát ez díjnyertes.

- Az az igazság, kölyök, hogy kapálózhatsz a dolog ellen, ettől még olyan vagy, mint ők ott.

Fejével egy zebránál vihorászó kis trióra bökött. Három kamaszlány téblábolt egy kupacban, kezüket a szájuk elé fogva pukkadoztak. Az sms olvasgatástól meggárgyulva baromira nem vették észre, hogy már zöld a lámpa, mert lekötötte őket a hihiri meg a hehere.

- Kikérem magamnak! Adhat rám Barbie-ruhát, de attól én még férfi vagyok! Van egy lánynak ilyen lába?! - dobtam az ölébe a sonkám és vártam, hogy ledöbben.

- Milyen? - nézett végig a vádlimon. Megnyomogatta. - Csontos?

- Szőrös!

- Szőr? Mégis ho... Ja! Látom! Erre az egy szerencsétlen, erősen albínó szálacskára gondolsz a bokádnál? - majd semleges mosollyal a fején, kitépte! Sikkantottam egy szolidat. Könnyes szemekkel húztam vissza szegény kis részemet. Hiába dörgöltem, bizsongott csak tovább.

- Maga ezt élvezi.

- Roppantmód. Szexi a vádlid kölyök. Akár egy gyufaemberkének.

- Nem lehet mindenki XXXL-es - öltöttem rá a nyelvem, de ahelyett, hogy legalább egy kicsit felpipásítottam volna, csak röhögött.

Az út hátralévő részét nikotinkínomban nyeldekelve ablakbámulással töltöttem, amíg a szemét zsernyák vidáman pöfékelve kormányzott át a városon.

A plázában, ahova becibált, még soha nem jártam. Bár lehet, hogy helytállóbb a vásárlóparadicsom, vagy a pénznyelő csarnok megnevezés erre a monstrumra. Valami gigantikus volt! Üzletek szerintem talán százai várakoztak színes sorban és csak arra, hogy nyíljon a pénztárcád.

- Tündérkém, kapard fel az állad a padlóról, mert apa nem szeretné, ha csupa piszok lenne a pofikád. 

- Szívjon gázt - sercintettem oda a pasinak, aki időközben zakótlanodott.

- Első megálló.

Kabátját a vállára csapta, laza mozdulattal a karomba kapott és beperdültünk a balszél egyik üzletébe.

Értetlen fejjel bámultam körbe-körbe a belülről babaszobára emlékeztető helyen. Lapos próbababák, millió-féle színes hacukába burkolva. A falon fél női testek, trikók feszülnek és nadrágok tapadnak mellekre és fenekekre egyaránt. Polc- és állványrengetegek, színkavalkád és szemkifolyás...

- Nem látok karfiolt - suttogtam a zsarunak. - Ez nem zöldséges...

- De nem ám! - suttogott nekem, majd egyszer csak váltott, volume fel... - Szép napot a gyönyörű hölgyeknek! - lendült meg a pult felé akkora vigyorral a fején, hogy nekem, aki volt szerencsém látni hagyományos szájállapotát, már-már ijesztőnek tűnt, hogy ilyen bizarrul ezer fogas torzulásra is képes. - Tudnának nekem segíteni a kisasszonyok?

- Ne csinálja! - rángattam meg a karja fogságába esett sajátom. Kétségbeesett jelzéseim szerintem még jobban felizgatták a fazont - mert közben felállítottam egy elméletet, miszerint erre gerjed az ipse - szóval pánikomtól újult erőre kapva, csak még jobban kedveskedett.

- Szeretném megajándékozni az én szívem csücskét, ugyanis gyönyörű bizonyítványt hozott haza az év végén. De az én egyetlen lánykám félénk. Ugye, kincsem? - Rám mosolygott, akárha kóbor kutya lennék, kezdte dörgölni a fejem. - Haya-chan, elvitte a cica a nyelved? - Ujjával az orromra bökött - legszívesebben leharaptam volna a kezét, de inkább összeszorított szájjal tűrtem, hogy magához rángasson. - Látják a hölgyek, mondtam. Nagyon félénk az én virágszálam. Segítenének nekem pár szép, divatos darabbal?

Beszarok! Lealáz a sárga földig, ezek az ostoba tyúkok meg úgy indexelnek itt, mint akiket belőttek valami ajzószerrel. Én pirospipacs-szindrómában vonaglok, ő meg sütkérezik a csodáló tekintetekben.

Az egyik mesterséges mosolyú, vézna nő karon ragadott és elvonszolt és rögtönzött termékismertetést tartott nekem. Volt szerencsém megszemlélni az összes idei trendet, és megtudtam, hogy a pirosat már hordhatom naranccsal és rózsaszínnel is, s hogy higgyem el, a mályvát nekem találták ki, mert kiemeli a szemem színét. Igaz, hogy a következő üzletben a kékre mondták ugyanezt... és továbbá, hogy a pink már közel sem tartozik a trendszínek közé. A harmadik üzletben nem tudták, mit hordtak nekem eddig össze, de ők esküdtek, hogy ragyogok a sárgában... Az ötödik boltban, mikor közel a harmincadik göncöt aggatták rám egyhuzamban, kezdtem úgy érezni, hogy elérkeztem a tűrőképességem határáig. 

- Gyere, mutassuk meg, mennyire neked találták ki ezt a szépet! - fogott kézen az éppen aktuális kísérőpiócám és drága kávézgató édesapám elé vonszolt, aki szinte könnyes szemekkel nézte végig, hogy egyetlen gyermeke az évek során milyen bűbájos, fiatal nővé serdült. Elnyomott pár szipogást, hogy bárcsak kedves édesanyám ezt megérhette volna... Az össze csajszi sipított a gyönyörűségtől és már láttam, hogy vékonyka kis tangájukkal szándékoznak majd felszárítani apucim büszke könnyeit. 

- Nem akarom ezt... - mormogtam el az orrom alatt.

- Mi baj, tündérkém? - szakadt ki a hölgykoszorúból és sietve hozzám indult.

Figyeltem magam a próbafülke faltól falig tükrében. A térdem épphogy kilátszott a harang alakú szoknya alól. Mellem... helye alatt szolid ráncolás, középen masni. A ruharémálom spagettipántja alól pólónak álcázva folytatódik tovább, egészen a karom közepéig. Te jó ég! Tényleg pontosan olyan vagyok, mint valami bakfis! Elborzadva bámultam másom a másik oldalon. 

- Ez nem lehetek én. Nem lehetek...

- De bizony - jelent meg. Hátam mögé állt, gyengéd mozdulattal igazgatta a vállamon az anyagot, majd mosolyt dobott nekem az üvegen keresztül. 

- Nem akarom ezt a ruhát.

- Mi baj vele?

- Virágok vannak rajta.

- Pont egy ilyen kislányhoz illik, mint te.

- Csúnya!

- Nem értem, miért nyafogsz. Szerintem bájos.

- Én inkább a gusztustalant használnám. Nekem valahogy jobban ráillik.

- Megvesszük! - kiabált vissza a pulthoz, kezével vadul jelezve, príma választás. És még hozzádobta búcsúból - A lányom megőrül érte! Nincs még egy hasonló, esetleg más árnyalatban?

Volt nekik, csesszék meg. Így a habos szoknyácskáimhoz, a pasztellszín kis pólóimhoz megkaptam a macis trikót és még egy halomnyi, általa cukinak titulált göncöt. Bónuszként mindezekhez lett egy almazöld ruhám, amin sárga margaréták ocsmányodnak és egy piros pipacsos ikre! Ez utóbbit utálom a legjobban. Talán még jobban, mint a csillagos pizsamát meg azt a nyomorult, manómintás hálóinget. Gazdagabb lettem két kimonóval, plusz egy vakító fehér fürdőköpennyel. A cipővásárlást szó nélkül tűrtem, cserébe, hogy apa megszánt és hosszas könyörgésemre vett nekem egy melegítőt és kaptam egy flitteres farmert is. De legalább két szára van és ez már haladás. Új kollekcióm legférfiasabb darabjai - amit ugye nem mondhatok el az A kosaras melltartóimról. Azt hittem, ha egyszer lesz ilyenem, azt majd a nőm felejti a lakásomon és egytől egyig a D méretezést fogják viselni.

- Ez életem legszörnyűbb napja - közöltem ráfintorogva a mellettem magasodó zsarura és dühösen ki-kaptam a kezéből a lebegtetett fehér csipkecsodát, s a kosárba vágtam. - Mehetünk már?

- Miért vagy ilyen paprikás, Haya-chan?

Gyűlölöm, ahogy ezt mondani tudja. Kedves! Hogy van pofája ilyen helyzetben kedvesnek lenni?

- Na vajon? Mindegy. Vegyük meg még, amivel kínozni akar, és aztán menjünk a fenébe! - puffogtam előre magam a kasszákhoz, mikor megfogta a vállam és hátraarcot parancsolt nekem.

- Várj, még itt nem végeztünk.

- Mi? - kaptam fel a fejem - De hát négy melltartót vettünk! Nem elég?! Milyen sűrűn kell ezt váltani? 

- Nem melltartó. Abból ennyi bőven elég.

-  De hát mit akar még itt? Ez egy olyan fehérneműsizé! Itt ezeken kívül csak ilyen szexi hálórucik vannak, meg bugyik, meg... - ahogy a kaján vigyor elterült a képén - ...Ugye nem?

- Azt hiszem, csemetém, egyre gondolunk.

- Ne. Ne, azt ne!

Francokat nem! Hát mit várok? Több mint egy tucat bugyival hagytam el az üzletet és azóta is veszettül zakatol a fejemben, hogy ezekben a kis szarokban mégis hova fogom tenni magam?! De apa bezzeg ezt le se szarja! Nem az ő farkát fogják beleszorongatni egy ilyen szűk pamutbörtönbe! Zacsigyűrögető darab egytől-egyig. Ezért már be lehetne perelni! Ha terméketlen leszek, akkor legalább tudom, hogy annak köszönhetem, hogy ez a vadállat kilapította a teljes leendő gyerekállományom. Ránéztem. Fején elégedettség trónolt, gáláns lovagként vitte a szatyrokat és dobozokat, sétálgatott gondtalan vigyorral... Persze, nem tőle veszik el a saját nemét! Miért lenne... 

Basszus. Nem bírtam magammal. A kirakatra kellett ragadnom. 

- Óanyámóanyámóanyám!

Szerintem folyt a nyálam.

- Disztingválj, leányom. Mi a hirtelen lelkesedés kiváltó oka?

Mellém állt és érdekfeszítve bámulta a pontot, amire böködtem.

- Ottottott...

- Az a doboz?

- Ahaazaz!

- Mi van benne?

Azt hiszem, kicsit elpirultam.

 - Játék... - súgtam még mindig orromat az üveghez préselve.

- Pontosabban?        

- Eszeveszett verdák, verseny, nyeremény, sok-sok pénz, abból tuningabb verda, és még nívósabb versenyek, és még több pénz, és abból még... 

- Jó, jó, jó, azt hiszem, elkaptam. És ez akkora nagy szám?

- Ahaaaajjj.

- Tehát igen.

- Igen - sóhajtottam, szinte nyalogatva az üveget.

- És ezt a kockát mibe dugod bele?

- Gameboyba.

- Aha.

Láttam az üvegben, hogy nem is a kirakatot nézi, hanem engem. Rámráncolja a szemöldökeit, meg a száját is húzogatja. Vajon ilyenkor gondolkozik? 

- Jól van, na! Csak megnéztem! - flegmáztam rá. És néztem még kicsit a kirakatot.

- Abba a kaszniba való? - mutatott az ezüst szépségre.

- Abba - pirultam.

- És neked van ilyened?

Itt törte le a lelkesedésem rügyeit. Gondoltam, hogy rákiabálok, hogy a parasztságnak is vannak fokozatai és az ő nevét adtam a legfelső szintnek, de aztán... honnan tudhatná. Aki 15 éves korától önállóan él, az azért dolgozik, hogy lakbért fizessen és egyen, nem azért, mint általában ez a korosztály teszi, mondjuk némi költőpénzért, hogy tudja finanszírozni saját kis baromságait.

- Nincs - rántottam meg a vállam kurtán. - Na, menjünk - vettem le a szemem a kirakatról, de nem igazán látszott, hogy meg akarna mozdulni. Ehelyett rám nézett. Mosolynak éppen hogy csak mondható fintorka bujkált a jobb ajka csücskében.

- Gyere, kicsim - nyújtotta a kezét. - Apa vesz neked egy ilyen izét. 

- Tessék? - meredtem rá döbbenten.

- Idegesít, hogy állandóan szirénázol és raplizol a nyakamon. Hallásom megóvandó befektetek egy ilyen kacatra. Hosszútávon olcsóbb, mint állandóan elemet venni a hallókészülékembe. Hátha ezzel majd lefoglalod magad. Na, gyere, mert még...

Hallottam én, hogy mit mond és azt hiszem, ennek köszönhető, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. De hirtelen valahogy képtelen voltam megszólalni. 

A férfi, akin megakadt a szemem, apuci háta mögött állt meg. Vártam, hogy tovább megy, de nem. Ehelyett inkább...

- Kicsi a világ. - A rókaképű fazon megszólalt.

Néztem a szólított arcát és annyira szerettem volna megérteni azt a szinte észrevehetetlenül feltűnő és eltűnő érzelemhullámot. Miért?

- Nakazawa-san - hajolt meg a fickó, és apuci viszonozta a gesztust, immár a kőálarca asszisztálásával. Hova tünteti ilyenkor zsarukám a mosolyát? Pedig van neki. Oké, mint egy hiénának, de van... Mondjuk ehhez a rókaképű ipsééhez nem is hasonlítható. Ráz a hideg, ahogy rám villog a száz fogával. Miért néz?

- Nishimura Satoru.

Mintha egy meztelencsigával simogattak volna arcon. A mennydörgő pasinál kicsit alacsonyabb, termetre is kevesebb a férfi. Arca... tipikusan az, amit az ember nem jegyez meg. Tizenkettő - egy tucat. Tök mindegy. Vonásai semmit nem tükröznek, szeme is semmilyen. Savószínű golyóbis, felette egyenes vonalú, hajszálvékony szemöldöke idétlenkedik, színében, akár a haja. Fakóbarna. Világos öltönye is annyira... semmilyen. Nincs jobb szavam. Még a hangjától is megfagy a vérem... Lehet vagy kétperces az ismeretségünk, de mégis... nem tetszik nekem. 

Édesapámra néztem. Engem figyelt. Vár. Mindketten várnak. Mire? Jézusom! Valamit mondanom kéne. De mit? A nevem! Te jó ég! Mi a nevem? A lábaim engedelmesen remegni kezdtek, a torkom kiszikkadt, nem értem magam, hogy már az idegen látványától is be vagyok szarva. Ezt hívják blokknak. Segélykérően néztem az ideiglenesen hozzám tartozó férfira és áldja az ég, értette a kétségbeesésem. Közelebb lépett. Méretes karjaival átfogta a vállam, magához húzott, én meg mint egy engedelmes rongybaba, nekidőltem. Éreztem, ahogy a tüdejéből kiáramló levegő csiklandozza a fejbőröm, mikor csókot nyom a fejem búbjára. Ég az arcom... remélem, kívülről nem piros.

- Ő pedig egy büszke édesapa egyetlen, szégyenlős virágszála. Szemem fénye, Hayako.

 - Örvendek a szerencsének, kisasszony - üdvözölt a pasas, és én magamhoz tértem annyira, hogy viszonozzam a gesztust. - Nakazawa-san, hol dugdosta eddig ezt a szépséget? Csak nem félti valamitől?

- A világtól, az emberektől, a férfiaktól... mi van még? - mosolygott jótékonyan apuci enyhe gondolkodást színlelve. A fejem simogatta, de tekintetével jéghidegen fixírozta a rókaképűt. Ki lehet ez a fazon?

- Megértem. Egyetlen gyermek, ugyebár. Vigyázni is kell rá.

- Kincsem - fordult hozzám apuci. Pénztárcájából aranyszínű bankkártyát varázsolt elő, és a kezembe nyomta. - Menj, vedd meg, amit kinéztél. Addig mi beszélgetünk egy kicsit.

- Mind a kettőt? - néztem rá kérdőn. Nem tudom, milyen lehet az arcom, de megjelent a kis fintor a jobb szája sarkában. Furi kis ráncocska. Vajon egy másik mosoly?

- Persze - majd finoman előre hajtott. Engedelmesen otthagytam őket.

Nem álltam le nézelődni, célirányosan mentem a pulthoz, és kértem a játékot, meg - hogy aput idézzem - a hozzá való kasznit. Pont belemartam egy akcióba, választhattam hozzá még egy lemezt! Állati. Meghoztam az égbekiáltóan fontos döntésemet a bónusz cuccot illetően, majd mint aki jól végezte dolgát, átnyújtottam a bankkártyát a pénztárban mosolygó nőnek. Aztán hüvi zuhany. Nagyon udvarias volt, de közölte, hogy én nem használhatom ezt a kártyát, nagyon sajnálja, de nem az én nevemen van. Ezzel nem tudtam vitatkozni.

Még jó, hogy találékony gyermek vagyok. Türelmet kértem és kivágtattam apáért, aki szórakozottan a fejéhez csapott, hogy persze! Hát ez a kártya sajnos ilyen. Majd elnézést kért, búcsúzkodott, és pár pillanaton belül már belém karolva sétált velem vissza a pénztárhoz, ahol már várakozott előkészített kis csomagom.

- Ezt direkt csinálta, ugye? Hogy lerázza, igaz?

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Na! Mondja meg, ki ez!

- Az emberi faj képviselője, azon belül is a férfiak törzséhez tartozik.

- Jaj, ne már! Láttam, hogy magának is vándor szőrök lettek a hátán!

- Tessék?

- Fel-le futkostak.

- Haya-chan, kicsim. Foglalkozz szépen csak a magad dolgával.

Apa a kasszához libegve fizetett, kezembe kaptam a vásárlásunk legeslegjobb darabját. Örömmel szorongattam a cuccot és felhőtlen boldogkodásom letisztulása után... szóval aztán... Kezdett hülye érzésem lenni... olyan... nemtom.

- Azt hiszem, meg kéne köszönnöm... - makogtam már az élelmiszerpolcok között sétálgatva. Nem tehetek róla. Lassan fogalmazódnak meg bennem a dolgok.

- Mit? - nézelődött, majd egy doboz fogkrémet vett le a polcról. - Fodormenta. Ez jó?

- Igen, tökéletes. Vegyünk kettőt, jó?

- Rendben - bólogatott rá és hozzá már pakolta is a dobozokat.

- Szóval úgy érzem... - haladtunk tovább - hogy tartozom egy köszönettel, én...

- Milyen tusfürdőt?

- Hát én olyan mézeset szoktam - mutattam kicsit feljebb, számomra elérhetetlen magasba.

- Azt a kék vízcseppeset? - fogott rá a dobozra.

- Nem, nem, mellette. Azt a fehéret, ami oldalt olyan, mint a méhkaptár.

- Ezt?- lépett arrébb eggyel.

- Igen, mert száraz a bőröm és ez tök jó rá.

- Rendben.

Levett a legfelső polcról egyből két flakonnal és azt is a kosárba pakolta.

- Megint eltértünk... szóval... - motyogtam, mellette lépdelve tovább. - Illik megköszönnöm...

- Mini vagy normál? - és az orrom alatt találtam egy doboz tampont.

- Tessék? - néztem rá döbbenten, mert rohadtul nem értettem, mi a szart akar vele. Értetlenül pillogtam rá.

- Haya-chan, egyetlenem, nem vagy már kislány és ez egy természetes dolog. Ne legyél szégyenlős, ami kell, az kell.

Legszívesebben az orrába adagoltam volna a doboz tartalmát. Fájt, ahogy összeszorítottam a fogaimat. Rohadék görény! És én majdnem hálálkodtam neki! Francokat kell nekem itt köszöngetni! Kárpótlás jár nekem ezért a szemét állatért a nyakamon!

- Szórakozzon a...

- Most mi van? - mosolygott ártatlanul, majd hirtelen, mint akibe villám csapott. - Te jó ég, sajnálom - komolyodott el. - Milyen bunkó vagyok - harapott a szájára. Még jó, hogy ráébredt és nem nekem kellett róla felhomályosítanom. - Még hogy tampon. Tényleg, ezer bocsánat - azzal laza mozdulattal egy rózsaszín tasakos intimbetétet vágott a kosárba és derűs vigyorral a betörögetni való száján, továbblejtett. Én képtelen voltam megmoccanni. Levegőért sápogva álldogáltam még pár percig, mikor apuci hátrafordulva még egy kérdést címzett hozzám.

- Ugye teát főzni tudsz?